A svájci közszolgálati rádió és tévé adásában jelent meg egy riport, amely azt fejtegeti, hogy menti ki a fideszes hatalom a saját zsebébe az ország közvagyonát – írja a Hírklikk.hu.

Fideszes alapítványok zsebében landol a magyar közvagyon a svájci köztévé szerint isFotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A magyar kormány az államvagyont magánalapítványokba helyezi ki: egyetemeket, termőföldeket, kastélyokat, energiakonszerneket akar közérdekűnek nevezett alapítványokba vinni – írja a Hírklikk.hu a svájci közszolgálati tévé honlapján közölt riport alapján.

Megemlítik, hogy a kormány saját embereit teszi az alapítványok élére, mely kinevezések egész életre szólnak. 

Majd ezek az alapítványok fognak dönteni a birtukokban lévő intézmények sorsáról is. Erre pédaként a Budapesti Corvinus Egyetemet hozta fel az SRF.ch, amely már szintén nem közvagyon. A kormány tavaly egy alapítványnak adta, és azóta nem a rektor dönt arról, hogy ki taníthat az egyetemen, és mit kínál az intézmény, hanem az alapítvány, és az dönt a költségvetésről is – fogalmaz a lap.

A tervek szerint összesen 32 alapítvány vesz át állami intézményeket: egyetemeket, klinikákat, energiaügyi és gyógyszerészeti konszerneket, kikötőket, kastélyokat, múzeumokat, színházakat.

Mostanra az ország 21 egyetemének felét már ilyen fideszes alapítványok irányítják.

A svájci riport megemlíti, hogy a magyar sajtó szerint is feltűnően sok új alapítványi tisztségviselő miniszteri tisztségben van a jelenlegi Orbán-kormányban.

Ligeti Miklóst, a Transparency International munkatársát is idézték a lapban. Szerinte az eljárás értelmetlen és jogsértő és véleménye szerint az állami vagyon ezzel örökre elveszett, mert

gy következő kormány már nem fogja tudni visszaszerezni azt az alapítványok zsebéből.

A svájci cikk szerzője végül megemlíti, hogy bár felkérték a kormányt és a kormány pártot is, hogy reagájanak a vádakra, mindeddig nem érkezett válasz.

Forrás: Hírklikk.hu, SRF.ch

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Vissza lehet azt szerezni, falhoz kell állítani mind és önként visszaadják.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@verőce21: az emlékezö tehetsegged = 0,- de mit várhatok el egy fideszes trafikástól!?
verőce21
@csak úgy...: "az emlékezö tehetsegged = 0," - de mit várhatok el egy velejéig aljas, hazug embertöl!
csak úgy....
@verőce21: én szívesen meghívnálak ,hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást és nem csak így látatlanból vagdalkozni a vak világba mert nem azonosak a nézeteink!
verőce21
@csak úgy...: De, szerintem azonosak a nézeteink, csak kinek-kinek a vérmérséklete szerint.
csak úgy....
@verőce21: már megit terelsz vergödszke! csak cca. 1000 km. -,isten bizony nem bántanálak! -abban az "azonos nézetekben" nem vagyok biztos de majd megbeszéljük,szerintem live nem vagy ilyen pökhendi..
folt
@CsipkeRózsa: Ezt én is meg akartam osztani, hogy meglegyen ez mi közöttünk is, de megelőztél. Darabra meg van, ez a lényeg.

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy lehet egy ember annyira undorító gazember, hogy kiépítsen egy ilyen beteg rendszert.
Mi az mélységes mély sötétség, ami arra ösztökél egy embert, hogy egy életen át az ártás határozza meg a tudatát, a tetteit.

"ártás (főnév)

Baj, kár okozása; rossz hatás kiváltása vagy elérése; anyagi vagy erkölcsi hátrány okozása.

Az ártás a romboló szándék megnyilvánulása. Az ártás akarása nem tartozik az ember alapvető személyiségéhez. Az ártás gyakran tudatlanságból vagy felelőtlenségből következik be." - ha tudatosan, módszeresen árt valaki, akkor gonoszságból !!!

Most ezt érzem: www.youtube.com/watch?v=VlWuXUk-sNo

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.