Jelen pillanatban úgy állunk, hogy több oltóanyag van talán, mint amennyien jelentkeztek eddig az oltásra, csak regisztrálni kell. A miniszterelnök elmondta: „számbavettük a rendelkezésre álló oltóanyagokat, döntöttünk arról, hogy a 16 és 18 év közöttieket is olthatjuk, de csak Pfizer vakcinával, mert egyelőre felelősségteljesen csak ezt vállalhatjuk. Az oltás kezdete az érettségik után lesz, mert az immunreakció miatt nem szeretnénk, hogy bármely érettségiző kisdiáknak nehézségei adódjanak, és ezért ez május 10-e után indul.” A baloldali emberek között az oltási hajlandóság csak 59 százalék, ezért a miniszterelnök arra kérte a baloldali szimpatizánsokat, hogy ne csináljanak az oltásból politikai kérdést, ne így fejezzék ki a pártpreferenciájukat. „Az oltásellenes baloldal egy olyan kampányt folytatott az elmúlt hónapokban – mondhatnánk már tavaly év végétől –, amelyben a keleti vakcinák ellen hergelt, és ez bizony hatott, hiszen nagyon sok embert elbizonytalanított. (…) Most...

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
@solidedge: Van rá igény: Én úgy látom, hogy nincs. Ha terasz van egy őpofa sürrel, meg szotyi focival- akkor minden rendben van. Politikai kultúra? Hiszen , normál kultúrához sincs affinitás- nem olvasnak az emberek, pedig az lenne az alap.(Igaz, ami igaz a könyv nagyon drága, legalábbis a magyar átlagfizetéshez képest). Igy aztán van kultúra gyanánt reality a tv-ben, meg egyéb nyalánkságok.Hej, azok az átkos 60-70-80-as évek, amikor szinházi közvetitésekkel, vers mindenkinek minden este, és saját gyártású filmekkel szórakoztatták a tv nézőket is! Meg részletre vehettél könyvet, meg 5 Ft-ért, az olcsó könyvtári sorozatban- ha vigyáztál rá ( nem azon ebédeltél), még ma is jó állapotban megvannak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Követik a magyar példát? Például csak Szerbiába és mondjuk Bahreinbe fog utazni Európa nagyrésze?
Persze, ez is lehet példaadó...
namihami
Bocs, egy roppant fontos és a milliárdosok által folyamatos rohamozott célállomás majdnem lemaradt:: Szlovénia.
Mi kellhet még az elkényeztetett nyugati hedonistáknak?!?!
balos
@durbincs: mond hogy a mamid nem onnan jött ahol a muszka dugta az elvitt magyar nőket!
solidedge
A Publicus Intézet felmérése szerint a fideszes szavazók 51 %-a mutatott oltási hajlandóságot. Egyszerüen nem bírják megállni Orbánék, hogy hazugság nélkül töltsönek el egy napot. Azzal, hogy Orbán mindenáron csak a kínai vakcinát próbálja letolni az emberek torkán, ők váltak oltás ellenessé. Mellé még Modernából is kevesebbet rendelt az elérhetőnél, mert hasonlít a Pfizerre és drágább. Akkor hogy is van, hogy minden vakcina számít? Ezer sebből vérzik a Fidesz kommunikáció.
csipetke
Na,durbincs meg a gondola...Az álmoskönyv,meg a kártyavető cigányasszony szerint is nettó f@szságot jelent..
kokopelli
@solidedge: ...és Európa már tudja,hogy Orbán tudja,amit Európa tud? Begyüjt minden ß@rt,mert tudja,hogy a
Pfizer először a hazai szükségleteket elégíti ki, és utána a szomszédokét!
csipetke
@csipetke: Egyébként ha több oltóanyag van,mint mint amennyien regisztráltak oltásra,nem kéne leállni a gyanús kínai cucc vásárlásával?Persze hogy nem,mert csak ezen tud orbán meg a bandája nagyot kaszálni.Dettó,mint a lélegeztetőgépek. Annyira nem lehetett hülye a kormány,hogy ne tudták volna,hogy kb 2000 intenzíves szakápoló van,akik használni tudják,minek vettek 16 ezret,és egyébként is már volt néhányszáz darab Most havi 90 millió ft-ba kerül a lélegeztetőgépek tárolása,és ahol tárolják,-milyen hihetetlen,-,egy fideszes haveré.De nem is az volt a cél,hogy ezeket a kütyüket használják,hanem a rengeteg lóvé,amit kaszáltak rajta. A fidesz már csak így működik.Nyerészkednek mindenen.
csipetke
@kokopelli: 12:42 Az európai országok nem ilyen hülyék,mint a magyar kormány,miért követnék orbán példáját mások is?Ők is be akarnak állni ide a sor végére,a gödör aljába,ahova orbánnak sikerült tíz év kemény munkájával lekormányozni az országot? Ha jövőre eltakarodik a fidesz,innen már csak felfelé vezet az út.
solidedge
@sgl: Nálunk az alacsony politikai kultúra miatt az ellenzék is nudli.
kereső
@solidedge: Van rá igény: Én úgy látom, hogy nincs. Ha terasz van egy őpofa sürrel, meg szotyi focival- akkor minden rendben van. Politikai kultúra? Hiszen , normál kultúrához sincs affinitás- nem olvasnak az emberek, pedig az lenne az alap.(Igaz, ami igaz a könyv nagyon drága, legalábbis a magyar átlagfizetéshez képest). Igy aztán van kultúra gyanánt reality a tv-ben, meg egyéb nyalánkságok.Hej, azok az átkos 60-70-80-as évek, amikor szinházi közvetitésekkel, vers mindenkinek minden este, és saját gyártású filmekkel szórakoztatták a tv nézőket is! Meg részletre vehettél könyvet, meg 5 Ft-ért, az olcsó könyvtári sorozatban- ha vigyáztál rá ( nem azon ebédeltél), még ma is jó állapotban megvannak.
solidedge
@kereső: Milyen igaz. Mivel én elég öreg vagyok már, volt szerencsém végigolvasni az olcsó könyvtár kiadásában sok remekművet. Az alap az volt, hogy a könyv nem lehetett drágább, mint 1 kg kenyér. Én még 3 Ft-os könyveket olvastam.
koszpeko
"Európa ismét a magyar példàt fogja követni"
Ha ez így lenne màr szét lenne lopva Brüsszel.
koszpeko
@durbincs: Mi van paptetü?
Volt vàltàs?
A perverz buzi baràtod hànyt ide tegnap, ma pedig te baszod itt a kurva anyàdat?
kereső
@solidedge: Nekem a szüleim által vásárolt olcsó könyvek vannak meg még mindig. Kincsként vigyáz rájuk az egész család.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.