FRITZ & MAGYARNEMZET, DE EZ MÉG TŐLÜK IS SOK(K)!!! A címben feltett provokatív kérdéshez egy másik kérdést tennék hozzá: mi tart egyben igazából egy kultúrát? Megítélésem szerint a szelleme, a gondolkodásmódja s az ebből fakadó nyelvezete. Márpedig az utóbbi egy-két évtizedben Európát, tágabb értelemben a Nyugatot valaha jellemző gondolkodásmód és szellemiség került válságba. Ez pedig fontosabb minden más, a nyugati világot fenyegető tárgyi, materiális …

Forrás: magyarnemzet.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

59 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
@Shikari: mint írtam:
Orbán mintegy 2milliós birkanyája nem csak életidegen Európában, de veszélyes is rá!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Fricz Tamás & Magyar Nemzet nem éppen a józan ész jele

azonban ez a combó most még magukat is alul múlta

A Párt központi napilapja nagyvasárnapi igéje „A Nyugat már meghalt?”. A CÖFKA vitéz Fricz Tomátó odáig ment, hogy a leadben: „A KRITIKAI SZELLEM KIIRTÁSA A VÉGSŐ CÉL, AMELY UTÁN NEM MARAD AKADÁLY A LIBERÁLISOK ELŐTT”!
Nos első lendületben mottóként leírtam volna a klasszikus blődlit „a kapitalizmus sír/szakadék szélén van/imbolyog, mi egy lépéssel előtte”,
„mi az a szellemiség és gondolkodásmód, ami Európát, tágabban a Nyugatot jellemzi?
Talán a legfontosabb a görög filozófiából eredeztethető kritikai szellem, az, hogy a világban zajló folyamatokat képesek vagyunk kívülről szemlélni, elemezni és megítélni. Fogalmakat alkotunk, amelyekkel megnevezzük a dolgokat, tudományos vizsgálódást végzünk, nem fogadunk el csípőből készen kapott magyarázatokat, megkérdőjelezzük azokat, logikus, ok-okozati összefüggéseket keresünk a szűkebb és tágabb környezetünkben lezajló eseményekkel kapcsolatban.” – írja a mester, amit persze nem árt összehasonlítani a mai matyar rögvalósággal. Főleg úgy, hogy szerinte: „az európai ember nem függvénye, engedelmes alattvalója semmilyen hatalmi entitásnak, nem fogad el ex chatedra magyarázatokat, értelmezéseket”! Ami egyértelmű okadatolása annak, hogy Orbán mintegy 2milliós birkanyája nem csak életidegen Európában, de veszélyes is rá!
A süketelés egyik sarokpontjára külön fel kell hívjam a figyelmet. Arról ír, hogy „a muszlimok, illetve idegen kultúrákból érkezettek” aránya mennyire emelkedik, miközben igencsak érdemes elolvasni Őfenesége hivatalos hp-ján a „Orbán Viktor beszéde a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsának VI. csúcstalálkozóján” cikket.
A csúcs persze „A kommunista módszereket alkalmazó liberálisok …. megszüntetik a kritikai gondolkodást”! =))
Eladott Ország
"Fricz Tamás politológus végre lerántotta a leplet és megoldotta a világ megannyi problémáját még a vasárnapi ebéd előtt. Az van barátaim, hogy a neoliberális nyelvi diktatúra és a szintén neoliberális politkailag korrekt beszédmód tehet minden bajról. Kompletten. A migránsáradattól kezdve J. F. Kennedy meggyilkolásáig. Nagy tisztelője vagyok Fricz Tamásnak és mint ilyen azon nyomban önkritikát gyakorolok és levedlem magamról ezeket a kártékony szokásokat, szakítok a politikailag, vagy máshogyan korrekt beszédmóddal és a nyelvi diktatúra magamra erőszakolt jármából kilépve végre szabadon, őszintén és korlátok nélkül elmondhatom azt, amit szeretnék. Kezdeném mindjárt azzal, hogy szerintem Fricz nem normális. Ez még nem orvosi diagnózis persze, csak egy szabad vélemény, amit nem köt többé gúzsba sem diktatúra, sem korrektség. Tehát Fricz nem százas, de nincs ezzel egyedül, mert rajta kívül sok olyan ideológus nyüzsög a kormány körül, akik sehol és soha nem juthatnának szóhoz egy civilizált környezetben. Most meg végre virágba borulhattak és marhára szeretnék úgy megváltoztatni egész Európát, hogy az ő agybajuk legyen a kötelező érvényű és mint ilyen, egy idő után normálisnak tűnjön." És ez a fityess' szellemi elitje. Csak egy megjegyzés: úgy voltak ők liberálisok, ahogy manapság keresztény-nemzeti "polgárok", vagy legutóbb Jobbikkal konkuráló radikális hazaffyak'. Mikor melyik hoz nagyobb sikert, több szavazatot.
Eladott Ország
Tikkel Lajos Louie

A fide$$ kommunikációja

Gyíkemberek ürgebőrben,
pirézek és vogonok,
mislixek és dementorok!
Pokémonok! Nazgulok!

Az ismert világegyetem
fenekedik ellenünk!
Fel nem érik ésszel ősi,
turulszaros jellemünk!

Báncsák eszt a drága zembert,
a Kárpátok Ostorát!
Holott Őfelsége nélkül
sorsunk lenne mostohább!

Ércsétek meg, jót akarunk!
(Legalábbis magunknak:
csókosnak és pereputtynak,
a siserehadunknak).

Reszketünk a félelemtől,
s markolásszuk a tökünk:
rettegünk, hogy jön Kunhalmi,
s megtépi az üstökünk!

Tuti, Soros áll mögötte,
no meg Brüsszel ármánya!
Az az ember cselszövések
feneketlen tárháza!

Nem tisztelik az adventet,
sem pedig a karácsonyt,
s főként nem a kétharmados
Nagy Fideszes Harácsonyt!

Ha hagynánk, a Jézuskát is
a keresztről leszednék,
és helyébe szentként tisztelt
Megváltónkat szegeznék.

Nem hagyjuk, hogy megtörténjen!
Nem engedjük már soha!
Mivé lennénk Viktor nélkül?
Ő jólétünk záloga!

Inkább hulljunk el a harcban,
fegyverrel a kezünkben!
Úgy legalább hőssé válunk
- saját, sunyi szemünkben.
RonaGyuri
@Shikari: mint írtam:
Orbán mintegy 2milliós birkanyája nem csak életidegen Európában, de veszélyes is rá!
Eladott Ország
@Shikari: ma, 07:50 ◘ Annyi mindenesetre már világosnak tűnik, hogy a kormány, ezen belül Orbán Viktor azonos a nemzettel, pontosabban ő maga a nemzet. Ezt abból gondolom, hogy ő döntötte el a keleti nyitásnak nevezett akciót (biztosan van hozzá akcióterv is, az mindig, mindenhez van), a nemzetet erről nem igazán kérdezte meg senki. Nem azt mondom, hogy hátat kellene fordítani annak a régiónak, mert nem kellene, de a türk tanácsos bohóckodással szerintem erősen sikerült túltolni az árvalányhajas, délibábos talicskát. Megint. Már csak azért is gondolom ezt, mert van itt körülöttünk néhány ország, melyekkel nem ártana rendezni a viszonyunkat. Az sem kizárt, hogy gazdaságilag is megérné együttműködni a szomszédsággal, mielőtt nemzetileg kilovagolunk a sztyeppékre.Ez az ember 10 év alatt eljutott oda, hogy telibehányja azt az egyetlen elvet, amelynek köszönhetően közel 30 éve politikus lehet. Azt magyarázza, hogy eladtalak, parasztok a Keletnek, ugyanoda tartunk, amiben közel 40 évig vegetáltunk. Orbán azt magyarázza, hogy mekkora üzlet, hogy a saját pénzünkön építünk vasutat a kínaiaknak, és hogy Európa egyik gazdaságilag leginkább alul teljesítő országaként joggal álmodozunk arról, hogy a kínaiak, törökök, oroszok hátán majd egyszer jó lesz nekünk is. Blöff, blöff és blöff. A kölykeiket Svájcban és a rohadó Nyugaton (nem Mongóliában, nem Azerbajdzsánban, nem Kínában) taníttató, magukat Európában kezeltető, Louis Vuittonba borult, Audival közlekedő seggfejek azt mantrázzák, hogy nekünk a Kelet a járható út. Miközben egy szó nem esik arról, hogy a köpködött, halottnak nyilvánított globalizáció egyik legnagyobb nyertese éppen Kína. Azzal a megjegyzéssel, hogy az olcsó tucatárut, éhbérért foglalkoztatott rabszolgákkal előállíttató gazdasági modell persze jelentős határt szab a gyarapodásnak még akkor is, ha a nyugathoz való felzárkózás kétségtelen. Csak kurvára eltúlzott.
solidedge
@Shikari: Gondolom ölni akartok. A fasizmus beköszönt hozzánk is.
Nessy
@Shikari: Áruld el, te ab start vagy ennyire embertelen, rosszindulatú, agresszív egyéniség, vagy csak felvett manír.Nálad már ez a "el kell takarítani minden libsit, kíméletlenül!" szöveg félelmet, vagy csak értelmetlen gyűlöletet takar?
ómió
De, ha egyszer a "haladók" és főleg az efftársak iszlamizálni akarnak! Hát, mit nem lehet ezen megérteni!? Immár nem Lenin, hanem Mohamed előtt akarnak hajbókolni! Semmi nem fontosabb nékik, mint a változatos segg!
Nessy
@sgl: nem tartom valószínűnek! De egy próbát megér.
Nessy
@Shikari: Ebbe nincs mit belemagyarázni! Eltakarítani, eltávolítani. Legfeljebb a hogyan nincs még tisztázva! De az csak idő kérdése.
csak úgy....
@Shikari: csak ismételni tudom magam,tibim te egy szánalmas és ritka nagy idióta!
Klubtag
@Horizont:... jó keleti gyógyszer szed józan ész ellen...o:)))
Klubtag
@Horizont: ...ugyanarról a helyről szerzik be a tudatmódosítójukat...o:)))
csipetke
@Shikari: 10:39 Honnan szeded ezt a sok hülyeséget?Ne menj messzire,a saját országod,ahol élsz,az haldoklik,nem a nyugat. Nem veszed észre,hogy orbán a beteg agyával mit csinált az országunkból?Egy rettenetesen lepukkant elmegyógyintézetet. Az emberek nem élnek jól, boldogtalanok,belegebednek a munkába,hogy megéljenek,miközben a tolvaj "elit" kilopja még a szemüket is.Mit gondolsz,miért menekült el többszázezer ember a halódó nyugatra,ahol jól keresnek,jól élnek anélkül,hogy megpusztulnának a munkába. Ha orbán még 4 évig marad,még nagyon sokan el fognak innen menni.Most sokan várják a választást,mielőtt döntenek.A haza nem biztos,hogy ott van,ahol születtél,hanem ahol jól érzed magad. Itt pedig most sokkal rosszabb,mint az átkosban volt.
Nessy
@Shikari: Az először liberálissá, majd illiberálissá átalakult komcsik a kormányban, parlamentben találhatók, nem kis számban. A nagyon civil társulat, a CÖF vezetői is lelkes piros könyves megbecsült, vezető pozícióban lévő tagok voltak abban a rendszerben, amit most olyan lelkesen szidnak. Az egyszemélyi vezetés soha nem tűrte a liberalizmust!
Azért, ha már történelem, ne feledd a szent inkvizíciót, az erőszakos hittérítést, a vallás és hódító háborúkat, a nácizmust. Egyik sem volt babazsúr.
csipetke
@Horizont: 10:16 Az semmi,de át se gondolja,amit ír,mert pont orbán előtt lebegett mindig egy-egy segg,van,hogy egyszerre kettő,mint most is,nem tudja,hova nyaljon,a ruszkiknak,vagy Kínának.
csipetke
@Klubtag: 10:55 A rozsdamaró olcsó,és mindenhol kapni,de láthatod,hogy mekkora rombolást végez azon,aki ezen szocializálódott...:)
Nessy
@Horizont: Én már többször leírtam, hogy ne kelljen keresgélni, a liberalizmus és az illiberalizmus fogalmát, de reménytelen.Náluk nem úgy van az úgy van!
Klubtag
@Horizont: ...ez számukra nem "munka", hanem küldetés, misszió...ezért nem lehet az ilyen bigottokat ész érvekkel meggyőzni...hogy meg még pénzt is kapnak érte, az csak elmélyíti a "fontosságtudatukat"...
Ezért felesleges akár felvilágosító jelleggel, akár sajnálatból energiát (biteket) fordítani a meggyőzésükre.
csak úgy....
@Shikari: legyetek csendben, shikari gondolkodik! :) @Shikari: jujj tibi..
Klubtag
@Nessy: 11:01...nekik csak 1917-től a nagy októbeir orosz forradalomtól vannak emlékeik...
csak úgy....
@Shikari: az a szerencsénk,hogy nem vagy ferözö! :)
csak úgy....
@Shikari: jártál te valaha nyugaton? na látod!
magyarországon sokkal nagyobb az esélyed,hogy kirabolnak,megvernek vagy akár kinyírnak, keresd a bünözési statisztikákat..
Klubtag
Heuréka, megvilágosodtam...kérem ezután tiszteletben tartani az igazi kereszténységet, az igazi nacionalizmust, az igazi szocializmust, az igazi kommunizmust, az igazi igazit...én karanténban vagyok, szóval nem ez a 80 m2 a bolondokháza...sejtem, hogy a főorvos a Sándor palotából vezényel...
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 11:13
Ne igyál a gyógyszeredre,mert nagyon hülye vagy akkor.
Mai hozzászólásaid a példa.Viszont,ha nem ittál és így írsz ilyen baromságokat,akkor kérj erősebb
hatóanyagú tablettát.Nos,ha ez is megvolt,akkor menthetetlenül idióta vagy,
Klubtag
@csak úgy...: ugyan, ez a szerencsétlen csak küldetést teljesít...hogy ezért pénzt is kap, hát istenem...
'Eladó az egész világ,..." www.youtube.com/watch?v=vE21OqRPtAo
csak úgy....
@Shikari: te miböl bújtál ki? :) nem te vagy az elsö magyar lombikbébi?
Klubtag
@csak úgy...: ...nem ő egy elsőgenerációs fidesz-mutáns...vakcina még nincs, de reméljük 2022-ben széles körben elérhető lesz...
Pipás
@Shikari: Egy kicsit jobban kellett volna figyelned történelemórán. Te szellemi toprongy.
csak úgy....
@Klubtag: szerintem is a kisz-böl bútorozott át a fideszbe és ott mutálódott-butálódott,
ellenük 2022 ben sem lesz vakcina, ez a falyta majd valamikor kihal mint a mamut...
csak úgy....
@Pipás: a gyogyóba csak írni-olvasni tanult.
Nessy
@Shikari: Miután te már említetted, nem akartam ismétlésbe bocsátkozni.
csak úgy....
hirtelen büdös lett,csak nem a 1/2 hal!? na megyek mert nem bírom a szagot..
kokopelli
@csak úgy...: hiába tanul a csikári a gyogyóban olvasni,ha nem tudja pl. németek egyetlen liberális pártját a
Bundestagban,és a"tartományi pártokban csak nyomokban lehet fellelni!Amennyiben elérik az 5%-os küszö-
böt,akkor is csak koalicióban tudnak valamit cincogni,ha a nagyobbik párt azt megengedi!Eredetiben nyelven
kellene csikári-féléknek a híreket megérteni! Sajnos a fidesz kihasználja a magyarok idegennyelvű gyengesé-
gét!
kokopelli
Azt iratta pl. a II.Rákóczy Ferike is a zászlajára,hogy "Libertate meg a haza"!!..a kis vicces komcsi Ferkó! (;-))
csak úgy....
@Shikari: igen tibim, ezért nem hozza orbán nyilvánosságra az ügynöklistákat!
végre valamire ráhibáztál.
kokopelli
@RonaGyuri: Miért lenne veszélyes?Az Orbán mesterkedései miatt nem lesz egy názival sem több nyugaton! Max.
szégyellik magukat odaát a töketlen magyar szélőjobbos birkák miatt! (;-))
Madácsi Pali
@Shikari: Te pedig annyira isteníted a fasisztákat! Viszont az szemenszedett hazugság, hogy a liberálisok (szabadság pártiak) elhallgatnák a kommunisták bűneit. Azt már a régi rendszerben a szocialisták is elítélték.
csak úgy....
@Shikari: a buksidban nagy a zürzavar tibim, csak nem a kisz-es és ifjuhgárdista múltad okozza? :)
Madácsi Pali
@Shikari: Nagyon tévedsz! Az ellenzéki oldalon nagyon sok különböző vélemény megfér, csak a fasizmus, a fajgyűlölet, a rasszizmus nem.
Madácsi Pali
@Shikari: Idézet a Wikipédiából: "A fasizmus a radikális, tekintélyuralmi nacionalizmusnak a 20. század első felében Európa egy sor országában megjelent formája.[1][2] Nevét az olasz változatáról, a legkorábban kialakult olasz fasizmusról kapta. A fasiszták az adott nemzet totalitárius állammá történő egységesítésére törekedtek a nemzeti közösség tömegeinek mozgósítása révén, az élcsapat szerepét betöltő pártra támaszkodva. A fasizmus ellenséges a liberális demokráciával, a szocializmussal, a kommunizmussal szemben. A fasiszta mozgalmak közös vonásai az állam fontosságának messzemenő hangsúlyozása, az erős vezető iránti rajongás, a nacionalizmus legszélsőségesebb formái, a saját etnikum felsőbbrendűségébe vetett hit, valamint a katonai szellem eluralkodása a társadalomban. A fasizmus a politikai erőszak, a háború és a gyarmatosítás eszközeivel keresi a nemzeti megújulást[3] és álláspontja szerint a felsőbbrendű népeknek, „fajoknak” életteret kell szerezniük a gyengébbekkel és alsóbbrendűekkel szemben." Tudom, hogy a tények téged nem érintenek meg, de remélem az olvasók közül páran elgondolkodnak!
simmering73
@ómió: Téged sokat verhettek gyerekkorodban, hogy ilyen hülye lettél, eftásilag.
csipetke
@Shikari: 11:13 Menthetetlen vagy. De ha gyógyulni akarsz,néha nézz mást is az m1-en kívül,ott nyomják ezt a sok f@szságot
csak úgy....
@Shikari: múltkor még nem is volt tv-d !? tibim,mikor hazúdsz akkor tegyél eléje mindíg egy ixet!
kokopelli
@Madácsi Pali:(13:42) ...a németeknél .még a DKP (A Német Kommunista Párt) is szabadon csinálja amit akar!
Nem utálják őket annyira,mint a"neonázi" lusta,munkakerülő,parazita söpredéket!Nem baj,ha egy názi hülye,mert
az akár nagyon megkönnyítheti a felvételét a hasonló mocskok közé!(;-))
csipetke
@Shikari: 14:43 Ha magadtól vagy ilyen,akkor még nagyobb a baj,mint gondoltam...
csak úgy....
@Shikari: a 100 tagú cigányzenekar,létszámra több mint ti ! :)
Pipás
@Madácsi Pali: Egy hülyével vitatkozol?
kokopelli
@csipetke: Képzeld el,hogy a nyugat,ill a németek is besokalnak!A magyarországi üzemek is bezárnak,az ottho-
niak pedid takarékre kapcsolnak!A vendégmunkásokat hazazavarják,mert szoc.segély nem jár nekik! Pár hónap
után azoknak is irány Horány ill. haza,akiknek a munkanélküli segély is kifut!! "Ipari termék nem vesz terméket!"
(:-()
csak úgy....
@durbincs: látom ma megint "ikrázol" -,jó neked,az ész és fej nélkül is megy a zavaros vízben.
ómió
@simmering73: Efftársilag "látod" a másikat hülyének? De láthatóan még bolsi elmebetegileg is! Ez jellemzi a bolsi tetüfajtádat!
ómió
@Horizont: Neked Böszme vezéretek "okfejtése" csak akkor baromság, ha mástól halljátok vissza!? Direktben meg a "bölcsesség" maga? Ő mondta - "lemaradtál róla(?) - hogy Magyarország a migráncsokkal "még jól is járna"! Hát, mi ez, ha nem nyílt beismerése annak, hogy iszlamizálni akar!? A külföldre trianonizált magyarokhoz 2004-ben, mintha nem így állt volna! Vagy az idők folyamán éppen a gondolkodógéned halt ki?
ómió
@Horizont:Az agyhiányod a zavaros, idiótája! Elmondtam, mit mondott a vezéretek! Képtelen vagy megérteni? És így kommentelsz? Jobb lenne kivárnod, amig lesz agydonorod - hátha majd még érted is, amit olvasol és, amit válaszolsz! Az Orbán kormány meg nulla migránst engedett be! És ez még akkor is így van, ha te így agyhiányosan képtelen vagy különbséget tenni a meghatározott időre ideiglenes menedéket kapott és a migráncs között! Szóval, a "gondolkodó géned" már bőven a létéért kiált, idiótája! Pótoltasd mielőbb!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.