A Mario Draghi vezette 67. olasz kormány szombaton délben letette a hivatali esküt, és megtartotta első ülését.

A Quirinale elnöki palotában tartott eskütétel rendkívülinek számított, mivel a járványintézkedések miatt a miniszterek egymástól biztonsági távolságra voltak, szájmaszkban mondták fel az eskü szövegét, elmaradtak az ilyenkor szokásos kézfogások, valamint az eseményen nem vehettek részt a rokonok és a sajtó sem. Újságírók és lakosság interneten követte az eskütételt.

Letette a hivatali esküt a Mario Draghi vezette 67. olasz kormány

Fotó: Handout / Quirinale Press Office / AFP

A Draghi-kormány rögtön megtartotta első ülését, mely előtt a kormánycserénél szokásos "csengő-ceremónia" zajlott le: a január 26-án lemondott Giuseppe Conte átadta utódjának a kormányüléseken használt kis csengőt.

Mario Draghi közgazdász, az Európai Központi Bank egykori elnöke péntek este fogadta el a miniszterelnöki megbízatást Sergio Mattarella államfőtől. Draghi kormányában szakértők és pártpolitikusok egyaránt helyet kaptak, a korábbi balközép kormányból heten maradtak. A 23 miniszterből nyolc a szakértő, további tizenöt pártpolitikus, kétharmaduk észak-olasz, egyharmaduk nő.

Sajtókommentárok rámutattak, hogy Mario Draghi két koncentrikus kör szerint állította fel kormányát, melyben a gazdasági helyreállításra szánt több mint 200 milliárd euró uniós forrás felhasználásáról döntő pénzügyi-fejlesztési pozíciókat szakértőkre bízta, a többi tárcát pedig a pártok képviselőire. Elemzők Mario Draghi kormányát vegyes szakértői-politikai csapatként értékelték hangoztatva, hogy leginkább meghatározott "célkitűzések megvalósítására" felállított kormányról van szó.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.