Gyurcsány Ferenc végleg leszámol az MSZP-vel: Molnár Gyula korábbi pártelnök a DK jelöltje lett és tegnap felfüggesztették a párttagságát. Dr. Szakács László korábbi elnök-helyettes pedig az imént jelentette be, hogy szintén otthagyja a szocialista pártot, várhatóan ő is a DK egyéni jelöltje lesz majd a választáson - írja Deák Dániel a Facebookon. Felfüggesztette a tagságát az MSZP-ben Szakács László, a párt országgyűlési képviselője. Csütörtök este az ATV-ben ezt azzal indokolta, hogy az MSZP elnöksége nem támogatja az indulását Baranyában. Elmondása szerint attól tartottak, hogy esetleg átülne a DK frakciójába. Így viszont tényleg DK-s jelölt lehet Szakácsból, mert Gyurcsány Ferenc már rá is telefonált, és a napokban leülnek tárgyalni. „Nekem kell találni egy olyan pártot, ami támogatni fog az előválasztásokon” - mondta Szakács. Hogy a Magyar Szocialista Párt részéről mindennek mégis mi értelme volt, azt Szakács sem egészen érti: „Ez úgy zúdul az emberre, hogy abban a...

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro
Ha már elhajlások kivégzősről beszélnek remélem előre hozza a sorban a Nagy Orr Bánt.
karma1
Mekkora baromnak kell lenni egy ilyen hulye cikk beszopasahoz? Hat az a Szakacs az mszp-ben hany eves? Es tenyleg a GYurcsany erte ment az mszp-be es egy geppisztolyt szoritott a hataba, hogy mindenkeppen a DK-ba uljon at? Tenyleg ekkora barmok vannak a fideszben?
Ha valaki magatol nem akar egy partba menni, nincs az az eroszak, amivel ot oda be lehetne sorozni, te szerencsetlen ! Nem 5 eves gyerekekrol van szo, aki az egyik homokozobol a masikba megy!
voltmárjobbis
@durbincs: ma 14:55 Nem a Gyurcsányi lepra terjed, hanem az ellenzéki összefogás. Tök mindegy, hogy DK, MSZP, a lényeg az ellenzék, te hülye gyerek.
voltmárjobbis
@durbincs: ma 15:02 Sose tudtál értelmesen válaszolni, te rohadék, aki csak töri a magyar nyelvet. Most sem.
Manhattan
@durbincs: Szeretnél te csak fele annyi IQ-val dicsekedni, mint Karma1-nek van! A DK-ba nem vesznek ám fel bárkit. Próbáld meg, jelentkezz! :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.