A 444.hu számolt be róla, hogy a független orosz lap, a Novaja Gazeta birtokába jutott egy hangfelvétel, melyen a gyanú szerint az hallható, ahogy a Moszkva külterületéhez tartozó Koroljov városában eligazítják a szavazószámlálókat arról, hogy hogyan kell elcsalni a közelgő választást.

Hangfelvételt rögzítettek arról, hogyan kérik meg a választási bizottság tagjait, hogy csaljanak Putyin pártja javára
Fotó: ALEXANDER ZEMLIANICHENKO / POOL / AFP

A felvételen a lap szerint a koroljovi polgármester tanácsadója,

Zhanna Prokofjeva hallható, aki a helyi választási bizottságok vezetőivel beszélve eligazítja őket, hogy hogyan hozzanak körzetenként 42-42 százalékot a Putyin-féle Egyesült Oroszország pártnak, és elmagyarázza azt is, hogy ezt hogyan lehet megtenni a szavazási eredmények meghamisításával.

A Novaja Gazeta szeptember 2-án elküldte a hangfelvételt az orosz központi választási bizottsághoz is, kérve, hogy hivatalosan is kommentálják az azon elhangzottakat.

A felvételen többek között az hallható, hogy a terv szerint két listát kell majd készíteni a választás napján, és a végén a meghamisítottat kell leadni a hivatalos szervek felé.

Forrás: 444.hu
Címlapkép: ALEXANDER ZEMLIANICHENKO / POOL / AFP

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
"biztosítani kell, hogy csak tőlük legyenek emberek a választás lebonyolításánál, és a terv szerint két listát kell majd készíteni a választás napján, és a végén a meghamisítottat leadni a hivatalos szervek felé."

Tehát mégegyszer, biztosítani kell, hogy csak tőlük legyenek emberek a választás lebonyolításánál. Aztán leadunk egy másik listát, egyszerű, nem?

Ezek a kis román padkányok is emiatt annyire bizonyosak a saját választási csalásuk, akarommondani "győzelmük" miatt mert legalább hatféleképpen csalnak. Ha nincs megbízható megfigyelő, akkor így.

Mindenütt kell (valódi) ellenzéki megfigyelő és felügyeletet kell szerezni a számítógépes összesítés felett.

Ha ez nem megy akkor akár el se kezdjétek a bohockodást és lehet továbbrais egymást baszogatni. Csalni fognak, ez teljesen biztos mint ahogy eddigis csaltak.
koszpeko
Ott két lista, nálunk, 2 választási informatikai rendszer ment párhuzamba.
Hát nem érdekes a hasonlóság?
Lepényleső
...na akkor úgy ahogy ismert helyeken szokott lenni;a bűn feltáróját nyomban örökre elítélni?
teuton57
@Toller Béla: A magyar meghivott fideszes megfigyelö csak szorgalmasan jegyzetelt. Aztan majd meglesz itthon is az eligazitas a hallottak/tanultak szerint...
teuton57
@Peller Anikó: A külhoni bebuszoztatott "magyarok" ellen viszont egyenlöre meg a megfigyelök sem tudnak tenni semmit. Olyan települesek vannak, ahol nagyobb a külhoniak letszama , mint az ottlako magyaroke, es ezen felül ök meg levelben is szavaznak kintröl, tehat duplan! ez pedig döntö lehet, lasd ciganylany megvalasztasa a 2/3hoz!
gina
Biztos OV tol és a fidesztől tanulták, !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.