Csaknem háromszor annyi koronavírusos beteg halt meg Romániában az elmúlt hét napban, mint az előző héten, az új fertőzések száma pedig másfélszeresére emelkedett.

Csaknem háromszorosára emelkedett a héten a koronavírusban meghaltak száma Romániában

Fotó: Pixabay

A stratégiai kommunikációs törzs vasárnapi jelentése szerint az utóbbi 24 órában 208 új fertőzést diagnosztizáltak és három fertőzött vesztette életét, így 29-re emelkedett az elmúlt héten elhunyt koronavírusos betegek száma. Ez csaknem háromszorosa az előző heti 10, illetve a két héttel korábbi 12 halálesetnek.

Romániában július közepén vált nyilvánvalóvá, hogy másfél hónapos stagnálás után ismét gyorsulni kezdett a fertőzés üteme. A most záruló, augusztus 2-8-i héten 1578 új esetet diagnosztizáltak, másfélszer annyit mint az előző héten (1049), illetve ötször annyit, mint egy hónappal korábban, a július 5-11-i héten, amikor még csak 285 új eset volt.

A járvány gyorsulásának hatása néhány napos eltolódással mutatkozott meg a kórházi kezelésre szorulók, illetve egyhetes eltolódással az intenzív terápiára szoruló súlyos esetek számának emelkedésében. Július 17-e óta a kórházban kezelt fertőzöttek száma 240-ről 579-re, az intenzív osztályon ápoltaké pedig 32-ről 79-re növekedett.

Július közepétől kezdődően mostanáig a napi két haláleset számított átlagosnak. Az utóbbi két hét esetszámaiból kiszámított mozgóátlag – miután három hétig stagnált – vasárnap emelkedett ismét háromra. Az elmúlt héten kedden és pénteken 5-5, szombaton pedig már 8 áldozatot követelt a járvány.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
ágyaznak a következő hazugságsorozatnak.
Peller Anikó
@Pálnkás Pál: Dugulj már el te torzszülött. Nem szokott fájni a hülyeség?
division
@Peller Anikó: Ez az eredménye amikor kevesen oltatják be magukat. Mindenesetre remélem mindenhol csak az oltatlanok fognak hullani, persze itt nem a gyerekekre gondolok, meg nem azokra akik valamilyen okból nem kaphatnak oltást. Kizárólag az ilyen Pali félékre.
Gazella
@Peller Anikó: Gáz van ugye?! Kivételesen igaza van Pálnak.
Szóval fogd vissza az agyaraidat.
Peller Anikó
@Gazella: Pálnak még kivételesen sincs igaza. Attól, hogy te úgy véled még nem lesz igaza. A gáz az ha ügyvédek akarják eldönteni a világ sorsát, akik képtelenek megkülönböztetni a SARS vírust az influenzától. És eszemben sincs agyarakat növeszteni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.