Givara Budeiri épp az arab hírtelevíziónak tudósított egy tüntetésről, a kelet-jeruzsálemi Sejk Dzsarrah városrészből, amikor izraeli rendőrök lökdösni kezdték, majd őrizetbe vették.

Amikor a vele lévő operatőr megpróbált a nő felé nyúlni, akkor összetörték a kameráját. Erről a csatorna másik munkatársa számolt be, és azt is elmondta, hogy a rendőrök nem hagyták, hogy Budeiri megmutassa az izraeli kormány által kibocsátott sajtóigazolványát.

Budeirit órákkal később szabadon engedték, azzal a feltétellel , hogy 15 napig nem megy Sejk Dzsarrahba. A riporter akkor mondta el a sajtónak, hogy bántalmazták is:

Mindenhonnan jöttek rám, nem tudom, miért, a falhoz rúgtak. Az autóban is nagyon összerugdostak

A nő sajtó feliratú mellényt viselt, ennek ellenére állítása szerint úgy bántak vele a rendőrörsön, mint egy bűnözővel.

Nem vehette le a nehéz golyóálló mellényt és a szemét sem csukhatta be.

Azzal vádolták, hogy megrúgott egy izraeli rendőrt, amit ő tagad. Szemtanúk sem láttak ilyesmit, és azt sem értették, miért pont vele bántak így, ugyanis a helyszínen még számos riporter csinálta ugyanazt, mint Budeiri.

Forrás: 444

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.