El lehet menni Magyarországról, itt lehet hagyni bennünket – mondta Gyurcsány 2006-ban az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. A baloldal hosszú évekig volt kormányon, de minden téren belebukott a feladat teljesítésébe. A Magyar Nemzet felidézte azt a tizenöt évvel ezelőtti nyarat, amikor Magyarországon Gyurcsány Ferenc kormányzott. A baloldal most is hatalomra tör, ezért érdemes azt a teljesítményt az Orbán-kormányéval összevetni. Miközben Orbán Viktor miniszterelnök a hazai és a külföldi porondon azért küzd, hogy megvédje a magyar családok és vállalkozók érdekeit, addig legnagyobb politikai ellenfele, Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán azt bizonygatja, hogy nem részeges. A Demokratikus Koalíció elnöke által irányított baloldal és a jelenlegi kormány között azonban nem ez az egyetlen különbség. Ahhoz, hogy világosan lehessen látni az eltérést, érdemes visszatekinteni arra az időre, amikor a balliberális oldalnak hosszú évei voltak arra, hogy bizonyítsa, hogyan tudja...

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
Hogy ezek mennyire imádnak hazudni!!! :))))
Gyurcsány azoknak a vállalkozóknak mondta, hogy el lehet innen menni (Szlovákiába vállalkozónak), akik sokallták az itthoni vállalkozási adókat a szlovákhoz képest - és csak ezeknek mondta. De akik hőbörögtek, a javaslat ellenére mégsem mentek el, azoknak most itt a kánaán, mert most jóval többet adózhatnak, mint Gyurcsány alatt. :)))
nemkati
@durbincs: Az enyém ugyan végtelen, az interneté meg pláne! :))) Viszont a tied igen rövid! és szelektív. Ez megbocsájthatatlan.
Istenakinincsen
@durbincs: Egyedül maradsz abban a messzi bányás fiókban ahol te vagy a legélesebb kés.
Emmersson71
Csakhogy ez a munkáltatóknak szólt, amelyek az anyjukat is meghágnák fél százalékos adócsökkentésért! Ja..és azon az Országos Érdekegyeztető Tanácson hangzott ez el, ami azóta nincsen, mert OV megszüntette!!!

www.youtube.com/watch?v=-tEXu8roJEQ
simmering73
15 éve azt mondta el lehet innen menni. Senki nem ment el. Most senki nem mondja, hogy el lehet innen menni - sőt gyere haza fiatal van- mégis ezrével menekülnek el Orbanisztánból. Erre varrjatok gombot vadparasztok.
CsipkeRózsa
A cikk írója megint hamisít, a gyurcsányi szöveg az alábbi volt:

"„El lehet menni Magyarországról”, mondta réges-régen Gyurcsány Ferenc Széles Gábornak, amikor az adók miatt háborgott a nagyvállalkozói klub. A teljes szöveg a következő volt:

"Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!"
Gyurcsánynak ebből a kirohanásából is szállóige lett, szokás szerint úgy, hogy az ellenkezőjét jelentse az eredetinek. És ebből a hamisításból kivette a részét a Magyar Hírlap, vagyis Széles Gábor személyesen. Most pedig arra kénytelen ráébredni, hogy bár Gyurcsányról a médiája csak hazudta, hogy Szlovákiába akarja zavarni a magyarokat, Orbán alatt már neki sincs más választása."

hvg.hu/w/20120618_szeles_tota_

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.