Az afrikai államvezetésekkel kapcsolatban szinte minden kategóriában több száz hiátust sorolhatunk fel, melyek miatt ezen térségben találhatóak világunk legélhetetlenebb országai. Ugyanakkor egy valamiben mégis élen járnak: az LMBTQP-lobbi erőszakos terjedésére tökéletes immunválaszt adnak. Ghánában az eddig is igen szigorú LMBTQP személyek ellen fellépő törvényeket ismételten szigorítani kívánják. Kedden a fővárosban, Accrában több képviselő közösen átadott egy törvényjavaslatot Alban Bagbin-nak, a parlament elnökének. A 63 éves szociáldemokrata elmondta, hogy a törvény elfogadása a következő fél évben várható. Az országban már most három év börtönbüntetés jár az azonos neműek szexuális kapcsolatáért. A törvényjavaslat részletei még nem ismertek, de sajtóhírek szerint többek között megtiltja az emberi jogi aktivistáknak és szervezeteknek (mint például az Amnesty International), hogy az LMBTQP jogok mellett kampányoljanak, továbbá része az is, hogy a homoszexualitás gyógyítására...

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
ghánában nem ismerik a fideszt? csacsi @vacsi:
FL4K
Igen, nagyon sokat számít a ghánai elnök véleménye. Vagy nem?
Ghánában most rosszabb élni, mint 4... ezer évvel ezelőtt!
FL4K
@durbincs: július 6., 20:05

Itthon kezdjük Kaletával kivégzések sorát.
vacsi
@kereső: A járványkezeléssel szerintem ezt hibás összemosni, két külön dolog. Ami a járvány kezelését illeti: én sem értek egyet a jó részével: az egész eszetlen kapkodásba fulladt, valóban, ott voltak az üres kórtermek, csak várták a majdani betegeket - hát, én is másként csináltam volna.
Azután nagy gond volt azokkal, akik egyéb bajaikra nem kaptak ellátást, és esetleg ebbe rokkantak, netán haltak bele.
És nagy gond volt az öregotthonokkal, amiket lezártak - szinte hermetikusan -, az ápolók, takarítók, stb. otthagyták, így a szerencsétlen öregek sokszor egyszerűen éhen haltak, mert pl. nem volt, aki megetesse őket...
Mindebben igazad van.
És most a homoszexualitásról: természetesen, régen is voltak ilyenek, de a négy fal között csinálták - ez rendben is volt.(azt nem tudom, hogy erre születni kell, vagy tanult viselkedés, esetleg a kettő együtt?). Engem nem is ez zavar, hisz ha ez két felnőtt ember szabad elhatározásából történik, ám legyen! De az már nagyon irritál, amior hivalkodnak vele, netán úgy állítják be, mintha ez lenne a normális!
Azután itt van a pedofília, ami szintén egy elhajlás, csak éppen veszélyes, büntetendő: itt ugyanis a gyerekek kihasználásáról , tönkretételéről van szó.

Ami meg az LMBTQ-t illeti (újabban egy P betűt is látta hozzábiggyesztve): fogalmam sincs, hogy mi az, de azt tudom, hogy itt, Magyarországon, ahol többek között az én gyerekeim, unokáim élnek, nem akarok ilyesmiről hallani.
A szivárványt természetesen ismerem, a gyerekekkel szívesen néztük eső után - de gondolom, már ez sem az -mint a narancs...
kereső
@vacsi: Ha nem tudod, hogy mi az a LMBTQ- és kik azok a LMBTQ emberek, hogyan mondhatsz ilyet, hogy nem akarsz róluk hallani sem? Mert orbán azt mondja? Még csak a fáradtságot sem veszed, hogy utánanézz ennek a rövidtésnek, annyira elvakit a propaganda.Ahhoz meg mit szólsz, hogy Magyarországon rengeteg egyházi fenntartású óvoda, iskola van. Gondolod, hogy az egyházak eltúrnék az ilyen irányú propagandár? Hallottál már arról, hogy óvodába/iskolába LMBTQ emberek akartak bemenni, propagandát folytatni? Na gondolkozz egy kicsit, mert úgy érzem-/tapasztalom, hogy nagyon meg vagytok vezetve a kormány által.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.