„Már bocsánat a kifejezésért, de csak szar emberek lesznek ma ellenzéki politikusok. És ha megnézitek a fiatal, újgenerációs ellenzéki politikus fiúcskákat és leánykákat, akkor azt látjátok, hogy valamilyen szinten mindegyik agyilag és morálisan sérült.” A beszélgetésben szóba került a moslék is, azon belül Fekete-Győr András interjúja, amelyet a Partizán készített vele. A Demokrata főszerkesztőjének ennek kapcsán az jutott eszébe, hogy, van a patrióta, konzervatív-keresztény értékrendben hívők tábora és velük szemben van egy, „a bolsevikoknál is rosszabb, a világon mindent tagadó nihilista irányzat.” Szerinte csak azok állnak be emögé, akikben a karrierizmus és a cinizmus erősebb, mint a becsület.

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Mondja ezt egy budos komcsi, aki besúgó volt a kadar rendszerben, most meg orban seggebol kiabál kifele.
Hánynom kell az ilyen férgektől.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zsupumi
@durbincs: Nem is tagadhatnád le, hogy hova tartozol. Az ellenzékiek tele vannak értelmiségiekkel, ti meg ilyen bencsikekből , marinénikből, meg bayerokból álltok. Nyugodtan válaszolhatsz öcsisajt, soha nem olvasom el a válaszokat.
JAJMÁR
Tükörbe ez sose néz?
Vagy legalább a múltba.
Nagyon nem szeretem az embereket lexarozni, nem is szoktam. Meggyőződésem, hogy ilyet gyenge ember tesz.
namihami
...mondta Bencsik András, a Nemzet Lelkiismerete, a Magyarság Hiteles Képviselője, és hasonlók.
Hogy a Munkásőr című, a szocializmusban kiadott erősen jobboldali (sic!!!) újság egykori szerzője. Az akkori szocialista rendszer aláásója és gyengítője.
Ami egyben tisztán jelzi, hogy amennyiben a baloldali emberek a sz@remberek, akkor mégis milyenek a mai jobboldalra beállt volt kommunisták!?!? És még hangosak is!
voltmárjobbis
@durbincs: mert maga 50IQ-val @voltmárjobbis: ?+ @home office: mert maga is @voltmárjobbis: ? kb @Aki Én: ?
voltmárjobbis
@durbincs: Ja, neked nincsi iq-t . Csak orrbáni Iq.d van, Agymosott, határon túli, az én pénzemből élő szarházi vagy

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.