Antony Blinken amerikai külügyminiszter a sajtószabadság május 3-án esedékes világnapját megelőzően szerda este tartott kerekasztal-beszélgetésen aggodalmát fejezte ki a média magyarországi helyzete miatt – írja a Blikk.hu.
A külügyminiszter azt mondta, hogy az Egyesült Államok
komolyan aggódik a pluralizmus, a sokszínűség és a független vélemény terének csökkenése miatt", és úgy vélekedett, hogy aggodalmát a sajtószabadság nemzetközi szószólói és több magyar ember is osztja.
A politikus szerint a felsoroltak hozzátartoznak a demokráciához, ezért, mint fogalmazott,
arra szólítjuk fel a magyar kormányt, hogy biztosítson nyitott médiakörnyezetet
Blinken kifejtette: az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió is
úgy véli, hogy kollektív érdekeit az szolgálja a legjobban, ha megpróbálja megszilárdítani a jogállamiság és a közös értékeken alapuló együttműködés demokratikus normáit.
Az Euractív tudósítása szerint az amerikai külügyminiszter a kerekasztal-beszélgetésen arra is figyelmeztetett, hogy Oroszország és Kína
aláássa a közép- és kelet-európai nemzetek demokratikus és szuverén akaratát.
- írja a Blikk.hu.
Forrás: Blikk.hu
Címlapkép: Instagram / @secblinken
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
hát ez irónia akart lenni, de nagyon szarul sikerült
És ez ellen nem tehetsz semmit!
Csak nézel ki a fejedből és próbálod megérteni?
Egy próbát megér...
Új hozzászólás