Izraeli légicsapás ért több, Kunejtra tartománybeli célpontot Szíriában, a légvédelem több rakétát megsemmisített.

A légicsapásoknak nem voltak áldozatai, csupán anyagi kár keletkezett.

A szíriai polgárháború eseményeit figyelemmel kísérő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) értesülése szerint a rakéták célpontjai a Golán-fennsík mellett fekvő, délnyugat-szíriai Kunejtrában található katonai támaszpontok voltak, ahol Irán-barát milíciák is állomásoznak.

Izrael az elmúlt években már több száz légicsapást hajtott végre e milíciák feltételezett szíriai hadállásai ellen, ám az izraeli hadsereg részéről rendszerint nem kommentálják az ezekről szóló híradásokat

Az OSDH szerint 2020-ban Izrael 39, katonai támaszpontokat, fegyverraktárakat és gépjárműveket célzó légicsapást hajtott végre Szíriában.

Izrael a 2011 óta tartó szíriai polgárháború kezdete óta hajt végre katonai műveleteket az arab országban, elsősorban a kormányerők és az Irán támogatását élvező síita szövetségeseik ellen. Izrael fenyegetésként tekint ezekre a milicistákra, különösen azokra, akik a határának másik oldalán, a megszállt Golán-fennsík közelében tartózkodnak.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.