Nem tüntetők, hanem szélütések okozták Brian Sicknick rendőrtiszt halálát, amikor az amerikai törvényhozás épületét védte januárban az erőszakos tüntetőktől – jelentette be a washingtoni orvosszakértői hivatal hétfőn este.

Sicknick a január 6-i zavargások másnapján vesztette életét, s a capitoliumi rendőrség által akkor kiadott jelentések szerint tüntetők vegyszerrel fújták le, mire a 42 éves rendőrtiszt összesett és másnap elhunyt.

A hónapokig tartó részletes nyomozás nem igazolta ezt a feltételezést. A washingtoni orvosszakértői hivatal munkatársa, Francisco Diaz igazságügyi orvosszakértő – a The Washington Post című lapnak nyilatkozva – közölte, hogy a rendőrtiszt halálát nem külső beavatkozás okozta, hanem két, egymást követő szélütés (sztrók). Hozzátette: a rendőrtiszt boncolása során nem találtak bizonyítékot arra, hogy vegyszerek váltottak volna ki nála végzetes reakciót.

Nem a tüntetők miatt, hanem szélütéstől halt meg a washingtoni Capitoliumot védő rendőr januárban

Fotó: Brendan Smialowski / POOL / AFP

Diaz ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a január 6-i események

"szerepet játszottak (Sicknick) állapotának alakulásában".

Az adatvédelmi jogszabályok miatt azonban arról nem adhatott tájékoztatást, hogy a rendőrnek voltak-e már korábban is egészségi problémái.

Brian Sicknick egyike volt annak az öt embernek, akik életüket vesztették, amikor Donald Trump volt amerikai elnök szimpatizánsai január 6-án megrohamozták a Capitoliumot, azt követően, hogy Trump nagygyűlést tartott a közelben. A törvényhozásban a novemberi elnökválasztás eredményét készültek hitelesíteni. A volt elnök ellen a demokrata többségű képviselőház lázadás szítása miatt alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indított, a Capitolium megtámadása előtti nagygyűlésen mondott, gyújtó hangú beszédére hivatkozva. Trumpot végül – az eljárás végén – a szenátus felmentette.

A múlt hónapban két férfit tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy ők támadták meg Sicknick rendőrtisztet és ártalmas vegyszerrel fújták le. Az ügyészek és az igazságügyi orvosszakértő azonban nem bizonyította az összefüggést a rendőr halála és a ráfújt szer között. Ennek megfelelően a 32 éves Julian Elie Khatert és a 39 éves George Pierre Taniost a rendőrtiszt halálával nem vádolják, de más vádpontokban (például szövetségi tisztségviselő megtámadásában, fizikai erőszakban, majd a nyomozás akadályozásában) továbbra is büntető eljárás folyik ellenük.

A Capitolium elleni támadás miatt egyébként eddig több mint 400 ember ellen emeltek vádat.

Forrás: Washington Post
Címlapkép: AFP

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.