Nobel-békedíjra jelölte Alekszej Navalnijt Lech Walesa volt lengyel elnök, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője, aki egyben dicsérte az orosz ellenzéki politikus bátorságát, hogy visszatért Oroszországba.

Lech Walesa a Nobel Bizottsághoz csütörtökön eljuttatott levelében jelölte Navalnijt a díjra, közölte a volt elnök titkára, Marek Kaczmar az AFP francia hírügynökséggel.

A Gazeta Wyborcza című napilap által idézett jelölés szerint az orosz ellenzéki a demokratikus eszmék, az emberi jogok, az emberi szabadságjogok és a jogállam védelme nevében vív harcot a totalitarizmussal.

Az AFP-nek adott interjúban Lech Walesa hősnek nevezte Alekszej Navalnijt, és hangsúlyozta, ha tudna vele beszélni, azt tanácsolná neki, hogy merítsen ihletet az ő példájából, hogyan kell a rendszer ellen harcolni.Walesa, akit 1983-ban Nobel-békedíjjal tüntettek ki a Szolidaritás független szakszervezet vezetőjeként a kommunista rendszer lengyelországi megbuktatásában játszott szerepéért, 1990-ben ő lett Lengyelország első demokratikusan megválasztott elnöke. Walesa 1995-ben elvesztette az elnökválasztást, 2000-ben mindössze 1 százaléknyi szavazatot kapott. Később azzal is megvádolták, hogy a kommunizmus idején e

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.