A hivatalos adatok szerint jelenleg 3,5 millió körül mozog a koronavírus áldozatainak száma világszinten, viszont a The Economist szerint a valós szám ennek a többszöröse – írja az Index.hu.

The Economist: az eddigi koronavírus-halálozási adatoknál háromszor magasabb a valódi szám
Fotó: MTI/EPA-ANSA/Fotogramma

A Johns Hopkins Egyetem szerdai adatai szerint mostanáig 167 633 983 ember fertőződött meg eddig a járványban, a halálos áldozatok száma pedig 3 481 490. Ez már önmagában is elképesztően magas szám. Az Index.hu cikke szerint azonban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ennél jóval magasabb számot tart reálisnak: nagyjából nyolcmillióan haltak meg eddig a pandémia következtében. Sőt, a The Economist még ennél is megrázóbb adatokkal szolgál: 10 millióan haltak meg koronavírusban – írja a medicalexpress.com.

A The Economist 121 változó segítségével modellezte a koronavírus lefolyását, és ebbe belevette a többlethalálozást is, amiből kiderül, hogy a pandémia rosszabbul érintette a szegényebb réteget, mint sokan gondolták.

A becslések szerint 6,6 millió ember vesztette életét a koronavírusban, akikről semmilyen adat nincs, vagyis a hivatalos, 3,4 milliós adattal együtt ez 10 millió áldozatot jelent. Az elsöprő többségük olyan országokból származik, ahol nincsenek megbízható információk a járvánnyal kapcsolatban. A The Economist szerint Egyiptomban a hivatalos adatok 13-szorosa lehet a valós, a szubszaharai Afrikában pedig 14-szerese.

Forrás: Index.hu
Fotó: MTI/EPA-ANSA/Fotogramma

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
@FLETÓ: "A The Economist 121 változó segítségével modellezte a koronavírus lefolyását"
Ezt azért inkább ne nevezzük "saccolgatásnak"!

"...az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ennél jóval magasabb számot tart reálisnak: nagyjából nyolcmillióan haltak meg eddig a pandémia következtében."

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy ez ugyanaz a WHO, amely végül rábólintott a Sinopharmra ;)
FLETÓ
Saccolgatunk, becslés, találgatunk?!
Namely
Az eredeti cikk egyik idézetében ott az "új számok" oka:
"These new numbers really give us insight into the true severity of illness, across different populations and they really should provide that incentive for folks to get vaccinated," says Maniar.

Ez az! Ócsd be a kutyádat is!
(puke)
Emmersson71
@FLETÓ: "A The Economist 121 változó segítségével modellezte a koronavírus lefolyását"
Ezt azért inkább ne nevezzük "saccolgatásnak"!

"...az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ennél jóval magasabb számot tart reálisnak: nagyjából nyolcmillióan haltak meg eddig a pandémia következtében."

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy ez ugyanaz a WHO, amely végül rábólintott a Sinopharmra ;)
cikicakk55
Már nálunk is minimum 2x annyian haltak meg a Covid miatti botrányos " válságkezelés miatt,mint azt a hivatalos adatok közlik. Igaz,hogy közvetve,de még is a Covid áldozatai. Gondoljunk csak a tavalyi 30.000 fős rehabilitációs ágy leépítésére. Mennyien is maradhattak életben szakszerű ellátás nélkül? Gondoljunk az elmaradt egy napos műtétekre,amit az egészségügyben dolgozók létszám hiánya és a műszerezettség hiánya okozott. Gondoljunk a megszűnt szakrendelésekre, a körzetorvosok nehezített elérésére. A kései felismerésre a második hullámnál,de főleg a harmadiknál is.
FLETÓ
Ilyen alapon 2030-ig 3,5 miiliárd halott lesz! :-(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.