A testület máris a tettek mezejére lépett: azt tervezik, hogy még az ősszel megvitatják, hogy kilátásba helyezzenek-e egy olyan próbatárgyalást, amely végén megszületne egy levél egy esetleges vizsgálat lefolytatásáról, amely azt kutatná, hogy egyeztessenek-e a képviselők annak a nyilatkozatnak az elfogadásáról, amely előirányozna egy közvélemény-kutatást arra vonatkozóan, hogy pontosan milyen platformon lehetne elindítani egy petíciókezdeményezést a Magyarországot elítélő dokumentum betűtípusa és/vagy betűtípusai tekintetében. A Politico szerint vélhetően Times New Roman lesz a befutó. A hazánkkal szembeni ellenérzés a futballt sem kerüli el, az UEFA jelezte, hogy határozottabban fognak fellépni Magyarországgal szemben, ha továbbra is sérülnek az emberi jogok. “40 év! Ennyi, egy nappal sem több! Ennyi időt adunk Magyarországnak, hogy felszámolja a rasszizmust és a homofóbiát és a pályákon! Mondjunk nemet a kirekesztésre végleg! – mondta Aleksander Ceferin elnök, aki...

Forrás: hircsarda.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Shikari: 2022 ig bírod törlés nélkül? jó és strapabíró segged lehet,talán abba szeretett bele a kedvenc halad..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.