Heiko Maas külögyminiszter szerint "teljességgel felfoghatatlan" a kormány döntése.

A 444 cikke szerint eléggé kiakadt azon Heiko Maas német külögyminiszter hétfőn, hogy a magyar kormány ismét megakadályozta, hogy az Európai Unió közös, egyhangú nyilatkozatban ítélje el a kínai kormányt a hongkongi demokrácia eltiprása miatt. 

Heiko Maas a cikk szerint "teljességgel felfoghatatlan döntésnek" nevezte a magyar kormány döntését.

Kiakadt a német külügyminiszter a magyar kormányra, mert megint blokkolták a Kínát elítélő határozatot

Heiko Maas beszédet tart a Bundestagban 2020. október 30-án

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0-de/Olaf Kosinsky

A cikk szerint a magyar vétó miatt az EU tagországok külügyminiszterei kétszer is képtelenek voltak egyhangúlag elfogadni egy elítélő határozatot, pedig a második alkalommal már egy erősen felhígított verzió került eléjük a Politico cikke szerint.

Maas hétfőn az EU külögyi tanácsának ü,lése után arról beszélt az újságíróknak, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy Magyarország megtörte az EU egységét, amikor Kína került szóba. A német külögyminiszter szerint mindenki ki tudja találni, mi miatt nem jött össze a kiállás, ezzel a cikk szerint a magyar és kínai kormány közti kapcsolatra utalt. Maas szerint teljességgel felfoghatatlan, hogy a Kínával szemben elfogadott szankciók után sem sikerült az EU egységes kiállása.

A 444 cikke szerint a két uniós külügyminiszteri találkozás között Orbán Viktor tárgyalt telefonon Hszi Csin-ping kínai elnökkel és a kínai külögyminisztérium közleménye szerint Orbán arról beszélt, hogy Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít a Kínával való viszonyának, és annak, hogy a két ország kereskedelme növekedni tudott a járvány ellenére. Hszi pedig arról beszélt a kínai külügyminisztériumi közlés szerint, hogy nagyra értékeli Budapest elköteleződését a baráti viszony fenntartásában.

A cikk szerint az uniós külögyminiszterek még egy hetet adnak, hogy Hongkong ügyében létrejöjjön a szakbizottsági szinten egy olyan határozat, amit mind a 27 tagország támogatni tud. Ha ez nem jön össze, akkor az EU-nak olyan pozíciót kell felvállalnia, ami nem tükrözi az egyhangúságot – erről Josep Borell EU külügyi főképviselő beszélt hétfőn, de az nem derült ki, hogy pontosan mit jelent ez.

A Politiconak név nélkül nyilatkozó uniós diplomata szerint a magyar kormány álláspontja az, hogy ezek a határozatok semmi másra nem jók, mint hogy tovább rontsák az EU és Kína között a kapcsolatot – így nem is nagyon várható a lap szerint, hogy a Hongkong miatti kiállás tovább puhított változatát elfogadja a magyar kormány.

Magyarország brüsszeli állandó képviseletének szóvivője annyit közölt a lappal, hogy Kínával kapcsolatban nincs változás a magyar álláspontban.

"Maas hétfő este hangsúlyozta, hogy nagyon fontos, hogy az EU közös álláspontot képviseljen Kínával szemben. Ahogy történt ez márciusban is, amikor négy kínai tisztviselővel szemben rendeltek el szankciókat, akiknek közük van az ujgur átnevelő táborok működtetésében. A német külügyminiszter szerint ha koordinált az uniós stratégia, az sokkal hatékonyabb lehet. És ez az Európai Unió és az emberi jogok szempontjából is az érdekük"

- olvasható a 444 cikkében.

Forrás: 444.hu, politico.com

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
10 éve szopjátok ezt a csuti törpöt a kicsi , kövér zsííírdííísznyót. Kevés volt hozzá tíz év , hogy rájöjjetek a WC mellé szarik mert nincs benne az alapszabályban külön pontban ,hogy azt nem lehet ? Magadon akadjál ki tik hagytátok ! Minden pénzt ellopott , elherdált ti meg bambán néztétek. Basszátok ki a picsába sopánkodás helyett. Én nem leszek hátrébb nem láttam én egy eurót sem abból a töméntelen mennyiségű pénzből amit ennek az Ali babának a zsebébe tuszkoltatok. Hány tíz év kell ahhoz hogy rájöjjetek egy udormány kis g-ét pátyolgattok. Nekem ne sopánkodj ti csináltátok meg magatoknak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Nem is illik egy diktátor "jó barát" ellen szavazni! Kína, Oroszország példakép Orbán számára! Ja, és milliárdos kölcsönöket nyújt, amiből lehet garázdálkodni!
ómió
Ennyire nincs egyetértés az ókomcsik és a neokomcsik között? Bezzeg, ha előbbiek is elfogadnák a "gendert"...!
Néro
10 éve szopjátok ezt a csuti törpöt a kicsi , kövér zsííírdííísznyót. Kevés volt hozzá tíz év , hogy rájöjjetek a WC mellé szarik mert nincs benne az alapszabályban külön pontban ,hogy azt nem lehet ? Magadon akadjál ki tik hagytátok ! Minden pénzt ellopott , elherdált ti meg bambán néztétek. Basszátok ki a picsába sopánkodás helyett. Én nem leszek hátrébb nem láttam én egy eurót sem abból a töméntelen mennyiségű pénzből amit ennek az Ali babának a zsebébe tuszkoltatok. Hány tíz év kell ahhoz hogy rájöjjetek egy udormány kis g-ét pátyolgattok. Nekem ne sopánkodj ti csináltátok meg magatoknak.
Eladott Ország
"Miért jó a magyaroknak, hogy az Orbán-kormány kínai hitelből kínai érdekeket szolgáló beruházásokat valósít meg futószalagon, amelyek révén a Kínai Kommunista Párt magyarországi és európai befolyáshoz jut, a hitelt ráadásul generációk nyögik majd akkor is, amikor az orbánizmus már csak időnként visszatérő jeges rémálom lesz? Az orbánizmus bizonyíthatóan ott tart, hogy a magyar adófizetők pénzén szolgálja Kína és a Kínai Kommunista Párt érdekeit. Már a Párt elitegyetemének felhúzására is többet képesek költeni, mint a magyar felsőoktatásra, de legalább el is adósítják a magyarokat Kína irányába. Ezek után leszögezhetjük: ugyan még nem kötelező a mozikban a fideszt és Orbánt dicsőítő propagandafilmeket vetíteni, és a vetítéseken részt venni sem kötelező, ez ne tévesszen meg senkit. Amilyen ütemben ezek Kelet felé száguldanak, még az is lehet, hogy megérjük."
cdn.shortpixel.ai/client/q_lossy,ret_img,w_1024,h_576/https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2021/04/kina2.jpg
Eladott Ország
@Shikari: ma, 10:20 ♦ A fidesz szavazói tudják hogy lapos a föld a köztévé bemondója szerint. Olyan lapos és üres, mint a fejük. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen hülyékkel van tele a vezérükkel az élen!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/119746548_947834155696492_6484703275708236444_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=yYTyF4KOM6QAX-cYZW5&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=d1bb01d68dec32660dc2863c35494634&oe=60BEA62E
Néro
@Eladott Ország: Kétdimenziós fehér sejtek és ugye Jazz + az óta tudjuk hogy a sejt mit se sejt.
solidedge
A demokrácia Orbánék nagy ellensége. Hatalmukat demokratikus körülmények között nem tudnák megtartani.
tudode
Senki nem tud kibújni a bőréből!
.
Az sem, aki fejre kevés, levesbe sok(k), következteve abból amit művelt a 2006-os jól megérdemelt versége után, nevezetesen azt, hogy a 72 órás ultimátumtól kezdve, a Kossuth téren chartát hírdetett,hokizsebéből fenntartva harcálláspontja a Parlament Cafeban volt, összecsődítette a híveit, akik 18 napon át verték a tamtamot, majd szétrámoltatta a belvárost, felgyújtatva a TV-székházat, majd még mindig ordibálva a "szemkilövetőt, perbe fogva a rendőrség vezetőit, majd két év múlva a gyülekezete második évfordulóján jót röhögött a pajtiKÁIVAL, az óta is Gyurcsányozva
.
---- Orbán nevetve: Nincs is kormány
2008.03.30.
index.hu/video/2008/03/30/orban_nevetve_nincs_is_kormany/
----------------------------
.
Jellemző az un. "kedves vezetőre" az, is, hogy brahiból megvétózta az EU-ban az Afrika-csúcsot, akkor amikor a focicsapatokban nem egy csoki kergeti a gömböt
---------------------------
.
Kína az más, mert rátévedt nem a gyalogútra, hanem a ferdeszeműek selyemútja, a légihídról nem is zól . „Egy övezet egy út”-jára, bekapva a cumit, eladósítva még az unokáit is!, egy a szekta egy a zászlót játszva!
.
Ha nem lenne ki kellene találni, hozzá hasonló szirénhangú talán nincs a föld kerekségén, ráuszítva még az EU-ra is, ami/amely azok szégyene, akik behuzzák/ták neki a bazi nagy X-et, erőssége a karaktergyilkolás!
Namely
:D
Tegyük fel, hogy nem blokkolta volna. Akkor mi történik? Elárulom: semmi. Lett volna egy közös nyilatkozat, hogy "ejnye-bejnye" amin Kína röhögött volna egy jót.

Ha valóban akarnak valamit tenni a Kínai agresszió ellen, akkor az alábbiakat kell(ene) tenni:
1. Minden európai céget kötelezni arra, hogy szüntessék meg a kínai gyártást.
2. Minden kínai áru ellen dömpingvámot bevezetni.
3. A kínai diplomaták kb 80%-a kém, tehát hazazavarni őket a francba.
4. A kínai/kínai származású diákok/végzettek európai tanulását, illetve európai csúcságazatokban való elhelyezkedését meg kellene tiltani.
5. Mindenkinek, aki ez ellen van, azonnal felfüggeszteni az EU-tagságát.
6. Azonnali EU haderőfejlesztés.

De ezt miért nem lépi meg pl Németország? Mert csak a szavak szintjén akarnak tenni valamit.
Namely
@solidedge: Egy vétó miért antidemokratikus?
kereső
Szép jó reggelt, és szép napot kivánok a német külügyi adminisztrációnak. Az ébredés kicsit lassú volt- és most már semmit sem ér! Talán 5-6 évvel ezelőtt még ért is volna valamit a felháborodás, különösen ha ezt megtámogatja még Merkel kancellár is. De ilyesmi nem történt- most meg már eső után köpönyeg.
Namely
@teuton57: :)
A 2/3 miért antidemokratikus?
Értem én, hogy Orbán a sátán és mindenre az aduász, hogy "kétharmad", de kérlek tedd fel magadban a kérdést, hogy ha kialakítanak egy rendszert, amiben vétójoga van minden tagállamnak, akkor miért lesz antidemokratikus, ha az egyik tagállam él vele, valamint mennyiben különbözik a "2/3-hozás" a "sorosozás"-tól?
namihami
Lassan csak felismerik azok is, hogy egy olyan családot finanszíroznak, akinek parancsba adták az orosz és kínai irányítótisztjeik az Unio gyengítését. És mindehhez a kölcsönöket is velünk fogják realizálni.
Mi kellhet még az Unio vezetésének? Egy-két család (?) képes a teljes működést blokkolni és még nekik kell állandóan engedményeket tenni, Akkor megérdemlik az orbáni szílust.
Ahogy 11 éve mi is. Tényleg, így lenne?!?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.