II. Erzsébet királynő olyan törvényi szabályozásért lobbizott sikerrel a hetvenes években, amely lehetővé tette, hogy elrejtse a közvélemény elől vagyona valós mértékét, írta meg vasárnap birtokába jutott dokumentumok alapján a Guardian.

A lap állítása szerint a királynő ügyvédei minisztereket beszéltek rá arra, hogy megváltozzon egy törvénytervezet szövege, a törvény értelmében ugyanis Erzsébet királynőnek fel kellett volna fednie tényleges vagyoni helyzetét. A cikk a Guardian nagyobb projektjének része, melyben II. Erzsébet törvény-jóváhagyási gyakorlatát vizsgálják. A brit törvények értelmében ugyanis az uralkodónak jóváhagyási joga van, azaz egyes törvények életbe lépése előtt a királynőnek is jóvá kell hagynia azokat. Hogy melyik törvény kerül a királynő elé, azt a brit parlament dönti el, de a királyi család hivatalos oldala szerint is az a szokásjog, hogy azok a törvényeket, melyek érintik a királyi családot, a parlament elküldi jóváhagyásra az uralkodónak.

A Buckingham Palota közleménye szerint a királynő jóváhagyási joga pusztán formalitás, és II. Erzsébet mindig jóvá hagyta a kormány által elé küldött törvényeket. A Palota egyben cáfolta azt is, hogy Erzsébet királynő valaha megakadályozta volna, hogy egy törvény jogerőre lépjen, a közlemény szerint minden ilyesmire vonatkozó felvetés hamis.

Az 1973-ból származó kormányzati feljegyzések szerint, amiket a Guardian a Nemzeti Archívumban talált meg, a királynő ugyanakkor attól tartott, hogy a készülő törvényi szabályozás következtében fel kell majd fedje, hogy milyen részesedésekkel bír vállalatokban, és ezért ügyvédeit felkérte, hogy érveljenek ügye mellett a kereskedelmi minisztériumba. A törvény végül lehetőséget adott az uralkodónak, hogy kikerüljön az új szabályozás hatálya alól.

Azt persze nem tudni, hogy mi történt a két esemény között, de a Guardian szerint azzal, hogy a jogszabálytervezet vázlata a királynő elé került jóváhagyásra, Erzsébet lehetőséget kapott arra, hogy a számára kedvezőtlen részek módosítását kérje.

A Guardian cikke szerint a hetvenes években született lehetőség révén a királynő vagyona állami támogatású fedővállalat alá kerülhetett, és így legalább 2011-ig titokban maradhatott, hogy Erzsébetnek milyen érdekeltségei és befektetései vannak. 2011-ben derült ki, hogy a jegybanki vagyonalap mögül kiszáll az állam, négy évvel később pedig megszüntették a vállalatot. Azt nem tudni, hogy mi történt azokkal a részvényekkel, amik korábban a birtokában voltak.

Mint a lap írja, II. Erzsébet valós vagyona sosem vált nyilvánossá, de becslések szerint több száz millió fontról lehet szó.

Forrás:444
Kép:Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Iparitanuló!!!
Ezt a Mi Viktorunk mindenféle papírmunka nélkül elintézte...
ómió
Efftársak! "Meg kell dönteni"! (Mármint a "hatalmát"!) Jöhet az Auróra is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.