Az Európai Parlament (EP) baloldali többsége – az Európai Néppártot is beleértve – politikai nyomásgyakorlást folytat a "jogállamiságinak füllentett kérdésben" – mondta a Fidesz-KDNP EP-delegációvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

Deutsch gyakorlatilag hazaárulással vádolta meg az ellenzéket, aljas mesterkedésről beszél

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az MTI összefoglalója szerint Deutsch Tamás úgy fogalmazott, több mint tizenkét év óta tartó brüsszeli képviselősége alatt nem hozott még annyira "primitív" határozatot az EP, mint amikor a héten arról döntött, kész jogi eljárást indítani az Európai Bizottság ellen, ha a brüsszeli végrehajtó testület tovább késlekedik az uniós költségvetés védelmére létrehozott jogállamisági feltételrendszer alkalmazásával.

Az EP baloldali többsége ezzel nyíltan megfenyegette az Európai Bizottságot, sőt politikai nyomást kíván gyakorolni az Európai Bíróságra is, hogy nekik kedvező döntést hozzon – jelentette ki a kormánypárti politikus.

Kiemelte, a magyar baloldali EP-képviselők is minden erejükkel azon vannak, hogy a saját hazájuk ellen dolgozzanak. Az úgynevezett jogállamisági mechanizmust is azért próbálják életben tartani, hogy elvegyék a Magyarországnak járó uniós forrásokat a magyar kis- és középvállalkozásoktól, önkormányzatoktól, valamint az oktatási és egészségügyi rendszertől – fejtette ki Deutsch Tamás.

A Fidesz-KDNP európai képviselője szerint

"feketén-fehéren lelepleződött az európai és a magyar baloldal azon aljas mesterkedése",

amellyel jogszabálynak álcázva próbálják politikailag zsarolni ellenfeleiket.

Minden olyan országot meg akarnak ugyanis büntetni, ahol a választók többségének volt bátorsága az "európai mainstreammel" szembe menve polgári, nemzeti, jobbközép, konzervatív kormányok mellé állniuk – hangsúlyozta Deutsch Tamás.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
milyen többségről dumálsz idióta? a krumplis cigókról..meg a határon túli parazitákról...meg a félanalfabéta szavazóbázisotokról? az 1/3-ot nem tesz ki..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
milyen többségről dumálsz idióta? a krumplis cigókról..meg a határon túli parazitákról...meg a félanalfabéta szavazóbázisotokról? az 1/3-ot nem tesz ki..
Gauntlet
Elvileg jogot végeztél Deutsch elvtárs! nem tudod mi a Jogállam? ami rád is vonatkozik !
polgári, nemzeti, jobbközép, konzervatív ?
Tételesen egyik se igaz !
Mikor mondtál utoljára igazat Deutsch elvtárs? Mikor kérdezték a neved a pártigazolványhoz ???
Clavigo
Tompi, neked egy bajod van csak,,, Az ,,hogy nem a szart verték ki belőled anno,Prágában.,,meg az, hogy Horn Gyula hazahozatott...Söpredék vagy,a suttyó Főnököddel együtt...
simmering73
Ezt a primitív előembert pont vasárnapra kellett ide rakni? Az embernek még az étvágya is elmegy.
tudode
Zűrzavar van a köbön!
.
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, mivel megvlaósította rémálmát a gazdi azzal, hogy elvátsa kijelentette, hogy
.
------- Simicska Lajos: Orbán Viktor hazaáruló és átveri az embereket
magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/simicska-lajos-orban-viktor-hazaarulo-es-atveri-az-embereket-3871941/
-------------------------------------
.
És a felcsúti nemzetvezető papgálykommandójával az átverőshow folytatódik, amibe az ország belegebed!
Toller Béla
Egy zsidó származású ember - elvileg - nem lehetne gátlástalan kiszolgálőója a fasiszta rendszernek. Most ebből az következik, hogy ez a szőrmók nem fasiszta, hanem szimpla gazember, vagy a, hogy a szabály nem érvényes többé ?
human
Készült egy video Rogán Antalról, a budapesti maffiáról és a letelepedési kötvényekről
youtu.be/sHdinjN_WxM
solidedge
M1 zombiképző emlőin élők megint megkapták a mai éltető elixirt. Sajnos az ellenzék sorait is megosztja Deutsch okfejtése. Vita alakul ki közöttük, hogy melyik az a Fidesz berkekben elhangzó legnagyobb baromság ami űbereli a többit.
human
@Toller Béla: Orbánék nem nácik, nem kommunisták vagy úgy is mondhatjuk mindkettő egyszerre. Orbán minden rendszerből azt veszi át ami a hatalmának megtartásához kell. Nincsenek elvei, csak a hatalom érdekli.
Egy ilyen elvtelen táborba simán belefér a meleg Szájer vagy egy kirakatzsidó.
Nessy
És ez a megzakkant ősember képviseli kis hazánkat! Sajnos ez minket minősít!
De azért Tompika remekül eléldegél Brüsszelben, onnan jó pénzért mond orbitális szamárságokat, Bayeri színvonalon.
tothjani
El kellene gondolkodni azon ha az Európai emberek többsége a Baloldali politika híve, akkor biztos hogy a Jobboldal olyan nagyszerű??
Vagy az EP még nem fasiszta mint a Fidesz hogy az "ellenzéket" akkor büntetik meg ha szólni mer, és a kisebb Pártoknak is van beleszólása??
balos
@human: Hát az ilyen nyilas-díszek adták el a honfitársaikat bagóért!Abból akarnak ujabb üzleteiket felvirágoztatni a keleti sztyeppe lakókkal!
Clavigo
@Shikari: Csomagold ki " Tomi " lőcsét,,aztán tedd a pofádat hasznossá.. Aztán tele szájjal ne ugassál,,nem illik.
rokker33
Kokós tomi fáj hogy kibasztak titeket? Eddig sírtál, hogy bocsájtsanak meg, de a Fidesz féreg azért megint előbújt belőled te patkány xD !Most már az egész eu sőt lassan az egész világ Magyarország ellensége és a Fidesz védi meg a magyar embereket!Mikor jön már meg az esze azoknak akik küldik a támogatásokat,hogy ne ezeknek adják,mert abból túl sokat nem látott a magyar nép az elmúlt 20 évben...!
ómió
Hazaárulás?! Efftársilag azt már Kun Bélától eredeztetik!
Nessy
Én csak egyet nem értek. Valóban igaza van a kormánynak, nálunk sajtószabadság van ( KESMA), a bíróság minden tagja független, maguk választják meg a vezetőiket, (kivéve, mikor Orbán dönti el a vezetőket, és ha nem felel meg minden kritériumnak, csinálnak lex X.Y.-t) a nem némítják el az ellenzéket ( legfeljebb, ha megemeli a parlamentbe a hangját, félévig nem kap tiszteletdíjat) a törvények mindenkire vonatkoznak ( kivéve a törvény alkotót, és a többi felsoroltat 10 oldalon keresztűl). Ha minden rendben van, akkor miért ez a nagy tiltakozás, a többi uniós képviselő pocskondiázása, sértegetése? Nincs itt egy hangyafülnyi ellentmondás?
Clavigo
@Shikari: Menjél,,panaszkodjál a kinai tesóidnak,,Putyinnak,,meg az újsütetü kipcsak rokonaidnak.. Bakuban meg pippantsd le a Baltás Havert.,,( fakultatív progi ),,bár nem hiszem ,,hogy érted a jelentését..
zsupumi
Na ilyen kinézetű és életvitelü embert nem lehet találni az ellenzékben! És ezek tanultak a régi rendszerben a mi pénzünkön !
Qqberci
Tompi, már megint jobban betéptél a kelleténél...
Nessy
@Shikari: Látod, most igazat szóltál! Nézd meg a fidesz frakciót, a kormánytagok egy részét, a Cöf vezetőit, a vezető jobboldali "publicistákat"! Több köztük a volt párttag, mint a mai MSZP-ben.
Úgy mellékesen az egyik vezető illibsi, anno évekig volt alelnöke a legnagyobb liberális szövetségnek! Mint ahogy ateistából mára minden keresztények védőszentje lett!
Nessy
@Shikari:Veled tényleg nem szabad szóba állni kulturált hangnemben! Azért még annyit, hogy kis hazánkban soha nem volt kommunizmus, és sok millióan nem voltak sem KISZ,sem párttagok! Úgy hogy légy szíves nem valótlanságokat írni!
nemkati
@Gauntlet: Elvileg végzett csak jogot a bukott sportminiszter, az államvizsgáját a pártja vette neki jó pénzért.

Ezek nem tudnak másképp gondolkodni, abból indulnak ki, hogy Magyarországon lehet nyomást gyakorolni egyes bírókra, hogy a suttyó 0rbánnak és talpnyalóinak kedvező döntést hozzanak, de ez nincs ám mindenhol így!
Clavigo
@Shikari: Te miért nem jársz koszorúzni komcsi emlékművet Kínába,,a Suttyóval,,?? Szégyenletesek vagytok a retkes Gazdáddal együtt..,,te muzsik.
verőce21
az átkos = feketeautó
Hitler = azonnali kivégzés

Ez várna M.o.-ra, ha ezek hatalmat kapnának.
Gazella
Na ebből kipöffögött a drog.
De azt hozzá teszem hogy hülye mulya a magyar nép tűri , hogy ezt a sok aljasságot amit a dagadék s sleppjei megtesznek. Ez nem normális dolog. Más országokban már mennek a tüntetések. Itt megg hallgat.
csak úgy....
@verőce21: nálad az a probléma,hogy amit te kigondolsz arra azt hiszed,hogy az biztosan úgy van!
azt tudod,hogy ez egy komoly betegség? hétfön irány a gyogyósdoki.
kokopelli
Ismeri valaki Brüsszelben ezt topis,drogos izléstelen "magyar képviselőt"? Elég ß@r reklámja az országának!
Lehet,hogy "valamit tud",és a hallgatásért kapja a posztokat? ...különben marha ß@r cégére országának!
verőce21
@csak úgy...: Te egy nagyon gyenge ember vagy...
Egy nulla!
Nagyon alacsony a személyiségfejlődésed. Megrekedtél egy alacsony szinten, elismerésre vágysz, amit lájkok formájában próbálsz az erős egyéniségeken a szúnyogcsípéseiddel begyűjteni...
csak úgy....
@verőce21: mint már többször említettem, nálad az a probléma,hogy amit te kigondolsz arra azt hiszed,hogy az biztosan úgy van!
azt tudod,hogy ez egy komoly betegség? hétfön vár a gyogyósdoki.
NKF
Aki magyar képviselőként nem a magyar érdekeket képviseli,mind igenis rohadt hazaáruló!
csipetke
A fidesz soha semmiben nem hibás. De az ellenzék,és Soros,Gyurcsány,a migráncsok,Brüsszel,és mikor ki jut eszükbe...
Merkel politikája olyan,amilyen,de a németek héccencség,hogy nagyra értékelik azt a gesztust,hogy kiállt a kamerák elé,és bocsánatot kért a polgároktól,a rossz döntéséért,amiért minden felelősséget vállal. Na,ilyet orbántól tuti nem fog hallani senki. Ezek összeülnek a karmelitában,és agyalnak,hogy melyik f@szságukért ki legyen a hunyó.Így működnek a jellemtelen emberek
Giovanni Alba
@csipetke: ma, 12:35 Nem régi hír, a norvég miniszterelnökről kiderült, hogy a születésnapi családi összejövetelen iába voltak az asztalok a megfelelő távolságra egymástól, a meghívottak nem tízen, hanem tizenhárman voltak, ezért rendőrségi eljárás indult ellene. Kiállt a nyilvánosság elé, bocsánatot kért a figyelmetlenségéért, hiszen neki kellett volna a legjobban tudnia, hogy a szabályok mindenkire, részrehajlás nélkül vonatkoznak.
"Erna Solberg korábban már bocsánatot kért tettéért. Hangsúlyozta, a hatvanadik születésnapját ünnepelte 13 családtagjával egy hegyi szálláson, és bár három külön asztalhoz ültek le, távol egymástól, nem vették figyelembe, hogy összejövetelükkel így is megszegték a szabályokat. Norvégiában legfeljebb tíz ember találkozhat egymással zárt térben."
Mit mondjak, nálunk ez elképzelhetetlen, és ez nagyon szomorú.
hang.hu/kulfold/2021/03/23/harommal-tobben-voltak-a-norveg-miniszterelnok-bulijan-nyomozas-indult-ellene/
7577
@Shikari: Ne vedd a szádra a magyar nevet te patkány! A ti nevetek HAZAÁRULÓ köztörvényes bűnöző. Iparszerűen fosztjátok ki az országot miközben hitleri propagandát,sztálini személyi kultuszt,putyini diktatúrát vezettetek be. Zsaroljátok az adóhivatallal a munkahely elvesztésével mocskos rágalmazással és karaktergyilkossággal azokat akik szólni mernek a mocskos üzelmeitek ellen. Eltiportátok a szabad sajtót a független igazságszolgáltatást az alkotmánybíróságot és mindent mindenkit aki felléphetne ellenetek.Megosztottátok az országot olyan módon, hogy talán a történelemben még soha senki nem tette ezt.Most arra készültök, hogy ha kell akkor választási csalással, erőszakkal, ármánnyal hazaárulással szinte mindegy mivel csak megtarthassátok a hatalmat. Szerencsétlen hazánk az utolsók között kullog az életszinvonalban, az egészségügyi ellátásban,az oktatásban,a szociálisan rászorulók támogatásában, a nyugdíjasok ellátásában és gyakorlatilag mindenben miközben tízmilliárdos luxusyachtokkal és magánrepülőkkel ingáztok svájc és dubaj között és még van pofátok itt vádaskodni?
verőce21
@csak úgy...: (12:27) Sas nem kapkod legyek után...!
Sámannus
Tumpika az ungabunga mióta nemes cselekedet ilyen szarköpülők írták a tákolmányotokat agyatlanka.
szép új világ
Idióta drogos, ilyen fizimiska mellett még egy hajléktalan szállóra se engednének be, úgyhogy Te ne szidd Brüsszelt, inkább kussolj, hogy egy ilyen férget megtűrnek a városban.
Clavigo
@Shikari: Mit nem értesz te szarhalom,, ebben a hozzászólásban ? ( by@7577: ) " .Mi fáj ,gyere mesélj ",,,te buzikanca gyökér...
moareka
Tessék mondani, ez a drogos emberevő meddig rontja még Brüsszelben a levegőt a magyar emberek képviselőjeként...
terlasz
"Aki magyar képviselőként nem a magyar érdekeket képviseli,mind igenis rohadt hazaáruló!"

Ez igaz! Ezért aztán le a fidesszel, börtönbe velük!
Rockxy
az egész parlament hazaáruló gerinctelen parazita
nezelodo
Jó, jó megy a politikai hajcihő, a Tompika hozza a formáját, de legalább húztak volna egy papírzsákot a fejére, mint egykor a kupiból kimentve, mert gyerekek is láthatják, és pszichés megbetegedést okozhat a látványa szegényeknek.
Clavigo
@nezelodo: Nem valami buznyákbárból szefték elő ezt is ?
nezelodo
@Clavigo: Azerbajdzsánba járnak koszorúzni, az ottani diktátor, Alijev felmenőjét dicsőíteni, nehogy feledésbe merüljön az SZKP Központi Bizottságának hűséges keménykezű tagja.
NKF
Akármelyik EP-képviselő nem a magyar érdeket képviseli,az mind hazaáruló!
Itthon már mindig 2/3-os többség nyer,addig lehet kussolni!
Eladott Ország
@NKF: ma, 18:13 ◘ fidesz szavazó: 2 824 551 fő - 49,27 % Már ilyen kevesen vagyunk? A többiek már elkötöztek az országból, te elmebeteg fidesz faszszopó geci! ( hol a qrva anyádba van itt többség ?!), még 50 % sincs b@zdmeg!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/92595069_2656046767960671_713635556696784896_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=r1qGIC9yn-QAX9_FXeI&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=db4492a0b91e01cfc2866309c6f870c5&oe=60865CBE
49,27 %-ból lett kétharmad !
www.valasztas.hu/ogy2018
csipetke
Tompinak nagyon gáz a szövegértelmezési képessége.Egy ötödikesét nem éri el.Szeretnek takarózni a hazával,Magyarországgal,ezzel szemben kizárólag a fidesz genyó politikáját támadja mindenki.Bár a pénzlenyúlást,(ami a tagállamoknak se tetszik) nem nevezném politikának.
Tompi meg (ha már majd a fodrászok dolgozhatnak) elgondolkodhatna azon,hogy valami emberi formát vegyen fel,mert ez nagyon-nagyon gáz.Ha nem üldözték volna el a hajléktalanokat az aluljárókból,tompi simán elvegyülhetne köztük
kokopelli
@Eladott Ország: Ez az a matek,amit Orbán etnikuma használ! 2+2 =...ha veszem 3,ha eladom 5 !!
Madácsi Pali
Tompi! A fideSS mindig azzal vádol másokat amit éppen elkövet. Tehát mocskos, aljas, tolvaj, hazaáruló pribékek vagytok.
NKF
Baloskáim,én nem járok soha szavazgatni!A demokáréban a többség dönt!
Azon már lehetne vitatkozni,hogyan!Ha valaki tud független sajtóorgánumot,szóljon!
namihami
A jelek szerint a Tomi véletlenül a terelővonalat szívta fel az orrával. Ez is fehér, az is---tévedett...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.