Több maffia szervezet is beépült az olajágazatba.

Mintegy hetven maffiózót vettek őrizetbe Olaszországban jelentős csapást mérve a szervezett bűnözésre az olajipari ágazatban

– közölték a helyi hatóságok csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a gyanúsítottak több különböző bűnszervezet tagjai, vannak köztük a nápolyi camorra, a calabriai 'ndrangheta emberei is.

Az úgynevezett olajmaffia elleni nyomozás keretében egymilliárd euró értékben foglaltak le vagyontárgyakat, ingatlanokat, illetve cégeket.

A hatósági, illetve házi őrizetbe vett gyanúsítottakat egyéb bűncselekmények elkövetése mellett pénzmosással és olajipari termékekhez köthető adócsalással vádolják.

Rendőri sikersztori: több tucat maffiózót sikerült egyszerre elfogni

Az olasz főügyészség szerint a vádhatóság római, nápolyi, catanzarói és Reggio Calabria-i irodái vettek részt a műveletben.

Giovanni Melillo, a nápolyi ügyészség vezetője szerint

több maffia szervezet is beépült az olajágazatba. Mint mondta, a bűnözők a többi között hamis számlák kiállításával és fiktív átutalásokkal károsították meg az államot.

Nicola Gratteri, Catanzaro főügyésze elmondta, hogy a művelet a dél-olasz 'ndrangheta bűnszervezet több mint háromszáz tagjának Lamezia Terme városában zajló bírósági perével áll kapcsolatban.

Forrás: MTI

Címlapkép: Pixabay

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

surdilloFUJT
Magyarországon az állami maffiát csak a kormány leváltásával lehet elkapni!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.