Kedden indul a szenátusi per Donald Trump ellen, amiben a Capitolium elleni támadás szításával vádolják. Hogy mi lesz az eljárás vége, az nem kérdés, de a perben így is nagyon fontos alkotmányjogi kérdéseket kell majd megvitatniuk a szenátoroknak.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Meglátásom szerint megint a lényeg sikkad el

Kedden indul a szenátusi per Donald Trump ellen

Hogy finom legyek igencsak sokféle süketelés folyik a témában, amit csak tetéznek a bugyuta jogászkodások, mint: nem kehet közemberi számonkérés, mert amcsi elnök, de nem kérhető számon, mert már nem amcsi elnök!! =))
A tulajdonképpeni kérdés „január 6-i beszédében csak a véleményszabadság alkotmányos jogával élt”, amit az ún. Brandenburg teszt mentén vizsgálnak, ami – a hazai értelmezésben =)) - három részből áll; ebből kettő egyértelmű ok okozati összefüggés (időben, térben és tartalomban) volt a zavargások és Trump uszítása között, azonban az első … Nos itt vannak problémák.
Igen a „a beszélő szándéka volt, hogy szavait törvénytelenség kövesse” vizsgálata. Amit a duma stilisztikai értelmezgetése mentén értékelnek a védők. pedig van egy igazán releváns érv a szándékosság ellen!
A hazai értelemzés szerint: „Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának következményeit kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik.”!
Nos ezzel lehetnek gondok, lévén egyértelmű, hogy semmit sem kívánt jobban, mint a következményeket. Azonban van egy igen fontos kérdés, hogy tisztában volt-e dologgal, pontosabban képes volt-e felfogni a tettei súlyát; magyarán beszámítható-e??? =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.