Míg Magyarország mereven elzárkózik a papság tüzetes átvizsgálása alól, Lengyelországban egyre nagyobbra dagad a molesztálási ügyben keletkezett botrány. 

Pedig okáig Lengyelországban is az volt a közvélekedés, mint itthon, mely szerint szemben a nyugati papság által elkövetett sok ezer visszaéléssel, náluk legfeljebb néhány botlásról lehet szó. De miután az áldozatok és a média nyomás alá helyezte a lengyel püspököket, azok vizsgálatot indítottak, amelynek 2019-ben publikált összesítése szerint a rendszerváltás óta összesen 625 kiskorú molesztálásával vádoltak meg 382 egyházi személyt – írja 444.hu.

A jelentés közzététele után másfél év alatt összejött még több mint kétszáz elkövető.

Dagad a gyermekmolesztálási-ügy Lengyelországban, közel 400 pap érintett

Fotó: 123 RF.com

A lengyel püspöki kar tegnapi sajtótájékoztatója szerint – nyilvánvalóan az egyház aktívabb fellépésétől is bátorítva – 2019 nyarától 2020 végéig további 292 egyházi személy ellen érkezett bejelentés. Közülük 42 neve már a korábbi vizsgálatban is szerepelt. (A dátumok tehát a bejelentés idejére vonatkoznak, maguk az esetek felölelik az elmúlt 60 évet.) A Vatikán eddig 144 esetet igazoltnak vagy hihetőnek minősített, 186 kivizsgálás alatt van, 38-at elutasított.

Fontos megjegyezni, hogy a fenti számok az egyházmegyék önbevallásán alapszanak. Nemrég a katolikus egyházzal szinte szimbiózisban létező lengyel hatalom, illetve a parlamenti többség is vizsgálatot volt kénytelen indítani. Az állami bizottság tagjai arról panaszkodnak, hogy nem kapnak információt a püspöki konferenciától, ezért múlt héten a Vatikánhoz fordultak.

Az állami vizsgálat minden területen igyekszik feltárni a gyerekmolesztálást, de a vezetője szerint az elemzett esetek mintegy 30 százaléka a papsághoz kötődik.

Forrás: 444.hu

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ez is egy magyarázata a hazai kormány és az azt mindenben szolgái módon kiszolgálö egyháznak a kérdésben mutatott hozzáállásához. A papi bűnök vizsgálhatatlansága tökéletes alternatívája a fideszesek kommunista rendszerben való tevékenysége át NEM világíthatóságának.
Egyik kutya...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Namely
Benne vagyok, tüzetesen vizsgálják ki a keresztény papokat itthon. De ne felejtsék ki az imámokat, a szcientológusokat, a krisnásokat, a rabbikat és persze az olyan modern egyházakat se mint a pride és fiókszervezetei.
De miközben a haladók állandóan a keresztény egyházakat ostorozzák, addig hallani sem akarnak arról, hogy pl a pride aktivistái miért is csinálnak gyerekprostikat a gyerekekből, ez szerintük teljesen rendben van és nincs semmi látnivaló:
www.youtube.com/watch?v=JxdvOLdG_34

Mert aki szerinte ez normális, az jobb, ha elgondolkodik a szó jelentésén.
solidedge
"Magyarország mereven elzárkózik a papság tüzetes átvizsgálása alól". Ilyen alapon a rablógyilkossággal gyanúsított is mondhatja, hogy mereven elzárkózik az átvizsgálás alól.
Emmersson71
@solidedge: Ahogyan az ügynök akták nyilvánosságra hozatalától is. Vajon miért?
RonaGyuri
sőt a Fidesz szerint "náci egyházüldözés" lenne a vizsgálat!!! =))
magyar1
@Eladott Ország: Nagyon ráillik a papokra, hogy vizet prédikálnak és bort isznak. Mindig is így volt és most is ezt akarják beetetni.
nezelodo
Nem kell általánosítani, nem lehet pl az pedofil pap, aki a pap fiát védi az ilyen támadástól, az meg pláne kivétel aki püspökként adott papot az egyháznak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.