A Toronto Sun szerint Vancouverben megkezdték a szexmunkások beoltását – adta hírül a 24.hu.

Nálunk a lelkészeket, Kanadában a szexmunkásokat oltják soron kívül

Fotó: MTI/Varga György

A múlt hét folyamán jelentette be a miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely, hogy Magyarországon a történelmi keresztény egyházak kérésének megfelelően elkezdik a papok és a lelkészek beoltását a koronavírus ellen. Eközben Kanadában egészen máshová helyezték a hangsúlyt, ami az oltásokat illeti.

A Toronto Sun arról ír, hogy Vancouverben egy érdekvédelmi civil szervezet oltópontot hozott létre szexmunkásoknak. Mint a cikk némileg gunyorosan megjegyzi, úgy tűnik, minden városban másokat gondolnak „létfontossságú munkásoknak” – írja a 24.hu.

A felhívás szerint az akció célja, hogy a szexmunkások védjék magukat, és azokat, „akik körülöttük vannak”. Az oltópont plakátján kiemelik, hogy csak az első dózist tudják beadni, azt viszont nem jelezték, hogy melyik vakcinából.

A cikkben megjegyzik, hogy Brit Kolumbia tartományban – ahol Vancouver is található – életkor szerint haladnak az oltással, jelenleg az 50 felettiek jelentkezhetnek vakcináért. Ez alól jelent kivételt néhány olyan foglalkozás, amelyeket létfontosságúnak mondtak ki, mint például az egészségügyi dolgozók, vagy a rendőrök.

Forrás: 24.hu
Fotó: MTI/Varga György

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Szerintünk is sokat szexelnek a papok azé.
kokopelli
Mindkét szakma dolgozói megnyugtatják a feleket! (;-))
CsipkeRózsa
A szexmunkások nagyobb forgalmat bonyolítanak, mint ahányan a templomba járnak.
namihami
Fontossági sorrendben. És lássuk be, a qrvákra nagyobb az igény és a szerepük is több feladatnak tesz eldget.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.