Az Európai Parlament (EP) és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói politikai megállapodást kötöttek az unión belül a járvány idején is szabad mozgást biztosító, koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós dokumentum bevezetéséről – írja az MTI. 

Jön az EU-s oltási igazolvány – Ezekkel a vakcinákkal lesz érvényes
Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

A intézményközi megállapodás szerint az igazolvány papíralapon vagy digitálisan lesz elérhető. Közös uniós szabályrendszer teszi majd lehetővé, hogy az egyik tagállamban kiadott igazolványt a többi uniós országban is elfogadják.

Három eltérő igazolványtípusról van szó, amelyek igazolják, hogy tulajdonosát beoltották a koronavírus ellen, vagy nemrég készült negatív teszteredménnyel rendelkezik, esetleg már felgyógyult egy fertőzésből.

A tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal, jelenleg a Pfizer/BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen vakcináival elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk. Az egyes tagállamok dönthetnek arról, hogy olyan oltóanyaggal elvégzett oltásról szóló igazolást is elfogadnak-e, amelyet egy másik tagállam saját eljárásban engedélyezett, vagy amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) listáján szerepel a veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokról. Egyik ilyen a kínai Sinopharm vakcina.

A tagállamoknak a koronavírus-járványra válaszul nem lehetne további utazási korlátozásokat, például kötelező otthoni karantént vagy tesztkötelezettséget előírni. Erre csak akkor kerülhet sor, ha az intézkedés arányos a felvetődő vagy lehetséges közegészségügyi veszéllyel. A döntés meghozatalában a meglévő tudományos eredményekre, köztük az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) epidemiológiai adataira kell támaszkodni, és a korlátozó intézkedések bevezetéséről legalább 48 órával előre tájékoztatni kell a többi tagállamot és az Európai Bizottságot.

Az igazolványokban szereplő személyes adatokat utazás során a célország nem őrizheti meg, és uniós szinten sem jön létre központi adatbázis.

Az uniós koronavírus-igazolványra vonatkozó rendelet 12 hónapig lesz érvényben. Az igazolvány birtoklása nem lesz feltétele a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásának, és az igazolvány nem tekinthető úti okmánynak.

A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy legalább 100 millió eurót a koronavírus-fertőzést érzékelő tesztek megvásárlására költ. Ezeket a teszteket csak a koronavírus-igazolvány kiállításához lehet felhasználni. A tárgyalók megállapodtak abban, hogy szükség esetén az EP és a tagállamok jóváhagyásával a 100 millió eurón túlmenően további forrásokat is biztosít ehhez az unió – közölték.

Az ideiglenes megállapodás jóváhagyásáról először május 26-án az EP állampolgári jogi bizottságában, majd az EP júniusi plenáris ülésén szavaznak. A tagállami minisztereket tömörítő Tanács ezután hozza meg a végleges döntést.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@fideszes gyökér: A cikket írta az MTI, nem azt hogy a tagállamok dönthetnek arról, elfogadják e a WHO listáján szereplő egyéb vakcinákat.
gina
Majd vétózik ez az elmebeteg nagy nulla OV , nesze neked vizfejű Szijjártó és OV cigus,, tesznek rátok magasan hahahhahah ugatni lehet tiétek a csont idióták
division
@gina: A tagállalmok engedni fogják azokat is, akik nem ezzel a 4 vakcinával lettek beoltva. Mondjuk bennem Pfizer van, és mivel sokat járok külföldre, örülök is neki. Viszont megint főleg azok lázadoznak, akik szerintem sosem fognak külföldre menni.
ómió
@gina: És, baromarc, legalább meggyászoltad az efftársaidat, akik az "oltáspártiságotok" engedelmes követőiként betegedtek le és haltak meg? Vagy ehhez is idióta vagy?
Yoda69
Hat a sarga es a voros szerek tovabbra sincsenek a listan. Pedig tobb mint 1 millio ember van beoltva ezzel a kettovel nalunk.
Peller Anikó
@ómilyók retinje: 1. ezer, ezer, ezer,
2. ezer, ezer, ezer,
3. ezer, ezer, ezer,
4. ezer, ezer, ezer,
5. ezer, ezer, ezer,
6. ezer, ezer, ezer,
7. ezer, ezer, ezer,
8. ezer, ezer, ezer,
9. ezer, ezer, ezer,
10. ezer, ezer, ezer,

Az annyimint 30 ezer.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.