Egy korábbi szivárogtatási vizsgálat kapcsán a tárca metaadatokat gyűjtött be demokrata törvényhozókról és újságírókról 2017-ben és 2018-ban, ezt vizsgálják most ki.

Belső vizsgálatot indít az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma egy korábbi titkos adatgyűjtés miatt, amelynek keretében egy szivárogtatási vizsgálat során a tárca úgynevezett metaadatokat gyűjtött be az Apple amerikai vállalaton keresztül demokrata törvényhozókról és újságírókról – jelentette be pénteki közleményében Michael Horowitz, a minisztérium főfelügyelője.

"A vizsgálat célja, hogy megállapítsa, a minisztérium az eljárás során betartotta-e az alkalmazandó irányelveket, valamint azt, hogy az ilyen típusú adatfelhasználások vagy vizsgálatok helytelen megfontolásokon alapultak-e" – áll Horowitz közleményében. "Ha a körülmények indokolják, a főfelügyelői hivatal más kérdéseket is mérlegelni fog, amelyek a vizsgálat során felmerülhetnek" – tette hozzá.

Az igazságügyi tárca 2017-ben és 2018-ban egy Oroszországgal kapcsolatos szivárogtatási vizsgálattal kapcsolatban többek között Adam B. Schiff és Eric Swalwell alsóházi demokrata képviselők, valamint jelenlegi és volt alkalmazottjaik és családtagjaik adatait szerezte meg. A minisztérium az elmúlt hetekben a CNN televízió, a The Washington Post és a The New York Times több újságíróját is tájékoztatta, hogy hasonló nyomozások során hozzájutottak az adataikhoz.

Néhány órával Horowitz bejelentése előtt Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője és Dick Durbin, a szenátus igazságügyi bizottságának demokrata elnöke közleményükben felszólították a Donald Trump korábbi amerikai elnök vezette adminisztráció két igazságügyi miniszterét, Bill Barrt és Jeff Sessionst, hogy tegyenek vallomást a szenátus igazságügyi bizottsága előtt.

"Megdöbbentő a felfedezés, hogy Trump igazságügyi minisztériuma titokban rendelte be a képviselőház hírszerzési bizottságának tagjai, kollégáik és családtagjaik, köztük egy kiskorú metaadatait. Ez a hatalommal való visszaélés súlyos esete" – áll a közleményben.

A demokrata felsőházi vezetők szerint az ügyet mind az igazságügyi tárca főfelügyelőjének, mind a kongresszusnak ki kell vizsgálnia. "Barr and Sessions volt igazságügyi minisztereknek és más érintett tisztviselőknek eskü alatt kell vallomást tenniük a szenátus igazságügyi bizottsága előtt. Ha megtagadják, be fogják idézni őket, és kénytelenek lesznek eskü alatt vallomást tenni" – áll a közleményben.

Forrás: mti.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.