Svájcban már a koronavírus-járványhoz kötődő korlátozások enyhítésének harmadik szakasza kezdődik meg hétfőn – adta hírül a 24.hu.

Svájci utópia: ma nyitnak a mozik, éttermek, sőt koncertek is lesznek

Fotó: Pexels

Az országban már március 1-jén megkezdték a tilalmak fokozatos feloldását. Ott ezt a hatóságok a kórházi intenzív osztályokon fekvő betegek számának stabilizálódásához és az idősek nagyszabású oltásához kötötték – írja a 24.hu.

Április 19-től ismét lehetővé válik a nyilvános részvételű rendezvények szervezése – közölte honlapján a berni kormány. Azok a diákok, akik tavaly november másodika óta távoktatásban tanultak, visszatérnek a tantermekbe. Az éttermek is megnyithatják teraszaikat. Az ilyen verandákon lévő asztaloknak azonban legalább 1,5 méter távolságra kell lenniük egymástól, és egy asztalnál legfeljebb négy vendég foglalhat helyet.

A szabadtéri sporteseményeken és koncerteken legfeljebb 100 néző vehet részt, a beltéri nézők maximális száma pedig 50 fő lehet. Ami a zártkörű rendezvényeket illeti, beleértve a csoportos múzeumlátogatásokat is, a csoportok létszáma nem haladhatja meg a 15 főt.

A 8,5 milliós Svájcban áprilisban az egy nap alatt koronavírus miatt meghaltak legmagasabb száma 29 volt, az elmúlt napokban tíz alatt maradt ez az érték. A napi új fertőzöttek szűma 2 ezer környékén mozog az utóbbi időben.

Forrás: 24.hu
Fotó: Pexels

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

folt
Asztat mondta az Orbán, hogy mi leszünk az elsők Európában.
Akkor már megint vesztettünk? hüp-hüp

Mindenki üljön át egy másik teraszra - utolsó pár, előre fuss!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.