Júniusban vonják ki az oltási programból az Astrát – adta hírül az Index.hu.

Ausztriában sem oltanak tovább AstraZenecával

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Júniusban végleg kivonják az AstraZeneca koronavírus vakcináját az oltási programjukból az osztrákok – írja az Index.hu.

Június elejéig valószínűleg még beadjuk az első oltásokat az AstraZenecával, de utána vége

– mondta  el Wolfgang Mückstein szociális és egészségügyi miniszter egy televíziós interjúban.

Hozzátette: azok, akik addig megkapják az első oltás, az AstraZenecából fogják megkapni majd a másodikat is. A későbbre tervezett emlékeztető oltásoknál viszont már valamilyen más oltóanyagot fognak beadni az embereknek.

A tárcavezető mindeközben továbbra is „biztonságosnak” nevezte az oltóanyagot, és hangsúlyozta, hogy az oltóanyag kivonása mellet egyéb okokból kifolyólag – úgymint a „népesség körében való bizalomvesztés”, az oltóanyag „rossz híre”. valamint a „szállítási problémák” – döntöttek.

Az AstraZeneca-oltás felhasználását az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) továbbra is ajánlja, hangsúlyozva, hogy a fennálló kockázatok megléte mellett is jóval több előnye van a vakcinának, mint hátránya.

Forrás: Index.hu
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Bárcsak igaza lenne Orbánnak, hogy a járványban nagyjából Ausztriával vagyunk egy szinten...
444.hu/2020/10/24/barcsak-igaza-lenne-orbannak-hogy-a-jarvanyban-nagyjabol-ausztriaval-vagyunk-egy-szinten
A fotón Ausztria köztársasági elnök látható, amint utazik valahová Bécsben. Mindenki maszkban, az elnöknek van jegye, az utasok nem zavarják a testőröket, az elnök sem hülyíti az utasokat, tehát normális minden, mint egy normális országban. Eltudod ezt képzelni Áderral, Orbánnal vagy Kövérrel? Azon országokban, ahol az országok vezetői jóval kevesebbet lopnak mint nálunk, tehát bárhol a világban, ott az ilyesmi hétköznapi látvány. Nem is csodálkoznak, egyszerűen csak köszönnek nekik az emberek, s hallottam olyat is, hogy a politikus visszaköszönt és nem volt zsebre dugva a keze. A szomszédban van, de fényévnyi a távolság! Hollandiában kerékpáron (is) közlekednek a politikusok! Pedig gazdag ország mindkettő!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/119154589_941345476345360_4315234315572728893_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=Olcerrvcor4AX_ilPKU&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=9dfdba08894b27cb1f6d3be2a9eaa59d&oe=60C99291
rokker33
@Eladott Ország: Ne hasonlítsd össze a két országot! Ausztriában nem lehet 1 zsák krumpliért szavazatot venni. Nincs mészáros Lőrinc és luxus hajózásról sem olvastam még!!Nincs a kormánynak végtelen hatalma sőt ha korrupció merül fel azt kivizsgálják!Nincs olyan, hogy más országból más állampolgár szavazhat, úgy hogy nem is lakik ott! Elképzelhetetlennek tartom, hogy olyan legyen Ausztria mint Magyarország!
ómió
Mi történt, efftársak!? Pedig az a "szent EU" által jóváhagyott!
Eladott Ország
@ómió: ma, 08:59 ◘ Ha még nincsen ilyened, veszélyben a jövőd 2022 után, elvtárs atya, 你好!Bégettségi' igazolvány
uploads.disquscdn.com/images/0b469b829840932a3c8667a72b0fcc8d652d71348927c1bb6d5f08983a3422ab.jpg?w=800&h=651
Orbán egyre többen kívánnak utazni Afrikába és környékére. Ez normális? Térj már vissza a valóságba te zavarodott elméjű pálinkaimádó pocakpogácsa! Magyarországon kb. 10 millió ember él, hányan terveznek most utazást szerinted?! Van neked minimális fogalmad arról, hogy hogyan él a többség?! Ne keverd már a hétköznapi embereket a maldívozó Mészárossal, a szuper jachtozó Szíjjártóval, a falukat vásárló Rogán földesúrral! Te tényleg nem érted, hogy a többség egyszer sem fog Afrikában nyaralni?! Se idén, se jövőre, se azután. Az is kérdés, hogy idén több millió ember egyáltalán fog-e nyaralni. Ugyanis képzeld, gazdasági válság (is) van. Nem mindenkinek szórja a milliókat a kormány, nem mindenki mutyis haver. Nem tudni, hogy az ilyen kijelentéseidnek az arrogáns cinizmusosod vagy a realitástól elszakadt elméd az oka.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/154493589_464438641587528_2044436226502330643_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-3&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=nQ5LmC2uinUAX9FA50d&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=01d35e0f5ae96c66baf7309903f2d261&oe=60C89ABF
kokopelli
@Eladott Ország: A vén trottyos nem tudja,hogy nem az EU ad engedélyt a vakcinák forgalomba hozására! Még nem
hallott a WHO-ról,és a többi "magyarellenes világszervetekről"!! (;-))
ómió
@Eladott Ország: Látom, bolsi idiótája, neked már megvan a bégettségid! Egyfolytában bégeted, vagy néha tartasz szünetet is, hogy a magyar akkor folytatott itt igazi turisztikai utazásokat, amikor Böszme efftársad elvett tőle egy havi fizut meg 1-2 havi nyugdíjat? Most, hogy 10 év alatt megduplázódott 65 év magyar átlagbére, most meg, ugye, nemhogy utazhatna, hanem egyenesen éhen akar halni! Mondd csak, leszel te ennél még idiótább bégető is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.