Nem kellett sokat várni a Brexit után, hogy a brit kormány megváltoztassa a bevándorlás feltételeit az unió polgárainak. Pontosabban hogy elkezdjen válogatni az EU tagállamai közül, hogy honnan látna szívesebben munkavállalókat írja a 444.

A Politico azt írja, hogy az öt kelet-európai ország, Bulgária, Észtország, Litvánia, Románia and Szlovénia polgárainak 55 fonttal többe kerül a brit munkavállalói vízum, mint minden más uniós dolgozónak.

A brit kormány 25 ország, közte 21 uniós tagállam polgárainak 55 font kedvezményt nyújt a különböző munkaügyi vízumok ügyintézésénél, ez az öt ország viszont ebből valamiért kimaradt.

Mindez a Politico szerint eléggé aggasztja az EU diplomatáit, nem is csak azért, mert a mai árfolyamon 22 ezer forintnak megfelelő többletköltség elriaszthat olyanokat ebből az öt országból, akik szerettek volna Nagy-Britanniában dolgozni, hanem azért is, mert ez veszélyes precedenst teremt. Egyesek szerint például a brit kormány hasonlóan válogathat majd az uniós tagállamok között az egyetemi csereprogramjainak kialakításánál és más programokban.

Az Európai Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy bár a brit kormány és az EU is szabadon határozhatja meg a vízumpolitikáját, a Brexit utáni kereskedelmi viszonyokról szóló megállapodásban a brit fél vállalta, hogy az EU összes tagállamát ugyanúgy kezeli a rövid távú vízumok kiadásánál, nem kivételez vagy kezel hátrányosan egyet tagállamokat. A hosszú távú vízumokra viszont Brüsszelnek nem nagyon van hatása, azok ugyanis nem képezik a Brexit-megállapodás tárgyát.

Forrás:444
Kép:Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ettól a hírtől nem lesznek rossz álmaim.
Gazella
Kezdődik. Hamarosan puskaporos levwgő lesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.