Szerinte a 2019-es választási győzelem után Johnson barátnője – azóta felesége – próbálta a kinevezéseket magához vonni, már ez is alapot adott volna Johnson távozására.

Boris Johnson brit miniszterelnök volt főtanácsadója szerint a kormányfőnek minél előbb távoznia kellene tisztségéből.

Volt főtanácsadója szerint Boris Johnsonnak távoznia kellene tisztségéből

Fotó: wikipedia OGL 3/www.gov.uk/government

Az egykor rendkívül befolyásos Dominic Cummings a BBC brit közszolgálati televíziónak adott, kedd este műsorra tűzött egyórás interjúban elmondta: ő már 2019 decemberében, a Johnson vezette Konzervatív Párt váratlanul nagyarányú parlamenti választási győzelme után néhány nappal arról tárgyalt szövetségeseivel a Downing Streeten, hogy Boris Johnsont el kellene távolítani a miniszterelnöki tisztségből.

Cummings, aki belső hatalmi viszálykodások után 2020 végén távozott főtanácsadói tisztségéből, nem volt tagja a kormányzó Konzervatív Pártnak és a kormánynak sem. Ugyanakkor ő volt a kormányzati stáb messze legbefolyásosabb nem miniszteri tisztségű tagja, és közvetlen befolyással bírt a sarkalatos szakpolitikai kérdések mellett a kormányon belüli személyi döntésekre is.

A kedd esti BBC-interjúban azonban Cummings azt mondta: Johnson akkori élettársa, Carrie Symonds – akit a kormányfő azóta feleségül vett – a 2019-es választások után "megpróbálta saját kezébe venni a szálakat", és igyekezett befolyásolni a kinevezéseket.

"Napokon belül olyan helyzetben találtuk magunkat, hogy a miniszterelnök barátnője tőlünk akart megszabadulni, és komplett bohócokat akart kineveztetni egyes kulcsposztokra" – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy nem választott tisztviselő létére miért akarta a demokratikusan megválasztott Boris Johnson távozását, Dominic Cummings úgy fogalmazott: a miniszterelnöknek nem volt semmiféle kormányzási terve, "azt sem tudja, hogyan kell ellátni a miniszterelnöki teendőket, és nem azért juttattuk be (a Downing Streetre), mert ő lett volna a megfelelő személy az ország vezetésére, hanem azért, mert egy adott problémát meg kellett oldanunk".

Ez a probléma a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végigvitele volt.

Cummings a brit EU-tagságról tartott öt évvel ezelőtti népszavazás előtt a kilépésért küzdő legnagyobb kampánycsoport, a Vote Leave irányítója volt.

A kedd esti BBC-interjúban ugyanakkor kijelentette: "nincs ember a Földön", aki teljes bizonyossággal tudhatná, hogy tényleg a Brexit volt-e a helyes döntés.

"Ha valaki azt mondja, hogy tudja a biztos választ az ilyen jellegű kérdésekre, annak nincs ki mind a négy kereke, akár a bennmaradást pártoló oldalon, akár a mi oldalunkon áll" – mondta Boris Johnson egykori főtanácsadója.

Dominic Cummings egyenes utalást tett arra, hogy véleménye szerint a jelenlegi kormányzati rendszer helyébe újat kellene állítani, "akár egy új párt létrehozásával, akár egy meglévő párt átvételével".

Hozzátette ugyanakkor: nem feltétlenül gondolja úgy, hogy ezt neki személyesen kellene végrehajtania.

Arra a kérdésre azonban, hogy jelenleg is igyekszik-e kitessékelni Boris Johnsont a Downing Streetről, Cummings úgy fogalmazott, hogy "minél hamarabb távozik (Johnson), annál jobb".

Arra a kérdésre, hogy ennek érdekében cselekszik-e is, a brit kormányfő volt főtanácsadója úgy válaszolt, hogy "igen, magától értetődően".

Forrás: mti.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Theresa May jobb volt? Nem tudta éveken keresztül megoldani a kilépést,deJohnson pillanatok alatt megoldotta! Kiléptek az EU ból az volt a lényeg,most már boldogok lehetnek a britek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.