Az osztrák parlament alelnöke kijelentette: nem hagyják, hogy Orbán zsarolja őket.

CDU-képviselő: ha a Fidesz menni akar, ugyan miért tartóztatnák őket?

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A Politico összefoglalója szerint azok, akik már egy jó ideje ki akarják zárni Orbánékat a pártcsaládból, most úgy érzik, számukra lejt a pálya – írja a Politico összefoglalójára hivatkozva a 444.hu.

A lapnak nyilatkozott Othmar Karas osztrák EP-képviselő és a parlament alelnöke, aki elmondta,

nem fogják hagyni, hogy Orbán zsarolja őket,

és a tervek szerint haladnak előre a nemrég napirendre került szabálymódosítással.

Egy Twitter-posztban a német CDU-s EP-képviselő, Dennis Radtke is arra utalt, hogy ha a Fidesz menni akar, ugyan miért tartóztatnák őket.

Vasárnap tette közzé Novák Katalin azt a levelet, amit Orbán Viktor írt Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének. Ebben Orbán, elébe szaladva a Fidesz szankcionálásának, közölte, hogy ha a Néppárt elfogadja azt a módosítást, ami alapján felfüggeszthetnék a Fidesz tagjait, akkor inkább kilépnek.

Az új szabály lényege az, hogy a frakció egy teljes delegációt is felfüggeszthetne, egyetlen szavazással. Eddig csak egyénenként szavazhattak a frakció tagjainak sorsáról.

Forrás: 444.hu

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Madácsi Pali
Segítsék fel a kabátjukat, és a viszont nem látásra!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
ha kis eszük van el kell fogadni, hogy menjenek a büdös francba! =))
ómió
A belső kaméleon efftársak is már régóta ezt várnák!
Madácsi Pali
Segítsék fel a kabátjukat, és a viszont nem látásra!
Aki Én
@ómió: Be vagy baszva? Sehol egy idézőjel, te beteg bolsi?
RonaGyuri
@RonaGyuri: Egy aktuális példa-anekdota

a 80-as évek közepén történt

Akkoriban még szokás volt a termelési tanácskozás. Egy nagyvállalt számitóközpontja vezetőjeként kellett egy ilyet tartanom. A tanácskozáson az egyik kolléga panaszkodott, hogy túlságosan nagyok az elvárásaim. Úgy fogalmazott, hogy abban drillben nem lehet dolgozni, amit az irányításom jelent. Nem válaszoltam neki. A tanácskozás után szóltam a titkárnőmnek: diktálok! Levelet küldtem neki, aminek a lényeg az volt, hogy: a termelési tanácskozáson elhangzott szóbeli felmondását elfogadom! =))
dr. prédikátor
o1ng nek semmi keresnivalója a néppártban!!! csak bomlasztanak!!!
verőce21
Ezek teljesen félreértik a helyzetet!
Önmaguk ellen is hozzák az új szabályokat! A Fidesz marad és alkotja a Néppárt frakciót, a többiek elsompolyoghatnak...!
ómió
@Aki Én: Megint a tetves bolsiságod másrahazudási szindrómájának "szorításában" ébredtél a szedálásból, bolsiék fajkreténje!? Akkor kérd inkább a szedálás-ismétlést!
rokker33
Ha maradt még egy kis büszkeség akkor maguktól kilépnek. De nekik nincs majd úgy járnak mint a kokós tomi. Először vígan gestapozott majd legalább 30x bocsánatot kért csak ne rúgják ki xD Komolytalan bűnszervezet a Fidesz majd repülnek a francba!
verőce21
Majd szanaszét jól elsompolyoghatnak a Néppártból a törvényük után Weberék...
Aki Én
@ómió: ...na, megjöttek az idézőjelek, te beteg bolsi.
Te már annyira hülye balfasz bolsi vagy, hogy még a @verőce21: sem szól hozzád.
Fél beismerni, hogy egy táborba tartoztok, elvtársak vagytok. Ez már egy fideszesnek is vállalhatatlan :)
istván irén
Helyes a szemétnek a kukában a helye Putyinka seggében ki sírhatja magát.
solidedge
A Fidesznek egy választása van, a szélsőjobb. Egyébként hozzáállásuk alapján már rég odatartoznak.
Yoda69
A fideSS helye a neonacik kozott van, nem a Neppartban.
Aki Én
@solidedge: Szerintem a fidesz egy full neobolsi társaság. Annyi közük van a jobboldalhoz, hogy azok álszent, nacionalista lózungjait ugatják.
Gazella
Peter Istvan látom nagyon kajálod a narancs dumát.
Ebben a Soros keze még véletlen sincs benne, agymosott birka.
Nyírfa
@Aki Én: Te az elhajlásokról beszélsz, aminek az oka emberi tényező. A cél, az eszme: ég és föld.
cikicakk55
Az a gond,hogy Putyinnak csak addig hasznos Orbán és persze Magyarország,ameddig az Unió tagországa vagyunk. Amint kivágnak,vagy Orbán még onnan is kilépteti az országot,már teher leszünk Putyin nyakában. Nem Orbán a barátja,hanem a lehetőség,hogy Magyarországon keresztül eljuttassa a mocskos dolgait nyugatra. Majd csak leshetünk,ha az oroszok benyújtják a Pks II számlát,pedig még egy kapavágást sem csináltak. Aztán jön majd Kína is a Budapest- Belgrád vasútvonal miatt,miközben a letelepedési engedélyesek is már sorban állnak a pénzükért.. Nem lesz Unió,nem lesz + lóvé. A Magyar társadalom adózó része nem tudja eltartani azt a sok ingyenélőt akiket Orbán maga köré gyűjtött. Remélem saját magukat robbantják fel.
Namely
"Az osztrák parlament alelnöke kijelentette"
Erről a mozifilmek alatt idézőjelekben megjelenő kis ajánlók jutnak az eszembe:
"az xy aranyfityula-díjra jelölt film segédoperatőrének első önálló alkotása"
Namely
@cikicakk55: Az EU-tagságot nem kellene keverni az EP-frakció tagsággal. :) ezenkívül nem kellene keverni az Uniós pénzeket Magyarország teljes bevételével sem, ahogyan figyelembe kellene venni a nyugati lobbik, bankok érdekeit is, akik nem fogják hagyni, hogy kikerüljünk. :)
Béla333
Csak kivárja ez a balfasz Néppárt, hogy a Fidesz lépjen ki.
Ilyen impotens csapatot is ritkán látni, mint a Néppárt...
Lepényleső
Ez nem a menésről szól hanem a hazárd játékáról,az ingyen pénz további szipolyozásáról?
S tétnek feltett minket,akikkel eddig is csalánt veretett,amíg harsányan a pofánkba nevetett?
ómió
@Aki Én: Látom, a tetves bolsiságod másrahazudási szindrómája jottányit se enged rajtad a szorításából, bolsiék fajkreténje, ott az elmeosztály munkásőr tagozatán! Úgy gondolod, csak az lehet az egyetlen módja, hogy a tetves bolsiságodtól megszabadulj, hogy másra hazudod, bolsi fajgörény!? Azt még sosem próbáltad, hogy lemondasz a Böszmeszar zabálásáról? Tégy vele egy próbát! Vagy annyira ellenállhatatlan? De legalább a pofádról töröld már le a maradékait!
Aki Én
@ómió: Végbélből kilógva beszélsz szarzabálásról, te elmebeteg csicska?
Nem csoda, hogy neked ez jut eszedbe mindenről.
ómió
@Aki Én: Na! Már azt se veszed észre, hogy Böszme-ánuszból hírdeted az "efftársi tutit", bolsi fajgyökér!? Inkább ezt is másra hazudnád már!?
Aki Én
@ómió: Már megint végbélből kilógva beszélsz szarzabálásról, te elmebeteg csicska?
Nem csoda, hogy neked ez jut eszedbe mindenről.
kokopelli
@Aki Én: Azért ismételgeti magát a vén barom (pl. fajkretén,bolsiságod,rámhazudnád,efftársi,fajgyökér) mert az ápoló-
néni valamikor felírta neki,és lassan "csípőből" is le tudja írogatni! Elég az egy kis buksi-simogatásra a zártosztályon! (;-))
verőce21
A magyar vezetés ismét észhez térítette a CDU képviselőit, hogy nem ők irányítják Európát és az EU-t.
A Fidesz meghátrálásra kényszerítette a Néppárt vezetését, a tagság által elfogadhatatlan diktatórikus irányelvek visszavonásával.
ómió
@Aki Én: Ismét magadból indulsz ki, bolsiék fajkreténje!? Ha az elmeosztályról kimenőt kapsz, állandóan Böszme vezéred ánuszából osztod az "efftársi tutit"! Már ezt is másra hazudnád? De legalább a Böszmeszart törölgesd le a szád széléről!
csak úgy....
@verőce21: 06:28 Mondanám, hogy... Háááááá…Háááááááááááá…Hááá…!
silber13
@verőce21: ÉDMÁ: azaz Éhes Disznó Makkal Álmodik!:-))))))))))))))))))
ómió
@silber13: De akkor miért nem kusikálsz, "Éhes Disznó!"? Azt se tudod, mi az!?
Aki Én
@verőce21: @ómió: Hát csoda, hogy még a fidesz is zavarban van tőletek? Ti már nekik is vállalhatatlanok vagytok, ez már tényleg a legalja. Ez így megy tovább, még a hatalmat is eldobják miattatok. Az már nekik is fáj, hogy tényleg csak a legalantasabb bolondok a szimpatizánsaik.
Szerintem nagygyűléseken név szerint szóba kerülTÖK.
kokopelli
Hogy csüngött a "csuti" anno a H.Kohl-on,pedig a CDU vezetője le sem ß@rta őt!Otthon meg elmesélte,
hogy ők CDU/CSU-val "nagy barátok" ! A fele sem volt igaz! A CDU/CSU-val szemben ők mindíg csak
nyeretlen kétévesek maradnak! A Néppártban is...! (;-))
silber13
@ómió: Dehogynem tudom, hiszen te vagy az! És ezt mndenki tudja rólad!:-)))))))))
cikicakk55
@Namely: március 1: 14:21
Mindent számba vettem.. Azért nem vágták még ki az EP-ből és az Unióból sem,mert az Unióban is vannak bőven akiknek érdekük,hogy ez a tolvaj G, -vel az országot benn tartsa. Azonban ott is többen vannak akiknek szúrja már a szemét amit Orbán művel az Uniós pénzzel és a és a befolyt adókkal. 10 éve tudják az Unióban,majd kiderül meddig teheti még ezt büntetlenül.
ómió
@silber13: Még mindig nem kusikálsz, Éhes Disznó!? Inkább "efftársiasan" másra hazudnád magad!?
Namely
@cikicakk55: a baj az, hogy eddig minden kormány ezt csinálta, és az Unióban minden kormány ezt csinálja. Orbán semmivel sem rosszabb, mint a franciák, csakhogy a franciákkal ellentétben nem a nyugati lobbinak adja a lopott pénzt, hanem a saját, hazai oligarcháinak.
Na ez az a pont, amikor elindultak az eljárások 2017 környékén.
De a nyugati lobbiknak vannak egyéb érdekeltségeik is (gyárak, bankok, szállítói láncok, import-export összefüggések, kiskereskedelem, HGB-kamatfelárak, stb), amik miatt Magyarország vastag nyereség még így is. Gondold el, hogy pl a görög Kormány üzelmeit meddig hagyták, pedig mindenki tudta, hogy hamisítják az adatokat. És ma is ugyanazt teszik. Miért nem tesznek semmit? Mert a német bankszektornak ez az érdeke. Elvek? Ugyanmár!
"Azonban ott is többen vannak akiknek szúrja már a szemét amit Orbán művel az Uniós pénzzel és a és a befolyt adókkal. "
Ez nem elvekről meg átláthatóságról szól, hanem arról, hogy a nyugati lobbik meddig lesznek itt nyereségesek.

Na, addig lesz tagság, és addig lesz Unió.

Az Unió egyébként egy hihetetlen jó dolog lenne, de nem így, hanem garantálnia kellene az alapokmányoknak, hogy hermetikusan el legyen választva a politika, az üzleti szektor, a társadalmi szervezetek, az oktatás és a média egymástól.
kokopelli
@csak úgy...: A "fityiszesek annyira tájékozatlanok,hogy Webert a CDU-hoz is sorolják!Ő a bajor CSU tagja!Az,hogy a
CDU/CSU a németeknél egy koalíció,az nem jelenti az állandó egyetértést a két párt között! A vén fafejű F.J.Strauß har-
colta ki anno a CSU un. külön párt létezését! (az ami zónában!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.