Michael Burry neve a pénzügyi világban otthonosan mozgóknak biztosan ismerős, hiszen ő jósolta meg a 2008-as válságot. A többieknek a Big Short című Oscar-díjjal jutalmazott filmből ugorhat be, mint főszereplő.  

A filmben Christian Bale játssza a neurológusból lett befektetési gurut, aki elsőként látja meg az amerikai lakáshitel-piacon a közelgő katasztrófa jeleit. Ebből lesz aztán a nagy pénzügyi válság pár év múlva, amin Burry a filmben is és a valóságban is hatalmasat kaszált. A való életben ő maga nagyjából 100 millió dollárt, míg azok az ügyfelei, akik megbíztak benne a végsőkig, 700 millió dollárt tettek zsebre, miközben a bankok kártyavárként omlottak össze, a hitelek elszálltak, és csak a gigantikus állami mentőcsomagok mentették meg a teljes pénzügyi szektort – írja a Telex.hu

A nagy tekintélyű pénzügyi szakember óriási gazdasági válságot jósol

Fotó: 123RF.com

Most pedig azt mondja, minden összeomlások öreganyját látja közeledni, ami durvább lehet, mint a 2008-as, és a veszteségei teljes országok méretével lesznek összemérhetők. A Bloomberg cikke szerint Burry most a kriptovaluták szárnyalását látja fenyegető jelnek, és ezermilliárd dolláros nagyságrendű összeomlást vizionál.

Burry többször is kikelt már a kriptopénzekkel, illetve a Gamestop-szerű „meme-részvényekkel” kapcsolatban, egészségtelennek, őrültnek és veszélyesnek nevezve, hogy emberek olyasmivel spekulálnak, amit amúgy abszolút nem értenek. Régi vesszőparipája a Tesla szárnyalása is, amiről többször elmondta, hogy egy hatalmas lufinak tartja az egészet, ami előbb-utóbb ki fog durranni, és rengeteg ember befektetései fognak elúszni vele. Hogy ezzel nem csak a levegőbe beszél, hanem nagyon is komolyan gondolja, azt jól jelzi, hogy a legutóbbi tőzsdei adatszolgáltatások szerint 530 millió dollárnyi short pozíciót tart fenn Tesla-részvényekre, vagyis elég nagyban fogad a cég árfolyamának esésére.

Forrás: Telex.hu 

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Shikari
Nem a gazdaság, hanem a spakulánsok az összeomlások okozói. Ha kiiktatnák őket megszűnne a válság.
Határozottan egy irányba mutat a spekulánsi kör és azok gátlástalan kapzsisága és lelketlen gonoszsága.
ómió
Már megint túl nagyra "fútták a lufikat"?
Szevasztok
Természetesen nem fog bekövetkezni ha Orbán bukik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok