Magyarország alkalmazkodik a NATO közös döntéséhez az Afganisztánból való kivonulás ügyében – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szerdán, a rendkívüli miniszteri szintű NATO értekezlet előtt.

Szijjártó: olyan döntés szülessen, amelynek nyomán az elmúlt húsz év erőfeszítései és áldozatai nem vesznek kárba
Fotó:MTI/Szigetváry Zsolt

A tárcavezető azt mondta:

egyetért azzal a megközelítéssel, hogy az együttes bevonulást együttes, egyidejű kivonulásnak kell követni, amennyiben megszületik a döntés arról, hogy a NATO erők kivonulnak Afganisztánból.

Tájékoztatása szerint korábban Magyarország 120-130 katonával volt jelen az ázsiai országban, ma már csak egy kilencfős magyar kontingens tartózkodik az afganisztáni NATO-kötelékben.

Szijjártó Péter fontosnak tartotta, hogy

a szerdai rendkívüli NATO-értekezleten olyan döntés szülessen, amelynek nyomán az elmúlt húsz év erőfeszítései és áldozatai nem vesznek kárba.

Úgy fogalmazott: 

azeretné, ha garanciák születnének arra, hogy Afganisztán a kivonulás után nem lesz ismételten a terrorizmus melegágya, és nem lesz azonnal egy komoly migrációs kibocsátó ország. Ugyanis ha Afganisztán visszaesik egy komoly terrorfenyegetettségbe, százezrek vagy milliók indulhatnak meg újra az országból

- mondta.

A külgazdasági és külügyminiszter szorgalmazta azt is, hogy

azok az országok, amelyek határosak Afganisztánnal, és eddig is hajlottak együttműködésre a NATO-val – például Üzbegisztán, Türkmenisztán és Tadzsikisztán – kapjanak támogatást határaik védelmére.

Hozzátette:

fontos lesz valamifajta együttműködést felépíteni Iránnal is annak érdekében, hogy ne indulhassanak meg az országon keresztül az illegális migránsok Európa irányába.

Szijjártó Péter hangsúlyozta:

Afganisztán biztonsága sokkal több szálon és sokkal közvetlenebbül függ össze az európai biztonsággal, mint gondolnánk. Az európai NATO-szövetségeseknek is fontosak a garanciák arra, hogy az afganisztáni kivonulást követően nem emelkedik a korábbi szintre a terrorfenyegetettség és nem indulnak meg illegális migrációs hullámok

- jegyezte meg.

Kiemelte: Magyarország 2024-ig fenntartja az afgán nemzeti biztonsági és védelmi erők évi 500 ezer dolláros támogatását, hozzájárulva a belső afganisztáni stabilitáshoz.

A szerdai rendkívüli NATO értekezleten a Honvédelmi Minisztériumot a tárca honvédelmi államtitkára, Szabó István képviseli.

Forrás:MTI
Címlapkép:MTI/Szigetváry Zsolt

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gina
A ti mocskos erőfeszitéseitekre, lopásaitokra, hazugságaitokra jobb ha nem emlékszünk és kárba veszhetnek te vizfejű agyalágyult undor
karma1
@gina: Nyalja Iran segget, pedig nagyon melyen kene kussolnia, mivel Irannal senki nem allt le uzletelni, kizarolag a dagadt focista tulekedett oda, es o adott segitseget az iraniaknak atomreaktor epitesben. Csak arra lennek kivancsi, hogy milyen modon, amikor azt az egy reaktorunkat is alig tudjuk uzemeltetni - de a lenyeg: atomfegyverek eloallitasahoz is segito kezet nyujtott ennek a gyilkos muszlim bandanak, akik maris elkezdtek a nemzetkozi fenyegetest az atomfegyverrel!
Hat ezert a segitsegert igazan otthon tarthatna a muszlim honfitarsait az irani fo"imam

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.