Logót, tagságot, meggyőződést, elnökséget és nevet is vált a magyar liberális párt. Az ügyvivői testület kedden tette nyilvánossá terveit, amelyek hivatalosan is kijelölik a párt új irányát. A párt új logóját a Jobbiktól bérlik majd: az ügyvivői testület szerint a radikális párt jól bejáratott brand lett az EP-választások során, sokan választották, így nyilvánvaló érdeke lehet az SZDSZ-nek, hogy meglovagolja ezt a trendet. „Eleinte Jobbiknak szerettük volna hívni a pártot, de az már tényleg nagyon drága lett volna mind nekünk, mind az újságíróknak” – nyilatkozta Retkes Attila elnök. Ráadásul a Jobbik a logószerződés aláírása után pert fontolgatott a liberális párt ellen illegális névhasználat miatt, így végül csak a logót kapták meg, azt is csak egy évre. Az SZDSZ így az egyszerűbb verzió mellett döntött: elhagytak nevükből minden, politikai hovatartozásra, nemre, korra, vagy struktúrára utaló szót. „Az SZDSZ a párt. Ez azért jól hangzik, mint üzenet.” – vélte a pártelnök, aki...

Forrás: hircsarda.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.