Egy friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett román állampolgárok mintegy 50%-a gondolja úgy, hogy Magyarország Erdéllyel kapcsolatos politikája az országrész elszakítását célozza – írja a 24.hu. 

Egy kutatás rámutatott: a románok szerint Magyarország „el akarja szakítani” tőlük Erdélyt

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára beszédet mond a nemzeti összetartozás éve alkalmából tartott rendezvényen a Somogy megyei Lengyeltótiban 2020. szeptember 11-én. Fotó: MTI/Varga György

Az INSCOP közvélemény-kutató cég hétfőn tette közzé eredményeit a Társadalmi bizalmatlanság: Nyugat vagy Kelet, a nacionalizmus térnyerése az álhírek és félretájékoztatás korában című felmérésére vonatkozóan. Ez a kutatásnak már a harmadik fordulója, ami egyébként a nemzeti elfogultsággal foglalkozik – tudta meg a 24.hu

A felmérés készítőinek fő kérdése ez volt: egyetértenek-e a megkérdezettek azzal, hogy „Magyarország el akarja szakítani Erdélyt Romániától”. Az eredmények pedig egyértelműen kimutatják: a többség egyetért a kijelentéssel. A megkérdezettek 49,5%-a válaszolt igennel, 43,2% nemmel, 7,4% pedig nem válaszolt, vagy nem tudta, mit válaszoljon.

Azzal az állítással, hogy Romániának védenie kell a területén élő nemzeti kisebbségek jogait, a megkérdezettek 87,2 százaléka értett egyet, 11 százalékuk viszont nem.

Forrás: 24.hu

Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Itt én leginkább ezeréves frusztrációt látok és kóros önámítást, amit rögeszmés küldetéstudattal kompenzál a sztyeppék nagy harcosa. Nem tudom, hogy milyen győzelemre állunk ott, ahol ugyan nem lettünk német tartomány, török vilajet vagy szovjet tagköztársaság, cserébe lettünk német összeszerelőüzem, orosz és kínai hitelekben úszó gyarmat, sötét, félázsiai autokraták európai homokozója. Tulajdonképpen ez is valami. Miért vagyunk különleges nép, miért kell nekünk mindenképpen annak lennünk? Én nem vágyom erre, csak arra, hogy egy élhető országban élhessek állandó gyűlölködés, ellenségkeresés, kirekesztés nélkül. Ez valami küldetéstudat a nagy magyarságnak lenni? Tele van kisebbségi komplexussal és ráférne egy kis kezelés, hogy végre normális ember legyen. Az állandóan harcolni kell valaki/valami ellen is azt mutatja, hogy beteg elme irányítja ezt a kis országot. Miért akar mindig nagy lenni, miért nem jó békében élni? Lehet ez még valaha is normális?! Kizárt. Annak annyi esélye van, mint törött lábú sánta hintalónak megnyerni az epsomi derbyt!
Mindez az elmebeteg rémálom alátámasztva a 360 forintos euróárfolyammal, újra több százezres munkanélküliséggel, Lölővel, a vejkóval és a többi oligarchával, Paks ll-vel, Budapest - Belgrád vasútvonallal, kínai légihíddal, na meg a pártállam legrosszabb verziójával, amit időhiány miatt itt most nem részleteznék. Ja, és súlyos orvos, főleg elmeorvos hiánnyal tetézve...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
@Shikari: Azt te em fogod megérn!!i..
bár vhol igazad leet, mert te, mint egy velejéig hungarofób román pakulár így godolkozik.
Clavigo
@Shikari: Vazzze,,te most oláh vagy ,,vagy pedig egy idióta drótos tót ?
Gazella
@csak úgy...: Nem világos neked, hogy a dagadék romám és roma származású.
csak úgy....
@Gazella: én nem származásilag döntök!,-tedd a szívedre a kezed és használd az eszed és mond azt,hogy téged az orbánon,gyurcsányon kívül még soha senki nem baxott át! ugye-ugye...,na erre teremtette isten azt a zizét a buksikba,persze ha ö teremtette és nem orbán,aki szintén (lassan) egy isten...,ti lassan ebbe zavarodtok bele!
verőce21
Ha nem is úgy van, mint ahogy a főcímben állítják - "a magyarok tőlük Erdélyt" - , de abban mindenképpen segíteni kellene az Erdélyieket lipsiknek, hogy önálló autonóm állam váljon belőlük, mint pl. Koszovó.
Mert akkor már nem mint Magyarországtól elszakított országrész lenne, hanem mint Romániából kivált önálló állam. És akkor tényleg megkérdőjelezhető lenne a magyarországi parlamenti választásokba való "átszavazásuk".
namihami
@csak úgy...: 18.21: Az a baj, hogy manapság az Adriára gyártott hajókat már nem fából csinálják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.