Koronavírussal fertőződött meg Václav Klaus volt cseh államfő, aki a maszkviselés és néhány más óvintézkedés legnagyobb ellenzői közé tartozik Csehországban – közölte a Lidovky.cz hírportál nyomán a Blikk.

Klaus kedd délután egészségügyi ellenőrzésen volt a prágai katonai kórházban, ahol a koronavírus-szűrése pozitív eredményt hozott. A hírek szerint Klaus a kórházból a villájába távozott, ahol a következő napokban tartózkodik majd.

Nem hordott maszkot, bírálta az oltást, most koronavírusos lett a vírustagadó exelnök
Kép:Botár Gergely/MTI

A 79 éves volt politikus az elmúlt hónapokban többször is nyíltan bírálta a járvány elleni kormányzati óvintézkedéseket, sőt, több esetben a közrendezvényeken is a kötelező maszk nélkül jelent meg, amiért tízezer koronás (csaknem 140 ezer forintos) pénzbírságot is kapott. Klaus közölte, nem engedi beoltani magát a vírus ellen. Klaust Milos Zeman államfő szólította fel az oltásra.

Oltasd be magad, Václav, mert a te korodban azt kockáztatod, hogy megkapod a covidot

– mondta egy interjúban Zeman.

Az oltás nem lehet kötelező. Semmiféle csodavakcina nem létezik

– reagált az elnök szavaira Klaus.

A volt államfő úgy vélte, a büntetést politikai indítékokból szabták ki rá, és fellépéseivel csak az alkotmányos jogait érvényesítette. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kötelező maszkviselet elrendelését a prágai városi bíróság egyik tavalyi döntésében törvénytelennek minősítette.

Az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy az állam elnyomó szervei úgy viselkedjenek, mint a totalitárius rendszerben, és olyasmit rendeljenek el, amit az alaptörvény nem ismer. A törvény nem ismeri a kötelező maszkviselést

– érvelt Klaus nyilatkozatában.

Csehországban a közéletben nagyon szigorúan veszik a védekezési szabályok betartását. Egyebek között minisztereknek, miniszterhelyetteseknek és parlamenti képviselőknek is távozniuk kellett hivatalukból, miután a sajtó az érvényes szabályok megsértésén kapta őket.

Forrás:Blikk
Címlapkép:MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gazella
Mit akartok ti ettől az embertől?? Elég idős ahhoz, hogy valamilyen betegsében szenvedjen. Minem kell mindig a covidra fogni? Hol az influenza?? Hol vannak a többi haláleseti történések?? Baleset, öngyilkosság stb..
Pálinkás Pál
@Gazella: azok most nincsenek, mert a világpolitikának a covid kell...emlékezz tavaly megmondtam nyáron, vékony jégre lépünk ,ha hagyjuk nekik, nem fogják könnyen elengedni... megízlelik a korlátlan hatalmat ,akkor sokáig fenn fogják tartani, mivel a covid halál ellenőrizhetetlen,mindenki azt mond amit akar...de még így is elismerik ,mindegy mibe halsz bele, ha valaha covidos voltál,akkor az vitt el!!
Peller Anikó
@Pató Pálok: Ejh ráérünk arra még amíg el nem kaptyuka királyi betegséget. Addig meg beszélünk agybe főbe mindenféle ostobaságot mivel? Háta 6 elemivel.

Ja és mindenki hülye, főleg az egészségügyi személyzet aki még téged is meg akarna gyógyítani a marha.
simmering73
Hagyni kell a vén hülyét. Meglátjuk kihordja e lábon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.