Szerda hajnalban ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák szerte Izraelban a Hamász, illetve az Iszlám Dzsihád nevű iszlamista fegyveres szervezetek rakétái miatt – írja a Telex.hu.

Újra bombázzák IzraeltFotó: Pixabay.com

A gázai terroristák megállás nélkül lövik a rakétákat, miközben a civilek Izrael központi és déli részében óvóhelyeken töltik az éjszakát

– írta az izraeli hadsereg (IDF) a Twitteren, miközben sajtójelentések szerint Tel-Avivban robbanásokat lehetett hallani.

A Hamász közölte, hogy Tel-Avivra 110, illetve Beér-Sevára 100 rakétát lőtt ki azóta, hogy kedden izraeli légicsapások következtében összedőlt egy 13 emeletes lakóépület Gázában, majd később egy másik toronyház is súlyos megrongálódott – fogalmaz a Telex.hu.

Az Iszlám Dzsihád pedig arról számolt be, hogy

reggel 5 órakor erős csapást mért az ellenségre 100 rakétával, válaszul az épületek és civilek elleni légicsapásokra.

Az IDF tájékoztatása szerint a palesztin fegyveres csoportok több mint 800 rakéták lőttek ki Izrael felé hétfő óta. Erre válaszul a légierő nagyjából ötszáz terrorista célpontot támadott a Gázai övezetben.

A hadsereg kora reggel újabb légicsapásokról adott hírt, amelyek a Hamász szerint lerombolták a gázai rendőrkapitányság épületét.

A palesztin halálos áldozatok száma mostanra 35-re nőtt, köztük volt tizenkét gyerek és három nő is, illetve 233-an megsebesültek.

Izraeli részről eddig három emberéletet követeltek a palesztin rakétatámadások.

Forrás: Telex.hu

Címlapkép: Pixabay.com

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
hé...hát mi van a félelmetes " Vaskupola " nevű elhárító rendszerrel?...azzal amit a puhosék is aranyáron akarnak venni?...
RonaGyuri
@Pálinkás Pál: S vaskupola légvédelmi rendszer ellen rakétái befogták a rakéták túlnyomó többségét, számos robbanást lehetett hallani a térségben, de a Tel-Avivtól délre található Holonban füstöt észleltek valószínűleg egy lövedék becsapódása nyomán - jelentette az MTI
Peller Anikó
@Butthead: A pálesztínha mász terrorszervezet rakétákkal gyilkolja az országukat és öldösik a férfiakat, nőket, gyerekeket, idiot. Izrael védi a saját országát ami az övé, a sajátjuknak tekintik. Megmérkőznek az élettérért, mivel enyhén túl vannak szaporodva, hozzád hasonlóan.
Peller Anikó
@sgl: Nem. Elég ha szétlövik a seggüket. Az ír magját is.
Csizmás Kond
Ott terrorizmusról beszélni badarság, ugyanis akkor kezdődtek a terrorcselekmények amikor a koma visszaütött...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.