A koronavírusnak egy új variánsa jelent meg a franciaországi Bretagne-ban, amely PCR-teszttel nem mutatható ki. Az első vizsgálatok szerint a variáns nem súlyosabb és nem is fertőzőbb mint az eredeti vírus – közölte kedden a francia egészségügyi minisztérium.

A koronavírusnak egy új variánsa jelent meg a Franciaországban, ezért sokkal veszélyesebb mint az eddigiek:
Kép:Pixabay

Bretagne regionális hatósága hétfő este jelentette be, hogy több olyan beteget is azonosították egy járványgócban, akik a koronavírus tüneteit produkálják, de a PCR-tesztjük negatív lett.

A járványgóc Lannion település kórháza, ahol a szombaton ellátott 79 koronavírusos fertőzött közül nyolcnál azonosították az új variánst.

A tárca közleményében:

több olyan, a koronavírusos fertőzés tipikus tüneteit produkáló pácienst említ, akiknek a PCR-tesztje negatív lett, és a diagnózist csak szerológiai vizsgálattal vagy mélyebb légúti mintavételen alapuló úgynevezett RT-PCR teszttel lehetett megállapítani.

A regionális illetékes hatóságok ezért Bretagne régió Cotes-d'Armor és Finistere megyéiben új eljárást dolgoztak ki az egészségügyi dolgozók számára a fertőzöttek jobb diagnosztizálására.

Elővigyázatosságból a prefektúrák és a regionális egészségügyi igazgatóságok megerősítik a vírus terjedését fékező intézkedéseket, például az oltások felgyorsításával, az egészségügyi előírások fontosságának hangsúlyozásával és a gyülekezések további korlátozásával

- jelezte a regionális hatóság.

A további vizsgálatok lefolytatásáig, amelyek célja annak megállapítása, hogy a variáns hogyan reagál a koronavírus-elleni oltásra, illetve az antitestek jelenlétére, a breton változatot azon kategóriába sorolták, amelybe a világban eddig megjelent több ezer mutáns is tartozik.

Forrás:MTI
Címlapkép:Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
ne b...szd mán...most mi lesz a sok vírushisztissel?...kiabálhattok a tesztelésért,de minek...okádok ettől az egésztől...nektek fostosok mindig kitalálnak valami új variánst...további életeteket rettegésben élhetitek le...? egy évben vagy hatszor mehettek majd oltatni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.