Mindez ékesen bizonyítja, hogy sportnemzet vagyunk, tele tehetségekkel, az egyik generáció a másik kezébe adja át a siker stafétabotját. Ha valamelyik ország méltó lenne arra, hogy olimpiát rendezzen, azok mi vagyunk. Ezért is volt helyes döntés 2015-ben megpályázni a 2024-es olimpia megrendezését. S éppen Tokió sikereinek fényében keményen fogalmazok, és nem véletlenül teszem: a Momentum a sportszerető emberek millióival szembeni fellépésével bűnben fogant párt. Sportszerető magyarok millióinak álmát zúzták szét a Nolimpia nevű népszavazási kezdeményezésükkel 2017 elején, mely kifejezetten önös, egoista, pártpolitikai célokat szolgált, és ráadásul Párizs malmára hajtotta a vizet. Márpedig a bűnben fogant pártoknak bűnhődniük kell. De persze min csodálkozunk? A Momentum – mint a globalista liberális körök magyarországi ügynöksége – 2017 óta is következetesen dolgozik a magyar nemzeti érdekekkel szemben, s ebben élen járnak az Európai Parlamentben fellépő...

Forrás: mindenszo.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

percsi
@durbincs: Sürgős eset vagy! Szövegírásból, fogalmazásból 1-s!
Ettől függetlenül értem én, miről irkálsz.
Állandóan buzulhatnékod van, és azt is értem, hogy a bánya mélyén szereted, de vigyázz, mert porckorongsérv lesz a vége.
Mondd, rátudsz ülni még a popódra?
Lazítani kellene, mert a sok bedőlés már elvette az eszed, vagy nem is volt?
Dr. Proktor
Olimpia? Mikor egy BNV kiállítás is bedugítja a várost...
Eszednél vagy?
solidedge
Ez is rá fog égni a Fideszre. Azzal próbálják majd a bakit megúszni, hogy a viszgálatot elhúzzák a választásokig.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.