A tudományos zsargonban B.1.526 névre keresztelt variáns tavaly novemberben bukkant fel az amerikai nagyvárosban.

Olyan koronavírus-mutáció jelent meg New Yorkban, ami ellenáll az oltásoknak is

Fotó: Pixabay

A 444.hu írta meg, hogy az új vírusmutációt novemberben fedezték fel, és mostanra már a megbetegedések negyedét az új variáns okozhatja New Yorkban.

Az új variánsnál is a vírus emberi sejtekbe jutását szabályozó tüskefehérje módosult, kétféleképpen is, ezért ellenálóbbá vált a vakcinákkal és az immunválasszal szemben is.

Ez azt jelenti, hogy olyanokat is megbetegíthet, akik már be vannak oltva, vagy átestek a betegségen.

Forrás: 444.hu

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Horizont: És ezt is fogja szajkózni a továbbiakban is. Bátyám csoporttársa igazoltan átesett a fertőzésen, tünetei nem igazán voltak, állandóan Pestre járt tárgyalásokra, és a fertőzés óta egy már közismert szövődménytől szenved, ami nem más, mint az agyhártya elvékonyodása, ami abban nyilvánul meg főleg, hogy azóta nem talál ki Pestről GPS nélkül, holott a fertőzése előtt hetente járt vagy kétszer. A diagnózist az MRI is megerősítette. Ez a probléma lényegében a demencia kialakulása felé vezethet, szóval hihetetlen amit a laikusok művelnek egy olyan vírussal, ami borzasztó dolgokra képes.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
no, sosem lesztek szabadok..egész életetekben retteghettek,olthatjátok magatokat...és ha igaz a hír,akkor hiába! vagy talán erősítitek az immunrendszert, ahogy azt a normálisabb orvosok mondták eleitől fogva...a covid a gyenge immunrendszerrel rendelkezőket viszi...nos valami vírusguru magyarázza el nekem,ezen hogy segít a vakcina? mert itt vírusról beszélünk...ami ellen csak az immunrendszer létezik manapság, gyógyszer nincs...tehát...egy immunválaszt kiváltó oltás mennyiben segít azon,akinek rossz az immunrendszere,akikkel most is tele vannak a kórházak...tényleg érdekelne,ha valaki ezt kifejtené nekem!
Peller Anikó
@Pálinkás Pál: A "rossz" immunrendszer nem jelent nulla immunrendszert.

Akinek rossz az immunrendszere az rövid időn belül meghal kóli, herpesz, tumorok és millió más fertőző ágens hatására, lásd pl HIV vírus fertőzés.

Tehát akinek gyengébb az immunrendszere annak (is) segítség egy immunválaszt kiváltó oltás, főleg ha az megfelelő fajta és pl nem kínai, mert arról olyan hírek is vannak, hogy akár nullára eshet a hatékonysága az időseknél, pedig nekik is van immunrendszerük ha mondjuk nem AIDS-esek.

Nem olyanokkal van tele a kórház akik megfelelő oltást kaptak és eltelt az inkubációs idő annak ellenére, hogy nem kizárt a fertőződésük, kivált a naponta felbukkanó variánsokkal szemben.
Pálinkás Pál
@Peller Anikó: ha igaz amit itt írnak...akkor erősen feleslegesnek tűnik az oltáshiszti..és számtalanszor leírtam...semmi kifogásom az ellen aki oltat,de ami mellette van az undorító és kórházban emiatt a szar immunrendszerüek vannak...mivel a fertőzöttek 95%-a minden gond nélkül átesik rajta..
Peller Anikó
@Pálinkás Pál: Te magad kapacitáltad eddig a szar immunrendszerű aggok elszigetelését, ami nyilvánvalóan lehetetlen mert éhenhalnak. Most eljött az idő, hogy több-kevesebb védelmet kapjanak az oltásokkal. Persze ha pl a kínai rosszul teljesít náluk akkor úgylehet inkább árt mint használ, mert hamis biztonság illúzióját keltheti.

Nem számolsz a változó vírusokkal amely egyre gyakoribb és hatékonyabb mutációkat okoz. Minél több a fertőzött annál nagyobb az esély a vírusgenom "fészkelődésére" magyarul alkalmazkodására, agresszivitásának és letalitásának növekedésére.
Pálinkás Pál
@Peller Anikó: most is azt mondom...izoláción kívül semmi nem segít..mivel vírus...ergo...lutri hogy az öregeknél mit javít a helyzeten az oltás...és ahogy nézem az adatokat,nem sokat..számomra a kínai vakcina emberkísérlet..főleg hogy csak nálunk " megfelelő " az idősek oltására...kénytelenek leszünk a covidhoz is hozzászokni,mint a többihez..a gyengéket meg viszi...állandóan nem lehet mindenkit megmenteni..
Pálinkás Pál
@Horizont: egy szóval nem mondtam hogy nem eshet meg..de áruld el nekem..az immunrendszerednek mi köze a munkába járáshoz? az autoimmun betegségben szenvedő is makk egészségesnek tűnik..,mindent tud csinálni, egészen addig amíg valami megfertőzi...esetleg egy olyan dolog,amitől nekem folyik az orrom,ő meg belehal..persze, tudom sosem fogja ezt a politika elismerni, mert a gyógyszerekben hatalmas pénz van...
Rockxy
virusmutációóó?
sebaj, majd a Barcelona legyőzi.
egy null már okés.
division
@Horizont: És ezt is fogja szajkózni a továbbiakban is. Bátyám csoporttársa igazoltan átesett a fertőzésen, tünetei nem igazán voltak, állandóan Pestre járt tárgyalásokra, és a fertőzés óta egy már közismert szövődménytől szenved, ami nem más, mint az agyhártya elvékonyodása, ami abban nyilvánul meg főleg, hogy azóta nem talál ki Pestről GPS nélkül, holott a fertőzése előtt hetente járt vagy kétszer. A diagnózist az MRI is megerősítette. Ez a probléma lényegében a demencia kialakulása felé vezethet, szóval hihetetlen amit a laikusok művelnek egy olyan vírussal, ami borzasztó dolgokra képes.
cikicakk55
Na ezért nem regisztráltam én Nyunyóka levelére. Megvárom még kötelező lesz,mert úgy is az lesz a vége. Megveszi a kormány 3x-os áron,mint azt az alapár indokolná,ráadásul jóval többet,mint amennyien azt igényelnék,és,hogy ne maradjon a nyakukon,vagy legalább is minél kevesebb maradjon,majd kötelezővé fogják tenni. Már így is az oltási kártyával zsarolhatók a külföldre látogatásra menni akarók. Majd jön az is,hogy se boltba,se orvoshoz,se bankba,önkormányzathoz,sőt az utcára sem mehet ki az akinek nincs oltási kártyája. Gondolom maga a kártya is valamelyik haver cégének a közrejátszásával lesz meg,pár milliárdért. Nem értem,hogy a mini elnököt hogy a franba kerülte még el ez a vírus? Lehet,hogy a vírusnak is van egy határ ami a gusztusát illeti?
Pálinkás Pál
@division: mondtam már, igen érdekes hogy ilyen esetek mindig a vírushívők ismeretségi körével esnek meg...az én ismeretségi körömben még beteg sem lett senki,..pedig az asszony kereskedelemben dolgozik, úgyhogy nem vagyunk bezárkózva..
Pálinkás Pál
@Horizont: nem vitatkozom veled... a több mint 13 ezer magyar áldozatból csak mutass 50 olyat, aki 60 év alatti,és nem volt krónikus beteg!!!
1984
És ezek, akik ugyanazok kiplakátolták a fél országot, hogy újraindítják a gazdaságot...

Sz@rul áll a szénájuk és egy újabb hazugsággal próbálják visszanyerni az emberek bizalmát? De tényleg?
Noooooooooormális?

Maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaargit...
Pálinkás Pál
@Horizont: miért nincs fenn??? koronavirus.gov.hu/...ott van most direkt megnéztem..
Pálinkás Pál
@Horizont: nos..magas vérnyomás sok mindentől lehet...lehet attól is ha ideges vagy,de lehet komoly szervi bajtól..és most van az ,amit tavaly március óta ugattam...nem tudod ellenőrizni,élő ember nem tudja ,amíg ez a csürhe van hatalmon..nagy esküt nem teszem le, de oroszoknál boncolgattak...egy csomó "covid halottban " csak egy dolog nem volt ,vírus..!!! ezért mondtam,ha az emberiség elengedi ezt a covid kamu cunamit, nagyon nehéz lesz kikeveredni belőle...de hát tudomásul kell vennem, a többség elhiszi...nem véletlenül csinálják a politikusok, bátran meg is tehetik amíg a föld lakosságának átlag IQ-ja 60 körül mozog!!! erre legjobb példa a magyar oktatás...érezhetően lerombolták...lassan a béka segge alatt...a diplomásról csak azért tudod hogy az,mert van róla papírja!!!
Pálinkás Pál
@Horizont: mikor mondtam hogy nincs vírus? sose-
Pálinkás Pál
@Horizont: az orosz covidosnak könyvelt áldozatokban..."egy csomó "covid halottban " csak egy dolog nem volt ,vírus..!!! " szerinted ez azt jelenti hogy egyáltalán nincs? nem...ez azt sugallja hogy csalnak a halál okkal...
division
@Pálinkás Pál: Helyben is tudnék mondani nem egy esetet, de neked minek? Fő virológus úr...Tesztet csináltattatok egyáltalán? Mert a tünetmentesen átvészelt vírus még alattomosabb is lehet később.
division
@Horizont: Pali szerint mindenki haljon meg akinek alapbetegsége van, mert az nem számít. Ez messze nem olyan mint az influenza.
Pálinkás Pál
@division: Te barom, már ne haragudj hogy ezt mondom...hol állítottam ilyet??? de mivel a halottak átlag életkora 76 év felett van..és zömük halálos betegségekkel küzdött ,talán joggal mondhatom hogy kikre veszélyes a vírus!!! aztán nyisd csak ki a füled...Merkely szerint Magyarországon kb 4 millióan átestek már a fertőzésen minden különösebb gond nélkül...,akkor talán aggódnom kéne,mert sajna az aggastyán, daganatos, szívbeteg...egyéb immunproblémával rendelkezőket esetleg elviszi??? na ne röhögtess...ha nem lenne ilyen szörnyű helyzet,még meg is tenném...de tudod ez a rohadt természet, mióta világ a világ, az a rendje hogy a beteg,öreg ,gyenge elhullik...és ha ez nem tetszik neked ,akkor az evolúciónál reklamálj, vagy a Jóistennél...világnézeted szerint!! de lefordítom neked ,hogy gyenge elméddel megértsd...ha a népesség arra alkalmas, és nincs veszélyben hogy gürizzen, robotoljon, akkor milyen világjárványról dumáltok??? vazze, akkor nem fertőződhetsz, csak a kocsmában, meg az utcán este 8 után?? és az is felettébb érdekes, hogy az aktív korúak nagyságrendekkel többet érintkeznek másokkal,mégsem ők vannak kórházban,lélegeztetőn...pedig ők még " oltást" sem kaptak!!! gondolkozz ezen el mielőtt engem cseszegetsz, aztán ha nem érted meg leszarom,éld az életed zabszemmel a seggedben!!! ennyi!!
Peller Anikó
Tájékoztató levél:

Hát akkor nekifogok. Előre is hangsúlyozom, hogy én 100%-ig objektív tényeket fogok közölni, amelyek naprakészek (na ilyet nem kapunk a közmédiából) és ahol ez személyes véleményembe csap át, azt jelezni fogom ott. És végig megpróbálok közérthető lenni, amennyire tőlem telik. (Meg kell jegyezni, hogy a TV-ben is szereplő immunológus/virológus szakértő kollegáim/barátaim, mint pl. Duda Ernő (Szeged), vagy Jakab dr. (Pécs), stb. állandó kapcsolatban vannak az immunológiai kutatóhelyekkel, mint pl. az enyém volt, ELTE Immunológia Tsz., és rendszeresen átbeszéljük a fejleményeket, innen az informáltság. Sajnos Ceci néni ezt nem adja meg nekünk.)

1.) Mi és miért fontos a vakcináció a jelen helyzetben?

Az emberi immunrendszer egy fantasztikusan hatékony védelmi rendszer. Két fő részből áll:

a.) a veleszületett immunrendszer alkotóelemei (falósejtek, melyek felveszik a kórokozókat és szabályozó molekulák). Ez a rendszer igen gyorsan (azonnal, ill. 2-3 napon belül) működésbe lép, és a saját eszközeivel képes is a kórokozók (vírus, baktárium, féreg, stb.) gyors megsemmisítésére, de intenzív fertőzés (pl. magas vírusszám) esetén önmagában nem elégséges a szervezet teljes „megtisztítására”.

b.) az adaptív (alkalmazkodó) immunrendszer, amelynek az előbbi rendszer sejtjeitől (makrofágok, dendritikus sejtek) kell egy pontosabb, specifikusabb információt kapni, hogy ki a kórokozó. Ezt a B és T limfocita sejtek (fehérvérsejtek többsége) alkotják. Ezek közül a B sejtek a vírusok bizonyos szerkezeti részleteit felismerve kezdenek el ellenanyagot (immunoglobulin fehérjéket/antitesteket) termelni ellenük. A T sejtek pedig a vírusokkal fertőzött sejtek felszínén megjelenő vírus tüskefehérje (COVID-19 esetén) alkatrészei ellen lépnek fel a sejtekhez kötődve, ezeket felismervén, majd a célsejtet elpusztítva. (Fontos megjegyezni, hogy az adaptív ág, tehát az ellenanyagok és a T sejtek általi „sejtölés” csak 2-3 héttel a fertőzés...
Peller Anikó
(Fontos megjegyezni, hogy az adaptív ág, tehát az ellenanyagok és a T sejtek általi „sejtölés” csak 2-3 héttel a fertőzés után jelenik meg).

Ezek tehát az a két védelmi ág, ami aktiválódhat vírusfertőzés során.

Miért fontos a vakcináció? Tömeges fertőzés esetén (jelen helyzet) nem sokat segít, hogy valaki átesett a fertőzésen és egy ideig védett. Ez különösen azért nem igaz, mivel nem mindenkinél jelennek meg az immunoglobulin antitestek (pl. azért mert az illetőnél a T sejtes immunválasz dominál és a B sejtes kevésbé). Tehát (személyes vélemény, de Duda Ernő is ezt hangsúlyozza) szerintem az átesetteket is be kell oltani. És itt reagálnék a sok internetes véleményre (beleértve Kisicáét is), hogy „én bizony nem oltatom be magam, mert jogom van hozzá”. Ez tény, mindenkinek személyes joga, hogy hogyan dönt, a vakcináció nem kötelező. De… ha valakiben van egy cseppnyi társadalmi felelősség/szociális érzékenység, akkor nem dönthet így, ugyanis ezt a kérdést populáció szinten kell értelmezni. Ha csak 20% nincs beoltva egy átlagos méretű (10-20 milló) ország lakosságánál, akkor a többi ember beoltása semmit nem ér mert a „nyájimmunitás” (ami min. 80-90% biztos védettséget igényel) nem tud kialakulni. Tehát gondoljuk meg emberek! Nemcsak a mi életünk lesz állandóan veszélyben, ha nem oltatjuk be magunkat, de a másoké is, akikkel kapcsolatban állunk. Fontos megjegyzés: minden egészséges, vagy krónikus és súlyos alapbetegséggel nem szenvedő egyén biztonsággal beoltathatja magát kortól függetlenül. Az oltóanyag típusa azért megszabja, hogy melyik korosztálynak mi nem ajánlott (ld. később)

A jelenleg elérhető vakcinákról:

1.) A legkorszerűbb „hírvivő ribonukleinsav/mRNS” alapú vakcinák: ezek egy mRNS szekvencia darabot, tehát a vírus felszíni tüskefehérjéinek egy részletét kódoló, szintetikusan előállított nukleinsavat viszik be a szervezetbe un. adjuváns (a bevitelt segítő, a szervezetre nem ártalmas hodozó- nincs higany, és egyéb...
Peller Anikó
.. nincs higany, és egyéb tartósítószer benne!!) segítségével. Ez a szervezet saját sejtjeiben kiváltja a vírus tüskehérje darabjának szintézisét, és az megjelenvén a szervezet sejtjeinek a felszínén elősegíti az immunrendszer aktiválódását és a hatékony adaptív immunválasz kialakulását. Ezen folyamat során un. „memória B és T-sejtek és ellenanyagok” is kialakulnak, amelyek a várakozások szerint legalább 1 éves védettséget nyújthatnak a kettős oltás után. (Ez ügyben egyébként, hiszen akár 5-10 éves is lehetne, még elég nagy a bizonytalanság, hiszen semmilyen tapasztalat nincs még…). Ilyen vakcinák jelenleg a MODERNA és a PFIZER által forgalmazott vakcinák. Ezekkel az orvosi szakvélemények szerint kortól függetlenül mindenki beoltathatja magát. Hatékonyság igen jó (3. fázisú humán tesztek szerint >96%). Mellékhatás nincs, mivel az mRNS instabil, könnyen bomlik és kiürül a szervezetből a felesleg (ezért kell -70 C-on tárolni).

2.) „DNS vektor-alapú vakcinák”: Ezek tulajdonképpen az előzőhöz hasonló stratégiát követnek: a szervezetbe juttatott, tüskefehérje részletet kódoló DNS darabka a szervezet saját sejtjeibe jutva azokban segíti a tüskefehérje megszintetizálását és a sejtfelszínre jutását. Tehát itt is tulajdonképpen a szervezettel gyártatjuk le az immunrendszert beindító „ravaszt”, amit az oltás húz meg. Itt a nagy kérdés, hogy mivel ez egy komplikáltabb, többlépéses folyamat, mivel visszük be a DNS-t a szervezetbe? Itt két vakcina áll rendelkezésünkre jelenleg. Az egyik a SPUTNIK V (orosz fejlesztés), a másik az ASTRA-ZENECA (svéd-angol-belga fejlesztés) cég oltóanyaga. Mindkettő tehát hasonló DNS szakaszt tartalmaz, a különbség az abban áll, hogy az orosz vakcina humán adenovírusban (az emberre ártalmatlan vírus) mint hordozóban viszi be a szervezetbe, míg az ASTRA-ZENECA az csimpánz adenovírusban csomagolva. Egyik sem káros az emberi szervezetre, de a csimpánz annyival jobb, hogy a humán adenovírus fertőzésen esetleg korábban...
Peller Anikó
.. a humán adenovírus fertőzésen esetleg korábban átesett egyének (és közép-európában ez gyakori volt egy időben) esetében ez csökkentheti a vakcináció hatékonyságát, mivel lehet, hogy még van védettség/ellenanyag az illetőkben). Tehát ez a kettő is jó, de az orosz lehet hogy kevésbé hatékony, másrészt a dokumentációja nem teljes még, és bizonyos korosztálynak és alapbetegségekben NEM AJÁNLOTT (ld. később).

3.) Hagyományos (mondhatnám „kőkorszaki”) vakcinák: Itt rögtön meg kell jegyezni, hogy ez nem negatívum, mert a hagyományos (H1N1, stb.) influenza védőoltás Magyarországon még mindig ezen alapul. Azaz az aktív COVID -19 (SARS családbeli) vírust inaktiválják (tönkreteszik a DNS szerkezetét radiaktív besugárzással, így nem tud szaporodni) és ezt az inaktivált de egyébként teljes életnagyságú vírust juttatják be hordozóval a szervezetbe. Ilyen vakcina SINOPHARM (Kína) által forgalmazott oltóanyag. Ennek kétségkívül előnye, hogy az immunrendszer legszélesebb körű aktiválására is jó (azaz a mutánsokkal szemben is hatékony lehet), de a nagy probléma, hogy a teljes vírus jelen lesz a szervezetben egy jó ideig, ami alatt bőven ki tud alakítani mellékhatásokat. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a sok tüskefehérjén keresztül a vírus részecskék a keringésben össze tudnak csapzódni és lerakódásokat képezni, mely a szív, vese, tüdő szempontjából kritikus és életveszélyes is lehet. Perszer csak azoknál, akiknél ezek az érrendszeri problémák (érelmeszesedés, stb) már fennálnak. De legyünk őszinték, a magyar gasztrokultúra alapján kinek nincs ilyen egyáltalán itthon 65+ korban?

PRO- és KONTRA az oltóanyagokkal kapcsolatban:

(Na itt már magánvélemény is lesz benne, de általában objektív)

- Az mRNS vakcinák (2 oltás) jók, igen hatékonyak, és biztos védettséget nyújtanak legalább 8 hónapra (majd meglátjuk később, hogy ez valójában lehet-e hosszabb).

- A DNS vakcinák is jó hatékonysággal rendelkeznek (>91%), de itt mérlegelni kell...
Peller Anikó
.. de itt mérlegelni kell a hordozót (jobb az ASTRA ZENECA) és hogy az orosz (SPUTNIK V) még nem rendelkezik kellő dokumentációval a „kényszerengedélyezés” ellenére sem. (Ugyanakkor angol forrásokból származó, mértékadó nemzetközi tudományos csúcsfolyóiratban méltatják. A jövőre nézve perpektívikus, ha átmegy az EU hatóság tesztjén. Már a németek is gondolkoznak a gyártásán)

- A kínairól jóformán semmit nem tudunk szakmai statisztikák szempontjából (állítólag 70% körül van a max. hatékonyság és idősekre nem hat), így vettük meg (ami szerintem nem volt egy értelmes húzás). Sehova nem adták be nemzetközi engedélyezésre, de már árulják Afrikában tömegesen, viszont ők maguk főleg Pfizer és Moderna vakcinával oltatják magukat. Én nem is kommentálnám tovább…(fejlett országokban, rajtunk és a szerbeken kívül sehol nem fogadták be…).

Végül az óvatosságról:

A szakma (orvosok, orvosi kamara, immunológus és virológus szakértők) nyomására, ha nehezen is, de elértük azt, hogy most már az OPERATÍV TÖRZS (Ceci néni) is hivatalosan közzé tette, hogy milyen esetben ajánlott a SPUTNIK V alkalmazásától tartózkodni , amit majd a családi orvosok fognak gyakorlatba átültetni ( a kínaira ez fokozottan vonatkozik, mivel az még a magyar hatóságok által sincs engedélyezve). Ezek a következők (tehát ha valamelyikőtök vagy családtagjaitok ilyen problémákkal küszködik, akkor nem ajánlott semmiképpen a SPUTNIK V vagy SINOPHARM kínai vakcinával való oltás):

- érrendszeri károsodás, érelmeszesedés, egyéb keringési problémák

- szívizom gyulladás, szívizom betegségek, posztinfarktusos állapot

- krónikus vesebetegség, veseelégtelenség

- krónikus tüdőbetegségek, súlyosabb asztma, COPD

- tumoros megbetegedés

KONKLÚZÓ: mindenkinek melegen ajánlom, hogy ki-ki az állapotának megfelelő vakcinával (ki lehet várni a megfelelőt, mert azért, ha lassan is, de jövögetnek) MINDENKÉPPEN oltassa be magát, mert ezzel a...
Peller Anikó
.. MINDENKÉPPEN oltassa be magát, mert ezzel a többiek sorsát is befolyásolja (!!!) Ezt tartsuk szem előtt.

Az internetes álhíreket, vírustagadókat, tudományellenes bunkó megnyilvánulásokat pedig felejtsük el. (Sajnos ezekből jóval több van mint kellene). Hagyjuk végre a szakmát érvényesülni! A pék süssön jó kenyeret, a sportoló küzdjön a győzelemért, az orvos és biológus döntsön egészségügyi kérdésekben, a politikus döntsön nemzetstratégiai kérdésekben, stb. Mindenki a helyén és nem összevissza, ahogy a mai kormány esetében van...

Mindenkit sok szeretettel üdvözlök,

Matkó János (ELTE Immunológia)
division
@Pálinkás Pál: Nem foglalkozom veled a továbbiakban, van ez a vírus, akik eddig nem haltak meg a betegségükben, azokra most halál vár, ennyi. Az oltás ami megvédhetné őket, de ne tegyék, mert még életben maradnak véletlenül. Akik meg átesnek rajta szinte tünet nélkül, mind hordozó marad a legtöbb esetben, fertőzhetnek, mutálódhat bennük a vírus oltás hiányában, komoly későbbi szövődményekkel is számolni lehet, de mindez csak kitaláció, riogatás, megértettem tisztelt virológus úr! Szórjad tovább a hülyeségeidet itt a propin, szerencsére egyedül vagy vele.
division
@Peller Anikó: Ne gondold, hogy mindenki felfogja majd amiket leírtál, vagy amit Matkó János javasolt. Mindenesetre jó hogy leírtad.
csak úgy....
new yorknak az a pechje,hogy nem egy magyar város és nem orbánra szavaztak..,mert ha arra,akkor ez nem történik! orbán nem türné a mutációt és a hasonló libbsi dógokat! :)
jut eszembe,hetek óta se migráncs se soros...
Pálinkás Pál
@division: nem is kell...én sem veled...,majd a végén meglátjuk ki jön ki jobban belőle!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.