Mint arról beszámoltunk, Cseh Katalin momentumos politikus állhat a Bennfentes című portálon megjelent ügy célkeresztjében. Az ügy lényege, hogy a Pannónia Nyomda Kft. – melyet a momentumos politikus édesapja, Cseh Tibor alapított 2010-ben, majd 2013-ban átadta az ügyvezetést lányának, Cseh Katalinnak, aki tehát egészen 2018 januárjáig volt a cég ügyvezetője – több európai uniós pályázaton is indult, ahol több mint 68 millió forint támogatást nyert egy hologramos technológia kifejlesztésére. Később ugyanezen cég 217 579 410 Ft-ot nyert egy szintén holografikus technológia, egészen pontosan „holografikus térinformatikai leíró nyelv és digitális holografikus nyomtató” kifejlesztésére egy Széchenyi 2020-as pályázaton. Eddig tehát 285 706 274 forintnyi EU-s támogatásnál tartunk, amely igen jelentős összeg, különösen annak függvényében, hogy Cseh Katalin és pártja az elmúlt években azért folytatott lobbitevékenységet, hogy Magyarország irányába függesszék fel az európai uniós...

Forrás: vadhajtasok.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
@durbincs: Kösz..buzeráns vagy, mint apád/anyád :P

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.