Házkutatást tartottak kedden a Projekt című orosz tényfeltáró lap főszerkesztőjénél, Roman Badanyinnál, a helyettesénél, Mihail Rubinnál és Marija Zsolobova újságírónál.

A hatóságok kommunikációs eszközöket és adathordozókat foglaltak le. A kiadvány szerzői ellen eljárás indult Ilja Traber szentpétervári üzletember még 2017-ben elkövetett megrágalmazása címen.

Traber a szerzők szerint kapcsolatban áll a szentpétervári szervezett alvilággal, és az egyetlen olyan személy ebben a kategóriában, akiről Vlagyimir Putyin orosz államfő elismerte, hogy ismeri.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak azt mondta, hogy az orosz elnök életének szentpétervári korszakából ismeri a Traber nevet, de nem tud arról, hogy kettőjük közötti baráti vagy üzleti kapcsolat lenne. A szóvivő közölte, hogy nem tudja, miért tartottak házkutatást az újságíróknál, és az ügyre vonatkozó kérdések megválaszolását a belügyminisztériumra hárította.

A Projekt kedden, röviddel a házkutatások megkezdését követően Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter és családja állítólagos elitingatlan-vagyonáról közölt egy hosszabb írást. Az RT orosz állami televízió szerint a kiadvány amerikai és európai kormányzati támogatásban is részesül.

A szeptemberi parlamenti választások közeledtével idén megnőtt az orosz ellenzéki politikusokra, médiumokra nehezedő nyomás. A közelmúltban "idegen ügynöknek" minősítették a Meduza és a VTimes hírportált. A vonatkozó törvény értlemében a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió súlyos bírságokat kapott, amiért anyagain nem tüntette fel, hogy ilyen ügynök készítette őket. A cég az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért.

Kedden nemzetközi körözést adtak ki a hónap elején szélsőséges szervezetnek minősített és betiltott, Alekszej Navanij ellenzéki politikus által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) igazgatója, Ivan Zsdanov ellen. Országos elfogatóparancsot június 11-én adtak ki a litvániai emigrációban élő aktivista ellen.

Forrás: RT

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.