Ausztria szerdától enyhít a koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási korlátozásokon, és a karanténkötelezettség helyett elfogadnak minden olyan hivatalos igazolást, amely bizonyítja, hogy a beutazni szándékozót már beoltották vagy átesett a koronavírusos fertőzésen. Ezek hiányában továbbra is egy negatív teszt a belépés feltétele – derült ki keddi bécsi bejelentésekből.

Szerdától már lehet turistáskodni Ausztriában

Fotó: JOE KLAMAR / AFP

Az országokat három csoportba sorolták. Az első csoportba azok az országok tartoznak – Európa legtöbb állama, köztük Magyarország is –, amelyekben alacsony a 7 napra és százezer lakosra vetített megbetegedési ráta. Ezekből az országokból már turisztikai céllal is be lehet utazni Ausztriába, a belépés feltétele egy angol vagy német nyelven kiállított igazolás arról, hogy az illetőt már beoltották, vagy átesett a betegségen. Amennyiben ilyen papírral nem rendelkezik a beutazni szándékozó, egy negatív koronavírusteszt is elegendő a belépéshez, mely PCR-teszt esetén nem lehet régebbi, mint 72, antigén teszt esetén pedig 48 óra.

A második csoportba azok az országok tartoznak, amelyeket Ausztria jelenleg a járványügyi mutatók szerint még magas kockázatúnak sorolt be. Ezek: Horvátország, Litvánia, Hollandia, Svédország és Ciprus. Az ezekből az országokból érkezőknek – amennyiben nem rendelkeznek oltási igazolvánnyal vagy korábbi koronavírus-betegségüket igazoló papírral – negatív teszt ellenére is karanténba kell vonulniuk, és csak a karantén ötödik napján teszteltethetik magukat.

Forrás: MTI
Címlapkép: AFP

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.