Kemény szavak.

Újabb kritika érte a magyar kormányt Washingtonban: a szenátus demokrata vezetője harmadik világbéli autokráciának nevezte „Orbán Magyarországát”- írja a MagyarHang. Közben Szijjártó Péter külügyminiszter kedden azt mondta, szerinte sikeresen fejlesztik majd a magyar-amerikai kapcsolatrendszert.

Ha egy politikai párt úgy gondolja, hogy nem több szavazat megszerzésével akar választást nyerni, hanem úgy, hogy megakadályozza a másik oldalt a szavazásban, akkor az a demokrácia egzisztenciális fenyegetését jelenti. Ha nem állítjuk meg ezeket a gonosz és gyakran rasszista akciókat, akkor olyan harmadik világbéli autokráciáknak nyitunk utat, mint Erdogan Törökországa és Orbán Magyarországa

- mondta Chuck Schumer a szenátus demokrata párti vezetője szerdán.

Az amerikai szenátus elnöke szerint egy harmadik világbéli autokrácia Orbán Magyarországa

Chuck Schumer, a szenátus többségi demokrata frakciójának vezetője. Fotó: MTI/EPA/Pool/Kevin Dietsch

Chuck Schumer azt követően beszélt a magyarországi viszonyokról, hogy kedden az Egyesült Államok külügyminisztere V4-es kollégáival tárgyalt a brüsszeli miniszteri NATO-tanácskozás margóján. 

Az elkövetkezendő időszakban a kölcsönös tiszteletre alapítva sikeresen fogjuk tudni fejleszteni Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatrendszerét. A mi részünkről a szándék az egyértelmű. A tény, hogy az Egyesült Államok kezdeményezett egy találkozót a visegrádi csoporttal azt mutatja, hogy Közép-Európa ott tud lenni az amerikai külpolitika radarképernyőjén és ez egy jó hír számunkra

– mondta Szijjártó Péter.

A testület demokrata elnöke, Bob Menendez az autokrata vezetésű államok közé sorolta hazánkat.

Napjainkban a világ minden részén az autokrata kormányok egyre nagyobb hatalmat szereznek, lebontják az alapvető demokratikus intézményeket, valamint szorongatják a civil szervezeteket és a véleményszabadságot. Sok feltörekvő demokráciát megfertőztek a botrányok, a korrupció és az állampolgári elégedetlenség. Törökországtól Magyarországon és Venezuelán keresztül a Fülöp-szigetekig az autokrata kormányok szisztematikusan leépítik a hatalmukat ellenőrző alkotmányos ellensúlyokat.

- mondta Bob Menendez a külügyi bizottság ülésén.

A nacionalizmus felszálló ágban van számos országban, amelyet napjainkban vannak, akik illiberális demokráciák építésének neveznek. Magyarország egy kiváló példája ennek, ahol Orbán – aki korábban az egyik kedvenc disszidensünk volt – hirtelen elhatározta, a bevándorlók és a magyarországi nemzeti kisebbségek problematikáját használja fel arra, hogy a nacionalizmust naggyá tegye és visszaszorítsa a demokráciát

- mondta a cseh származású Madeleine Albright egykori külügyminiszter.

Az elnök is járt hazánkban. Külügyminisztere, Antony Blinken magyar származású, csakúgy, mint az Obama-kormány alatt ezt tisztséget betöltő John Kerry, aki most klímavédelmi különmegbízottként dolgozik a kabinetben. 

Forrás: MagyarHang
Címlapkép: MTI/EPA/Pool/Kevin Dietsch

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Már szinte előre hallom Szijjártót:
- Nono. Nem ők nem hívták meg Orbán Viktort, hanem a miniszterelnök úr nem hajlandó elmenni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
fidesznyikek, nektek csengettek...a német banya nem lesz tényező...az USA sitten látna titeket...putyinnak értéktelenné váltatok...menekülhettek majd a sztyeppékre..
csak úgy....
és mit mond erre majd a fidesz? ez is a soros embere..
pötyi,rendeld be az ürgét és tanítsd móresre meg több tiszteletre.
Nessy
@csak úgy...: Lényeg, hogy külügyérünk ezt sikeres kapcsolat fejlesztésnek látja! Ennek a jótét léleknek a józan esze rekreációs szabadságra ment a Maldiv szigetekre!
Gazella
Kakadu a hazudozásodat tarts meg magadnak.
Csizmás Kond
..persze , hogy mindenki próbál nagyokat mondani, de azt se felejtse senki, hogy ámerika a legnagyobb szarkeverő, erőszaktevő és mindenhatóként tetszelgő diktátor. Soha semmi nem tetszik neki ami nem az ő ízlése szerint történik...
Mondhatnánk azt is hogy azok mi vagyunk mert ugye az óvilágból kicsángált töltelék képezi ámerikát...tehát rájuk nézve láthatjuk hogy mivé fogunk válni.
human
Már szinte előre hallom Szijjártót:
- Nono. Nem ők nem hívták meg Orbán Viktort, hanem a miniszterelnök úr nem hajlandó elmenni!
human
@Horizont: Gábor Zsazsát kérdezték egyszer a celebsége titkáról. "Egyszerű. Mindegy, hogy mit, csak rólam beszéljenek."
Sámannus
Tévedsz kisöreg Ő már negyedik világbéli, aki csak lop csal hazudik, és populistább a populistáknál. Az oroszorszában KGB-ből felavanzsát bűnöző bamdák szövetségese, aki tesz minden szabályra. Úgy megy a saját orra után, hogy le se szarja azokat akik megválasztották.
Sámannus
@Sámannus: A negyedik világhoz tartoznak azok az egykor demokratikusan megválasztott despoták rendszerei tartoznak, akik a hatalmukkal visszaélve, önkényuralommá változtatják a máskor boldogulást ígérő rendszert. Általában ezeket magasztalja a pohos mint keleti bölcseket, akik leszarnak minden demokráciát. Nekik csak a pénz a fontos a kapitalizmusból, és a hatalom.
ómió
Ez is akkora "értelmiségi", mint a szellemi tolószékes elnöke!
Clavigo
@ómió: ..mondod te,,,egy szellemi hajléktalan..
Aki Én
@Csizmás Kond: @ómió: Mítingeltek hétvégén? Vagy már nincs hova hülyülni?
Jókat röhögök rajtatok, habár néha túltoljátok a buta kretént, és az már nem szórakoztató.
Tudjátok, a kevesebb néha több!
jesz
miközben eme intő szavakat mondta, azon tűnődött, hol is van ez az ország? lehet, hogy Ázsiában? nem, ott mégsem..akkor Franciaországban?.. Igen, ez lehet...minenesetre jól megmondta..
ómió
@Clavigo:Már a hajléktalan szó fogalmi megértésénél elakadtál, efftársak fajkreténje!? Akkor ne "spirázzuk" tovább, mert a végén még majd haza se találsz!
ómió
@Aki Én: Még mindig nem szedáltak le téged ott az elmeosztály munkásőr tagozatán? Képesek hagyni, hogy naphosszat csak "röhögj"? Elfogyott a "szer"? És agydonor jelölted még mindig nincs? Mindörökre zakkant maradsz?
Clavigo
@Shikari: Ezért húzzál bőrt a fogaidra,,arra kettőre,,,,te seggfej szopóautómata..
Clavigo
@ómió: Asszem te kreténebb vagy,,mint ez a félkegyelmű @Shikari: .
Pálinkás Pál
@Szeparepa2: úgy nem bántásdiból..de az USA-nak vagy az Uniónak kéne bármit tenni emiatt a birka nép miatt??? sőt, nem is igazán az emberek a hibásak,hanem az ellenzék, kéne egy vezető...aki például a polgári engedetlenség élére áll...ha csak 200 ezer ember kimegy az utcára és nem balhézik,hanem csak leül., már akkor meg lehet bénítani az orbán rezsimet-..ehelyett petíciókkal szórakoznak... mint most az a hülye Fegyő..orbán elzavarását kéne megszervezni,nem marha papírokat gyártani..
zsupumi
@Shikari: Ez az iskolázatlan, unintelligens valaki, aki annyira benne van orbán és orbánné hátsójában, hogy még a nagyapó répahúzási technikájával sem lehetne őt kiszedni onnan, talán munkanélküli ? Szerintem reggel rátapad erre az oldalra és egész nap írogatással tölti az idejét. Normális ember megnézi napjában egyszer a híreket, esetleg kommentet ír, aztán tovább lapoz.
Pálinkás Pál
@Szeparepa2: no akkor magyarázd el gyorsan miért USA-ból kéne megoldani a mi problémánkat??? itt nincs se olaj, se semmi ,amiért amerika szeret beavatkozni az országok belügyeibe!! az Unió az más tészta,,, a csúti cigány első jogellenes törvénye, vagy nevezzük bárhogy , után meg kellett volna vonni az összes pénzt...már a csicskái rég kitörték volna a nyakát!!
Pálinkás Pál
@Shikari: te milyen többségről beszélsz??? a határon túli parazitákkal megtámogatott agyhalottak halmazára?? az nagy jóindulattal 2, 5 millió...az a választásra jogosultak egyharmada sincs...tehát miről beszélsz???, és orbánt választással sosem fogják leváltani,mert elcsalja, nem adja át a hatalmat...egyszerűbb elzavarni...az a szerencséje a mangalicának hogy a mai fiatalok elpuhultak, szart sem érnek, ülnek a buzi gép előtt és elégedettek magukkal!!! a mostaninál keményebb "ellenzék" volt még Kádár alatt is...de azért azt ne felejtsétek el ,semmi nem tart örökké...tudod ...a 150 év alatt sem váltunk törökké!!!:)
Pálinkás Pál
@Shikari: azt miből gondolod hogy aki nem szavazott,az titeket támogat?..ami a hatalmat illeti...volt egy ember..úgy becézték hogy a "Kárpátok Géniusza "...talán emlékszel...ő is királynak képzelte magát, palotában lakott...aztán egyszer csak elfogyott a nép türelme...emlékszel ,mi lett a vége?
division
@Pálinkás Pál: "ülnek a buzi gép előtt "
Haha, ez pont rád vall:-)))
kokopelli
@Pálinkás Pál: ...én is úgy gondolom! Amennyiben nem etetik a Zorbánékat EU-s lóvéval,úgy a Orbán schleppje is
sorvadna! Csak a pénz megvonása az egyetlen lehetőség! A lengyel barátok is rögtön távolságot tartanának!
Pálinkás Pál
@division: te hülye,ezzel foglalkozom, gépeket javítok...nehéz lenne messziről..:)
Pálinkás Pál
@Shikari: kötve hiszem...ez a járványhiszti betett nektek..az ellenzék rá fog gyúrni a halálozásra...az eü összeomlására..az eü helyett a haveroknak, sportnak adott pénzre...legalább is én ezt tenném...ja..és már nem lesz merkel nyanya sem jövőre hogy támogassa...maradnak nektek a krumplisok,meg a határon túli paraziták...az ellenzék helyében még belengetném pár nagyon utált funkci azonnali letartóztatását...csak hogy legyen kedve az embereknek szavazni menni
Nessy
Ha jó eredménynek minősül a jelenleg naponta 300 körüli elhunytak száma, akkor tényleg! Ha már az 1000 korrektül ellátható lélegeztető gépen lévők száma 1500 körül jár, akkor már kiválóan jön ki Orbán a járványból. Mármint ő! Aki meghal, az magára vessen! Miért nem olvassa a napi győzelmi jelentést, miszerint nem ildomos meghalni, mert zavarja statisztikát, meg O.V. előrejelzését a nyitásról.
justhpeter
@Shikari: Addig olvasd míg meg nem érted.
Rockxy
"...egy harmadik világbéli autokrácia Orbán Magyarországa"
akkor most a merkuron, vagy a jupiteren vagyunk?
Pálinkás Pál
@Shikari: na ne viccelj...ha nem lesz pénz, senki még a füle botját sem mozdítja miattatok..
division
@Pálinkás Pál: Állítólag csak unalmadban, legalábbis ezt írtad, most meg ez a munkád mégis?:-)) Amúgy meg vigyázz, mert ha rosszul teszel be egy vízhűtést amikor a propin kommentelsz, és elszáll mondjuk egy Ryzen 9 3950X - es proci, még mérges lesz a tulaj:-))))
Pálinkás Pál
@division: de humoros vagy, de ahogy nézem még szenilis is...azt mondtam...nem vagyok rászorulva hogy dolgozzam...de szeretek gépekkel foglalkozni...ebből neked mi volt az ami nem érthető? persze elnézem neked mert orvosilag ideggyenge vagy...
Sámannus
Sajnos egy elnöki ciklusra az USA is a negyedik világhoz tartozott, és ti is csak pislogtatok.
division
@Pálinkás Pál: Akinek nem kell dolgoznia, az valószínűleg lottónyertes vagy bűnöző, vagy olyan a családi háttere, hogy nincs rá szüksége (arra már nem is gondolok hogy csak hazudik), de erre nem igazán kell büszkének is lenni. Az én gyerekeimnek sem kell majd megszakadniuk amikor felnőnek, de szerencsére mind motivált, és azért minden normális ember szeret dolgozni, alkotni. Tény, kissé ideggyenge vagyok olykor, főleg amikor valaki hülye, vagy hülyének próbál nézni:-)
Pálinkás Pál
@division: nohát ,látod ezért foglalkozom a gépekkel...mert mindig is érdekelt a technika...
Gyurka80
Idióta jenki, foglalkozz a saját dolgoddal,mi sem szólunk bele a dolgotokba!
csak úgy....
@Gyurka80: dülnének is a röhögéstöl ha ti az ö dógukba! :) tibi-tibi,te sem leszel már sosem épeszü...
Clavigo
@Gyurka80: Kemény vagy @Gyurka80: ,,mint a három napos szar,,a bérház pincéjében..
csak úgy....
@Clavigo: most képzeld el,ha orbán 1000 db. ilyen kemény gyurka vitézzel,lóhátosan letámadná ámerikát!
ott kö kövön nem maradna...
Gyurka80
@csak úgy...: mért is különb a jenki, mint mi? Ja ti még ott tartotok , hogy merjünk kicsik lenni, mondta az idióta maszop kovács et. akit külügyminiszternek csúfoltak.Hol van a libernyák minden ember egyenlő?
Bástya Béla Elvtárs
Hát, baszd meg! Te el se indulj felfelé semmilyen lépcsőn! Még liften se!!!
csak úgy....
@Gyurka80: valahol olvastad tölem,hogy szerintem a jenki különb? na látod..
ha téged,benneteket egy nagynak látszási vágy kielégít,közben semmi sincs mögötte,akkor csak arra ügyelj,hogy az ujjad ne lógjon bele a bilibe,még fölébrednél..
szép új világ
@human: Majd ki küldik Washingtonba a büdösszájú Kovács Zoltánt és majd az helyre teszi ezeket az ostoba jenkiket demokrácia ügyileg.
szép új világ
@Szeparepa2: Ennek az egy bites Bedének komoly hiányérzete van. Valaki már igazán megadhatná neki, amire oly nagyon szüksége lenne ... igen arra, tudjátok mire gondoltam.
ómió
@Szeparepa2: Ne röfögjél, bolsi szarkupac! Undorítóan bűzlesz! Inkább baszd meg újra a kurva anyádat - egy trippellel több neked, vagy kevesebb, már nem oszt, nem szoroz! Idiótább már úgysem leszel!
ómió
@Clavigo: Ma te vagy az elmeosztály munkásőr tagozatának soros meghazudója, bolsi fajkretén!? Aki kretÉn efftársadat váltottad?
Nessy
@Szeparepa2: Kezdesz fárasztó lenni!
Virág Árpád
Lehet másra mutogatni! Ezzel elsikálhatom a saját szaromat... mert hét, ugye az USA jelenleg egy nagy szarhalom!
Nessy
@Szeparepa2: Azon túllépsz, és lehet tovább értelmes párbeszédet folytatni. De neked sikerül lehetetlenné tenni a kommunikációt.
teuton57
@zsupumi: Latom, nem regota vagy itt, nem ismered ezt a seggnyalo hascsikarit, aki napi 10-12 oraban ül a szaros pelenkajaban a gep elött es 1-2 percenkent pötyögi be a napi kötelezö 100 "kommentjet". Itt követheted: propeller.hu/tagok/Shikari
De mas alneven is szokott idepiszkitani, amikor egy idöre kizarjak.
zsupumi
@Shikari: és neked mi közöd van a propellerhez ? A te fajtád a magyar nemzetet, a demokratát a mandinert és a pesti srácokat olvassa. Én azt olvasom el, ami közel áll hozzám. De te reggeltől estig fikázod az ellenzéket. Amit én utálok, abból egy sort sem vagyok hajlandó elolvasni.
csak úgy....
@Shikari: tibim,te sosem vagy otthon! a te fajtád soha nincs otthon..
Aki Én
@Szeparepa2: ...sírva kérlek.
Annyira kibaszol mindenkivel.
mzper x
Én már tálam földönkívülit.
Te is?
3dwhite
@Szeparepa2: A magad nevèben beszèlj.
Nessy
@Szeparepa2: Látom, jól elvagytok durbinccsal! Jó mulatást! Tiétek a pálya!
Gauntlet
helyes. De kevés ! Mikor nyilvánítják bűnszervezetnek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.