Oroszország londoni nagykövete szerint az orosz hatóságok nem hagyják, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus meghaljon a börtönben. Andrej Kelin a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette azt is, hogy nincs háborús helyzet az orosz-ukrán határon.

A londoni orosz nagykövet szerint Navalnijt nem hagyják meghalni a börtönben

Fotó: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP

Navalnij egyik orvosa szerint a 44 éves, csalás vádjával két és fél év börtönre ítélt, éhségsztrájkoló politikus akár a közeli napokban meghalhat, mivel rendkívül rossz a vérképe, és a leletek arra vallanak, hogy Navalnijt szív- és veseleállás fenyegeti.

A londoni orosz nagykövet azonban a BBC televízió vasárnapi interjúműsorában azt mondta: Navalnij kórházi ellátásban részesül nem messze attól a helytől, ahol büntetését tölti. Kelin hozzátette: tudomása szerint az ellenzéki politikus nem emelt panaszt kezelésének körülményei miatt.

"Higgye el nekem, ügyelünk arra, hogy (Navalnij) megkapja a szükséges orvosi ellátást" – fogalmazott a diplomata.

Arra a riporteri kérdésre, hogy az orosz hatóságok hagynák-e Navalnijt meghalni börtönében, Kelin úgy válaszolt: Oroszország "természetesen soha nem engedné", hogy ez megtörténjen.

Hozzátette ugyanakkor, hogy Alekszej Navalnij "huligán módjára viselkedik, igyekszik minden létező előírást megszegni, és célja mindezzel az, hogy magára vonja a figyelmet".

A nagykövet szerint Navalnijt rendszeresen látogatják civil szervezetek képviselői.

Navalnijt, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök legszókimondóbb bírálói közé tartozik, januárban vették őrizetbe, miután visszatért Németországból, ahol mérgezéses tünetekkel kezelték.

Navalnij szerint az orosz kormány próbálta meg idegméreggel megölni őt, de ezt a Kreml következetesen tagadja.

Forrás: MTI

Címlapkép: AFP

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Pusztulok meg a röhögéstől. Ezek szerint Andrej Kelin dönt Navalníj sorsáról, hogy ilyen biztosan nyilatkozik. Ennyire nevetséges diplomata nálunk is színesítené a csapatot, pedig a tarajos emberei sem amatörök a nevettetésben.
Gazella
Nincs háborúshelyzet mi?? Ezek szerint sétáltatni vitték az oroszok a sok tankjukat, nehogy berozsdásodjanak, az ukrán határhoz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.