Hatalmas szabadtéri sátrakkal, rövidebb, szünet nélkül megtartott előadásokkal, biztonságos távolságra ültetett nézőkkel rendezik meg augusztusban az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivált.

A járvány ellenére idén megrendezik az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivált

Fotó: Andy Buchanan / AFP

A BBC News beszámolója szerint az augusztus 7. és 29. között zajló kulturális rendezvénysorozat megvalósításához az Edinburgh Parkban és az Edinburgh-i Egyetem patinás campusának udvarán állítanak fel óriási sátrakat.

A rendezvény programját június 2-án hozzák nyilvánosságra.

A fesztivál alatt az előadások egyik szekciójának műsorát ingyenes streamingközvetítéssel is láthatja a közönség. Fergus Linehan, a fesztivál igazgatója elmondta: miközben a helyi közönség megteheti az első lépéseket az élő előadásokhoz való visszatéréshez, ajánlanak digitális programokat is a távolból figyelő közönség számára.

Az edinburgh-i önkormányzat illetékesei hangsúlyozták, hogy a pandémia éve után, amikor a fesztiválokon való részvétel is lehetetlenné vált, nagyszerű lesz, hogy a közönség nyáron újból megoszthatja majd egymással az élő előadások örömét.

A fesztivál története egészen 1947-ig nyúlik vissza, amikor a második világháború után a szervezők a művészetek erejével próbálták gyógyítani a sebeket, ezért megalapították az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivált.

Forrás: MTI

Címlapkép: AFP

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.