Hollandiában meredeken emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, főleg a fiatalok körében, a járványügyi szakértők az ügyvivő kormányt hibáztatják, amiért a tanácsaikat figyelmen kívül hagyva, túl korán vezetett be járványügyi lazításokat – írta kedden a holland sajtó.

Hollandiában is meredeken emelkedik a fertőzöttek száma, a szakértők a kormányt hibáztatják

Fotó: Pixabay

Az egészségügyi hatóság legfrissebb statisztikái szerint a vírus reprodukciós rátája 2,17-re ugrott az egy héttel korábbi 1,37-ről, a fertőzési arány pedig hatszorosára emelkedett. Kedden újabb 7890 embernél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést, és az elmúlt két napban nőtt a kórházi felvételek száma is. Hétfőn és kedden 18 embert szállítottak egészségügyi intézménybe ápolásra.

A De Volkskrant című holland napilap azt írta, hogy a járványügyi szakértők figyelmeztették a Mark Rutte vezette ügyvivő kormányt, hogy június végén még túl korai lenne teljes mértékben feloldani a járványügyi lazításokat. A szakértők szerint a vezetés nem gondolta át az éjszakai szórakozóhelyek újranyitásához használt "belépési teszt" rendszerének hiányosságait, a hatóságok nem ellenőrizték a vendéglátóipari helyiségek szellőztetésére vonatkozó szabályokat, noha a holland járványkezelési csoport (OMT) minderre felhívta a kormány figyelmét.

A lap szerint az is szembement a hivatalos szakértői állásponttal, hogy Hugo de Jonge egészségügyi miniszter arra ösztönözte a fiatalokat, hogy olttassák be magukat a Janssen gyógyszervállalat egydózisú vakcinájával, hogy utána egyből "bulizhassanak", noha legalább két hetet kell várni a védettség kialakulásáig. De Jonge hétfőn nyilvános elismerte, hogy a "dansen met Janssen" (bulizz a Janssennel) szlogen-üzenet terjesztése gondatlan lépés volt részéről. Maga Mark Rutte miniszterelnök is bocsánatot kért azért a hibás döntésért, hogy június utolsó hetében szinte az összes járványügyi korlátozást megszüntette. A kormány múlt pénteki sajtótájékoztatóján visszautasították, hogy hibát követtek volna el, ugyanakkor ismét korlátozásokat vezettek be az éjszakai szórakozóhelyek nyitvatartására és a nagyobb szabású rendezvények szervezésére vonatkozólag.

Az OMT kedden figyelmeztette a kormányt, hogy a szórakozóhelyek újranyitásához ne a negatív vírustesztekre támaszkodjon, amelyek hibaaránya akár a 20 százalékot is eléri, különösen a gyors antigéntesztek esetében.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tothjani
Nálunk is emelkedik, miközben még mindig 36 ezer aktív fertőzött van.
solidedge
Nálunk is berobban a negyedik hullám, de Orbán nem idegeskedik. Az ellenzék, az EU és Soros lesz az oka.
ómió
"Koloniáltuti" Rutte efftársat "hibáztatni"? Na, ne má'!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.