A gyurcsányi politika elkótyavetyélte a nemzeti repülőteret is - mfor.hu Szisztematikus nemzeti vagyonfelélést végez a baloldal, ha hatalomra kerül. A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok több százmilliárd forintért árusították ki a nemzeti vagyont, de ebből a hazai gazdaság egy forintot sem látott. Mindezzel szemben az Orbán-kormányok vezetése alatt a nemzeti vagyon csak növekedett. A baloldali vagyonfelélés hagyományait a Gyurcsány-show főszereplője, Karácsony Gergely is folytatja, mivel szűk két év alatt sikerült csődbe juttatniuk Budapestet. A 2010-es bukását követően Gyurcsány Ferenc lett az egész baloldal vezetője, és most a visszatérésre készül. Teljesen maga alá gyűrte a baloldali pártokat, amelyek a Gyurcsány-show előválasztási komédiájával szeretnék rehabilitálni azt az embert, aki 2010 előtt a totális csőd szélére kormányozta Magyarországot. Most nézzünk néhány részletet az államcsődöt hozó baloldali kormányzásból.

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
Ha jól emlékszem a geci nemzethy fideSS csicskák nem mentették meg a Ferihegyi repteret!Holmi ruszki maffiuktól!Szerencséjük,hogy a muszka is olyan,mint a fideSS:nehezen tanul,de könnyen felejti,hogy még jő a nerre dér!
NKF
Akinek Gyurcsány hiányzik,sürgősen keresse fel háziorvosát vagy szedjen Cavintont!
szaboria1
Felesleges ezzel a cikkel foglalkozni nincs megnevezve ki a szerzője így megsem jelenthetne.
Macskaszem
Gondola cikke a kretén @durbincs által. Kb annyira kell komolyan venni.
tudode
Na jó!
.
Azért az sem semmi, hogy miután a NER-nek a saját országa már megvolt, a napnál is világosabb, hogy az EU pénzét sem tartják tiszteletben a NER-lovagok
.
----- Frank Engel, luxemburgi képviselő értékeli a jelenlegi magyar helyzetet
www.youtube.com/watch?v=d8IkyQ9v3n0&t=92s…
-------------------------------
.
Ennek a meccsnek/rabLÓhadjáratnak nincs vége, amelynek az ország apraja, NAGYJA a legnagobb veszese!
.
----- Ezermilliárdok úsztak el eredmény nélkül
nepszava.hu/3113946_ezermilliardok-usztak-el-eredmeny-nelkul
.
""""Hol van a pénz? - dobta be a kavicsot a következő uniós ciklus és a helyreállítási alap forrásainak felhasználásáról folytatott hétfői parlamenti vitanap meglehetősen langyos állóvizébe Jakab Péter, a Jobbik elnöke, amikor arra kereste a választ, hogy hová tűnt az az iszonyatosan sok milliárd forint, ami uniós támogatásként az Orbán-kormány regnálása alatt Magyarországra érkezett. """
----------------------------
.
És a vallatószobák üresek!
.
Viktor Viktorovics sto etá!!!???
kissé felnőttem
és ti most mit is csináltok Ferihegyen? ja orbánt kérdeznéd ?
Yoda69
OLVASATLANUL TORLENDO

Hiteltelen forrás es beküldő.
(Forrás: gondola.hu, durbincs által)
verőce21
Fletó ott ölelgette az embereket. Ki tudja hányat fertőzött össze ez a hazug nyomorult?
De annak is úgy kell, aki ezt a férget ölelgeti.
gina
És OV cigány és bandája mit tesz 12 éve,? lop ,csal. hazudik annyira átlátszó ez a mocskos propaganda, hányingerem van ettől a fidesz szektától
solidedge
Kár, hogy a gazdasági világválság idején nem a Fidesz volt kormányon. Pofázni könnyű.
gina
@verőce21: Te agyhalott részeg proli ne ugass,mit mondasz te idióta OV vagyonáról meg a többi haver és családi viszonyokról, de erről kussoltok beteg prolik,,
verőce21
@gina: (19:53) "De annak is úgy kell, aki ezt a férget ölelgeti!"
Néro
DE NEM LOPTA EL mint a Fitymák. Egyébként kiárusításhoz IS a Fitymák értenek. Hány ezer milliárdot is adttak magánkézbe a közből ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.