Női börtönben töltheti le a büntetését az a biológiailag férfi youtuber, aki a vádak szerint megerőszakolta a saját hetvenkilenc éves édesanyját. A bíróság azért adott erre engedélyt, mert a virginiai férfi transznemű nőnek vallja magát – írja az Origo.

Döbbenet: Megerőszakolta a saját anyját, most női börtönbe megy a transznemű celeb
Kép:YouTube

A vloggert aztán tartóztatták le, hogy nyilvánosságra került beszélgetéseken, amelyeken a jelek szerint ő beszél, elismerte, hogy megerőszakolta a 79 éves édesanyját.

Christine Chandler már nőként tölti a büntetését a Henrico megyei börtönben, annak ellenére, hogy rendelkezik férfi nemi szervekkel, és szexuális erőszak miatt kapott 12 év letöltendő börtönbüntetést.

Chandler édesanyjával, Barbarával élt együtt a virginiai Ruckersvilleben. A nyolcperces beszélgetés során a youtuber elmondja az egyik barátjának, hogy az anyja, Barbara tette meg az első lépést.

Chandler továbbá kifejti, hogy ő és az anyja most olyan rutin szerint élnek, hogy minden harmadik nap szexelnek, amit a demenciában szenvedő 79 éves nő a telefonhívás szerint élvez. Az erőszakoló később azt állította, hogy körültekintően és óvatosan közelítette meg a helyzetet, miután évek óta szexuális érzelmeket táplált az anyja iránt, és gyakran álmodik is vele.

Forrás: Origo 
Címlapkép: YouTube

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
És aberráltjaink ilyeneket képeznének!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Nahát. Nem csak a heterok közt vannak hibbantak? Micsoda felfedezés.
karma1
origo... Mindent elmond... Rakerestem az angol nyelvteruleten - erdekes modon semmi... pedig mi nagyon jo baratsagban vagyunk a guglival...
A fake news viszont az origo reszerol kotelezo elvaras
Néro
Ezt is követik a Fityma miniszterek ?
Levendula
Kár, hogy nem patkánynak vallja magát. Pedig az...
Akkor mehetne az állatkertbe!
tothjani
Azért ne feledjük ez ugyanolyan Celeb mint a VV sztárok akik mindent elkövetnek azért hogy valós munka nélkül legyen komolyabb vagyonuk, és ezért bármit bevállalnak.
Csizmás Kond
@karma1: ...az most milyen érzés amikor a nyilvánvalót is igyekszel lehazudni...?...és még te nevezel mást hazugnak...
,
ómió
És aberráltjaink ilyeneket képeznének!
vacsi
A bíróval kellene egy cellába zárni!
Clavigo
@Shikari: Bebuktál Bugsy ?? Mi történt ? Féltékeny lettél a szamárra,,in flagranti volt Bumburnyák ?
Macskaszem
@ómió: hol képeznének milyeneket te ketyós?
csak úgy....
az origó nagyüzemben gyártja a buta olvasóinak az anyaba..okat és más perverzeket! :) ez divat téma lett orbanisztánban..
karma1
@Pálinkás Pál: Koszi! Nekem valamiert nem ugrott fel... Lehet, hogy nem kerestem ra alaposabban... De vegulis mindegy... Nekunk is lehet meg ilyenunk - aberraltak sosem voltak kevesen semmilyen rendszerben, mert ez nem politika-fuggo...:)
percsi
Az ilyenek sajnos nem ritka esetek, mint az sem, hogy a saját gyermekét erőszakolja meg az elmeháborodott.
Egy homokos nőkre gerjed? Női cellába rakják? Hmm, hihetetlen.
Elég fura történet nem gondoljátok?
csak úgy....
@percsi: az origo híres a "hiteles" történeteiröl...,talán ebben az esetben nem kötelezik öket kártérítésre és helyesbítésre !? -persze ki tudja ,mióta a fidesz sajtó belépett az adersen clubba,minden egyre hihetetlenebb és mesés...
magyar1
Nagyon helyes, hogy az anyját mert leginkább az tehet róla, hogy a világra jött és valószínűleg arról is, hogy ilyen aberrált.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.