Az olasz sajtó szerint.

Az olasz jobboldal pártjai, a Matteo Salvini vezette Liga és a Giorgia Meloni által vezetett Olasz Testvérek is szívesen venné a Fidesz képviselőcsoportjával közös európai parlamenti formáció létrehozását – írta az olasz sajtó vasárnap.

Salvini és Meloni egyaránt a Fidesz európai képviselőcsoportjával akar közös európai parlamenti frakciót

Fotó: Vincenzo PINTO / AFP

A La Stampa elemzése szerint Matteo Salvini közös európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportot akar létrehozni a magyar és a lengyel párttal is. A Liga jelenleg a 2019-ben alakult Identitás és Demokrácia pártcsalád tagja, amelyhez többek között a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN)tartozik.

Készen áll az együttműködésre a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) is, mely a 2009-ben született Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoporthoz tartozik. Az ECR elnökévé tavaly szeptemberben Giorgia Melonit választották meg, és a pártcsoport tagja a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) is.

"Aki a szuverén nemzetekben, biztonságos határokban, a társadalom központját alkotó családban és a keresztény értékekben hisz, az ECR-ben találja meg otthonát" – idézte Giorgia Meloni kijelentését a La Stampa. Az újság szerint az FdI elnöke arra kívánt utalni, hogy az említettek kapcsán nincsen szükség újabb EP-frakcióra. Elemzők szerint Giorgia Meloni elsősorban olasz belpolitikai szövetségesének, Matteo Salvininek kívánta üzenni, hogy "a Ligának csak kopognia kell az ECR ajtaján" – írta a La Stampa.

Forrás: La Stampa

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
fölöttébb jó hír! grazie prego ,-így csak egymás nyakát fogják kitekerni..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@fideszes gyökér: okos ember, majd mikor 500 az 1 hez lesz, akkor kótyavetyéli el azt a drága forintját..
gina
Igen jó kis banda még hiányzik az AfD oda való a populista barnákhoz ez a fidesz banda
gina
@fideszes gyökér: Igen jó kis kaliber egy hitler banda ,, oda is való de úgy is végzik a diktátorok, ahogy hitler is ////
verőce21
Szimpatikusak az ECR törekvései:

A család szerepének fontossága a társadalomban.

A nemzetállamok függetlensége és szuverenitása, szemben az európai föderalizmussal.

Transzatlanti szolidaritás, a NATO kiemelt szerepe, a fiatal európai demokráciák támogatása.

A bevándorlás ellenőrzése alatt tartása.
verőce21
Az Európai Unió - amely csupa harmadosztályú politikusok gyülekezete -, hasonlít a "hideg napok" állapotához. "Akinek több, mint 10 holdja van álljon jobbra-akinek kevesebb, balra"..., vagy "ismerem-nem ismerem" csoportosítás...
Senki nem tudja mit kell tenni, senkinek nincs elképzelése, hogy mi a teendő, csak Európa pusztuljon... Az EU vezetése nulla, így mindig "jutastizedesek" határozzák meg a hogyant.
Így kerülhetett előtérbe a sargentini féle osztályozás, most jurova-féle... Mindegyik csak a bomlást és belső gyengítést szolgálja...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.